31 – Evangelizáció

Ennekutánna míg a föld lészen, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nap és éjszaka meg nem szünnek.

Felele Mózes és monda: De õk nem hisznek nékem s nem hallgatnak szavamra, sõt azt mondják: nem jelent meg néked az Úr.

És monda Mózes az Úrnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesenszóló sem tegnaptól, sem tegnap elõttõl fogva, sem azóta, hogy szólottál a te szolgáddal; mert én nehéz ajkú és nehéz nyelvû vagyok. Az Úr pedig monda néki: Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz némává vagy siketté, vagy látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr? Most hát eredj és én lészek a te száddal, és megtanítlak téged arra, a mit beszélned kell.

Õ pedig monda: Kérlek, Uram, csak küldd, a kit küldeni akarsz. És felgerjede az Úr haragja Mózes ellen és monda: Nemde atyádfia néked a Lévi nemzetségbõl való Áron? Tudom, hogy õ ékesenszóló és ímé õ ki is jõ elõdbe s mihelyt meglát, örvendezni fog az õ szívében. Beszélj azért vele, és add szájába a beszédeket, és én lészek a te száddal és az õ szájával és megtanítlak titeket arra, a mit cselekedjetek. És õ beszél majd helyetted a néphez és õ lesz néked száj gyanánt, te pedig leszesz néki Isten gyanánt.

Minden helyet, a melyet talpatok érint, néktek adtam, a miképen szólottam Mózesnek.

Mind ez egész föld énekeljen az Úrnak, napról-napra hirdessétek az õ szabadítását. Beszéljétek a pogányok között az õ dicsõségét, minden népek között az õ csudálatos dolgait;

Hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem, a te törvényed keblem közepette van. Vígan hirdetem az igazságosságot a nagy gyülekezetben; ímé, nem tartom vissza ajkamat, te tudod, óh Uram!

Szájam beszéli a te igazságodat, minden nap a te szabadításodat, mert számát sem tudom. Az Úr Istennek nagy tetteivel járok; csak a te igazságodról emlékezem! Oh Isten, gyermekségemtõl tanítottál engem; és mind mostanig hirdetem a te csudadolgaidat. Vénségemig és megõszülésemig se hagyj el engem, oh Isten, hogy hirdessem a te karodat e nemzetségnek, és minden következendõnek a te nagy tetteidet.

Énekeljetek az Úrnak, áldjátok az õ nevét; hirdessétek napról-napra az õ szabadítását. Beszéljétek a népek között az õ dicsõségét, minden nemzet között az õ csodadolgait;

És a királyok elõtt szólok a te bizonyságaidról, és nem szégyenülök meg.

A kik könyhullatással vetnek, vígadozással aratnak majd. A ki vetõmagját sírva emelve megy tova, vígadozással jõ elõ, kévéit emelve.

Tégy Uram závárt az én szájamra; õriztessed az én ajkaim nyílását!

Nemzedék nemzedéknek dícséri mûveidet, s jelentgeti a te hatalmasságodat.

Az istentelen munkál álnok keresményt; az igazságszerzõnek pedig jutalma valóságos.

Az igaznak gyümölcse életnek fája; és lelkeket nyer meg a bölcs.

A szemek világa megvidámítja a szívet; a jó hír megerõsíti a csontokat. A mely fül hallgatja az életnek dorgálását, a bölcsek között lakik. A ki elvonja magát az erkölcsi tanítástól, megútálja az õ lelkét; a ki pedig hallgatja a feddést, értelmet szerez. Az Úrnak félelme a bölcseségnek tudománya, és a tisztességnek elõtte jár az alázatosság.

Lépesméz a gyönyörûséges beszédek; édesek a léleknek, és meggyógyítói a tetemeknek.

A ki megtartóztatja beszédét, az tudós ember, és a ki higgadt lelkû, az értelmes férfiú. Még a bolond is, amikor hallgat, bölcsnek ítéltetik; mikor ajkait bezárja, eszesnek.

Nem gyönyörködik a bolond az értelemben, hanem abban, hogy az õ elméje nyilvánvalóvá legyen.

A bolondnak beszédei szereznek versengést, és az õ szája ütésekért kiált. A bolondnak szája az õ romlása, és az õ beszédei az õ életének tõre.

A ki felel valamit, míg meg nem hallja, ez bolondság és gyalázatos rá nézve.

Mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában [van], és a [miképen] kiki szeret azzal élni, [úgy]eszi annak gyümölcsét.

[Mint] [a] hideg víz a megfáradt embernek, [olyan]a messze földrõl való jó hírhallás.

Ideje [van] a szakgatásnak és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak.

A ki a szelet nézi, nem vet az; és a ki sûrû fellegre néz, nem arat.

Reggel vesd el a te magodat, és este se pihentesd kezedet; mert nem tudod, melyik jobb, ez-é vagy amaz, vagy ha mind a kettõ jó lesz egyszersmind.

És a por földdé lenne, mint azelõtt volt; a lélek pedig megtérne Istenhez, a ki adta volt azt. Felette nagy hiábavalóságok, azt mondja a prédikátor, mindezek hiábavalóságok!

És hallám az Úrnak szavát, a ki ezt mondja vala: Kit küldjek el és ki megyen el nékünk? Én pedig mondék: Ímhol vagyok én, küldj el engemet!

És monda: Menj, és mondd ezt e népnek: Hallván halljatok és ne értsetek, s látván lássatok és ne ismerjetek; Kövérítsd meg e nép szívét, és füleit dugd be, és szemeit kend be: ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon. És én mondék: Meddig [lészen ez] Uram?! És monda: Míg a városok pusztán állanak lakos nélkül, és a házak emberek nélkül, s a föld is puszta lészen;

A tanításra és bizonyságtételre [hallgassatok!] Ha nem ekként szólnak azok, a kiknek nincs hajnalok:

Nem ártanak és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén, mert teljes lészen a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják.

Magas hegyre menj fel, örömmondó Sion! emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! emeld föl, ne félj! mondjad Júda városinak: Ímhol Istenetek!

Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, a ki békességet hirdet, jót mond, szabadulást hirdet, a ki ezt mondja Sionnak: Uralkodik a te Istened!

Az Úr Isten lelke van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívûeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást; Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvígasztaljak minden gyászolót; Hogy tegyek Sion gyászolóira, adjak nékik ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsõségnek palástját a csüggedt lélek helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Õ dicsõségére!

És mondék: Ah, ah Uram Isten! Ímé, én nem tudok beszélni; hiszen ifjú vagyok én! Az Úr pedig monda nékem: Ne mondd [ezt:] Ifjú vagyok én; hanem menj mind azokhoz, a kikhez küldelek téged, és beszéld mindazt, a mit parancsolok néked. Ne félj tõlök, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged! mond az Úr. És kinyújtá az Úr az õ kezét, és megilleté számat, és monda nékem az Úr: Ímé, az én igéimet adom a te szádba!

Ímé én sok halász után küldök, ezt mondja az Úr, hogy halászszák ki õket; azután pedig elküldök sok vadász után, hogy vadászszák ki õket minden hegybõl, minden halomból és a sziklák hasadékaiból is.

És mondá nékem: Embernek fia! a mi elõtted van, edd meg; edd meg ezt a türetet, és menj, szólj az Izráel házának. Felnyitám azért számat, és megéteté velem azt a türetet. És mondá nékem: Embernek fia! hasadat tartsd jól és belsõ részeidet töltsd meg ezzel a türettel, a melyet adok néked. És megevém azt, és lõn az én számban, mint az édes méz. És mondá nékem: Embernek fia! eredj, menj el az Izráel házához, és szólj az én szavaimmal nékik.

Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és a kik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké.

És lõn az Úrnak szava Jónáshoz másodszor [is,] mondván: Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd néki azt a beszédet, a mit én parancsolok néked.

És kezde Jónás bemenni a városba egy napi járóra, és kiálta és monda: Még negyven nap, és elpusztul Ninive! A niniveiek pedig hivének Istenben, és bõjtöt hirdetének, és nagyjaiktól fogva kicsinyeikig zsákba öltözének. És eljuta a beszéd Ninive királyához, és felkele királyi székébõl, és leveté magáról az õ királyi ruháját, és zsákba borítkozék, és üle a porba. És kiáltának és szólának Ninivében, a királynak és fõembereinek akaratából, mondván: Emberek és barmok, ökrök és juhok: semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek és vizet se igyanak! Hanem öltözzenek zsákba az emberek és barmok, és kiáltsanak az Istenhez erõsen, és térjen meg kiki az õ gonosz útáról és az erõszakosságból, a mely az õ kezökben van! Ki tudja? talán visszatér és megengesztelõdik az Isten és elfordul haragjának búsulásától, és nem veszünk el! És látá Isten az õ cselekedeteiket, hogy megtértek az õ gonosz útjokról: és megbáná az Isten azt a gonoszt, a melyrõl mondá, hogy végrehajtja rajtok, és nem hajtá végre.

Ímé a hegyeken örömhírhozónak lábai! Békességet hirdet. Ünnepeld Júda ünnepeidet, fizesd le fogadásaidat; mert nem vonul át rajtad többé a semmirekellõ; mindenestõl kiirtatott.

Azokban a napokban pedig eljöve Keresztelõ János, a ki prédikál vala Júdea pusztájában. És ezt mondja vala: Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa.

Mikor pedig látá, hogy a farizeusok és sadduceusok közül sokan mennek õ hozzá, hogy megkeresztelkedjenek, monda nékik: Mérges kígyóknak fajzatai! Kicsoda intett meg titeket, hogy az Istennek elkövetkezendõ haragjától megmeneküljetek? Teremjetek hát megtéréshez illõ gyümölcsöket.

Õ pedig felelvén, monda: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden ígével, a mely Istennek szájából származik.

Ettõl fogva kezde Jézus prédikálni, és ezt mondani: Térjetek meg, mert elközelgetett a mennyeknek országa.

És monda nékik: Kövessetek engem, és azt mívelem, hogy embereket halásszatok. Azok pedig azonnal otthagyván a hálókat, követék õt. És onnan tovább menve, láta más két testvért, Jakabot a Zebedeus fiát, és Jánost amannak testvérét, a mint a hajóban atyjukkal Zebedeussal a hálóikat kötözgetik vala; és hívá õket. Azok pedig azonnal otthagyván a hajót és atyjukat, követék õt.

És bejárá Jézus az egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az Isten országának evangyéliomát, és gyógyítva a nép között minden betegséget és minden erõtlenséget.

Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem. Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bõséges a mennyekben: mert így háborgatták a prófétákat is, a kik elõttetek voltak. Ti vagytok a földnek savai; ha pedig a só megízetlenül, mivel sózzák meg? nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek.

Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, a kik a házban vannak. Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek elõtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsõítsék a ti mennyei Atyátokat.

Ne gyûjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyûjtsetek magatoknak kincseket mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.

Egy másik pedig az õ tanítványai közül monda néki: Uram, engedd meg nékem, hogy elõbb elmenjek és eltemessem az én atyámat. Jézus pedig monda néki: Kövess engem, és hagyd, hogy a halottak temessék el az õ halottaikat.

És mikor Jézus onnét tovább méne, láta egy embert ülni a vámszedõ helyen, a kinek Máté volt a neve, és monda néki: Kövess engem! És az felkelvén, követé õt.

És körüljárja vala Jézus a városokat mind, és a falvakat, tanítván azoknak zsinagógáiban, és hirdetvén az Isten országának evangyéliomát, és gyógyítván mindenféle betegséget és mindenféle erõtelenséget a nép között.

Akkor monda az õ tanítványainak: Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az õ aratásába.

Elmenvén pedig prédikáljatok, mondván: Elközelített a mennyeknek országa. Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket ûzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok.

Ne szerezzetek aranyat, se ezüstöt, se réz-pénzt a ti erszényetekbe, Se útitáskát, se két ruhát, se sarut, se pálczát; mert méltó a munkás az õ táplálékára. A mely városba vagy faluba pedig bementek, tudakozzátok meg, ki abban méltó; és ott maradjatok, a míg tovább mehettek. Ha pedig bementek a házba, köszöntsétek azt. És ha méltó a ház, szálljon a ti békességtek reá; ha pedig nem méltó, a ti békességtek rátok térjen vissza.

És ha valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja a ti beszédeteket, mikor kimentek abból a házból, vagy városból, lábaitok porát is verjétek le. Bizony mondom néktek: Az ítélet napján könnyebb lesz a Sodoma és Gomora földjének dolga, mint annak a városnak.

Ímé, én elbocsátlak titeket, mint juhokat a farkasok közé; legyetek azért okosak mint a kígyók, és szelidek mint a galambok. De óvakodjatok az emberektõl; mert törvényszékekre adnak titeket és az õ gyülekezeteikben megostoroznak titeket; És helytartók és királyok elé visznek titeket érettem, bizonyságul õ magoknak és a pogányoknak.

De mikor átadnak titeket, ne aggodalmaskodjatok, mi módon vagy mit szóljatok; mert megadatik néktek abban az órában, mit mondjatok. Mert nem ti vagytok, a kik szóltok, hanem a ti Atyátoknak Lelke az, a ki szól ti bennetek.

Halálra adja pedig testvér testvérét, atya gyermekét; támadnak magzatok szüleik ellen, és megöletik õket. És gyûlöletesek lesztek, mindenki elõtt az én nevemért; de a ki mindvégig megáll, az megtartatik. Mikor pedig abban a városban üldöznek titeket, szaladjatok a másikba. Mert bizony mondom néktek: be sem járjátok Izráel városait, míg az embernek Fia eljövend.

Valaki azért vallást tesz én rólam az emberek elõtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám elõtt; A ki pedig megtagad engem az emberek elõtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám elõtt.

Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert. Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támaszszak az ember és az õ atyja, a leány és az õ anyja, a meny és az õ napa közt; És hogy az embernek ellensége legyen az õ házanépe. A ki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és a ki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám. És a ki föl nem veszi az õ keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó én hozzám. A ki megtalálja az õ életét, elveszti azt; és a ki elveszti az õ életét én érettem, megtalálja azt. A ki titeket befogad, engem fogad be; és a ki engem befogad, azt fogadja be, a ki engem küldött.

És lõn, mikor elvégezé Jézus a tizenkét tanítványának adott utasítást, elméne onnan, hogy tanítson és prédikáljon azoknak városaiban.

A vakok látnak, és a sánták járnak; a poklosok megtisztulnak és a siketek hallanak; a halottak föltámadnak, és a szegényeknek evangyéliom hirdettetik; És boldog, a ki én bennem meg nem botránkozik.

A Keresztelõ János idejétõl fogva pedig mind mostanig erõszakoskodnak a mennyek országáért, és az erõszakoskodók ragadják el azt.

Ninive férfiai az ítéletkor együtt támadnak majd fel ezzel a nemzetséggel, és kárhoztatják ezt: mivelhogy õk megtértek a Jónás prédikálására; és ímé nagyobb van itt Jónásnál.

És sokat beszéle nékik példázatokban, mondván: Ímé kiméne a magvetõ vetni, És a mikor õ vet vala, némely mag az útfélre esék; és eljövén a madarak, elkapdosák azt. Némely pedig a köves helyre esék, a hol nem sok földje vala; és hamar kikele, mivelhogy nem vala mélyen a földben. De mikor a nap felkelt, elsüle; és mivelhogy gyökere nem vala, elszáradott. Némely pedig a tövisek közé esék, és a tövisek felnevekedvén, megfojták azt. Némely pedig a jó földbe esék, és gyümölcsöt terme, némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harmincz annyit.

Ti halljátok meg azért a magvetõ példázatát. Ha valaki hallja az ígét a mennyeknek országáról és nem érti, eljõ a gonosz és elkapja azt, a mi annak szívébe vettetett vala. Ez az, a mely az útfélre esett. A mely pedig a köves helyre esett, ez az, a ki hallja az ígét, és mindjárt örömmel fogadja; De nincs gyökere benne, hanem csak ideig való; mihelyt pedig nyomorgatás vagy üldözés támad az íge miatt, azonnal megbotránkozik. A mely pedig a tövisek közé esett, ez az, a ki hallja az ígét, de e világnak gondja és a gazdagságnak csalárdsága elfojtja az ígét, és gyümölcsöt nem terem. A mely pedig a jó földbe esett, ez az, a ki hallja és érti az ígét; a ki gyümölcsöt is terem, és terem némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harmincz annyit.

Más példázatot is adott eléjök, mondván: Hasonlatos a mennyeknek országa a mustármaghoz, a melyet vévén az ember, elvete az õ mezejében; A mely kisebb ugyan minden magnál; de a mikor felnõ, nagyobb a veteményeknél, és fává lesz, annyira, hogy reá szállanak az égi madarak, és fészket raknak ágain.

Õ pedig felelvén, monda: Minden plánta, a melyet nem az én mennyei Atyám plántált, kitépetik.

Ekkor monda Jézus az õ tanítványainak: Ha valaki jõni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az õ keresztjét, és kövessen engem. Mert a ki meg akarja tartani az õ életét, elveszti azt; a ki pedig elveszti az õ életét én érettem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az õ lelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az õ lelkéért? Mert az embernek Fia eljõ az õ Atyjának dicsõségében, az õ angyalaival; és akkor megfizet mindenkinek az õ cselekedete szerint.

És a ki elhagyta házait, vagy fitestvéreit, vagy nõtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit az én nevemért, mindaz száz annyit vészen, és örökség szerint nyer örök életet.

Mert hasonlatos a mennyeknek országa a gazdaemberhez, a ki jó reggel kiméne, hogy munkásokat fogadjon az õ szõlejébe. Megszerzõdvén pedig a munkásokkal napi tíz pénzben, elküldé õket az õ szõlejébe. És kimenvén három óra tájban, láta másokat, a kik hivalkodván a piaczon álltak vala. És monda nékik: Menjetek el ti is a szõlõbe, és a mi igazságos, megadom néktek. Azok pedig elmenének. Hat és kilencz óra tájban ismét kimenvén, ugyanazon képen cselekedék. Tizenegy óra tájban is kimenvén, talála másokat, a kik hivalkodva állottak vala, és monda nékik: Miért álltok itt egész napon át, hivalkodván? Mondának néki: Mert senki sem fogadott meg minket. Monda nékik: Menjetek el ti is a szõlõbe, és a mi igazságos, megkapjátok. Mikor pedig beestveledék, monda a szõlõnek ura az õ vinczellérjének: Hívd elõ a munkásokat, és add ki nékik a bért, az utolsóktól kezdve mind az elsõkig. És jövén a tizenegyórásak, fejenként tíz-tíz pénzt võnek. Jövén azután az elsõk, azt gondolják vala, hogy õk többet kapnak: de õk is tíz-tíz pénzt võnek fejenként. A mint pedig fölvevék, zúgolódnak vala a házigazda ellen, Mondván: Azok az utolsók egyetlen óráig munkálkodtak és egyenlõkké tetted azokat velünk, a kik a napnak terhét és hõségét szenvedtük. Õ pedig felelvén, monda azok közül egynek: Barátom, nem cselekszem igazságtalanul veled; avagy nem tíz pénzben szerzõdtél-é meg velem? Vedd, a mi a tiéd, és menj el. Én pedig ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint néked. Avagy nem szabad-é nékem a magaméval azt tennem, amit akarok? avagy a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok?

Hasonlatos a mennyeknek országa a királyhoz, a ki az õ fiának menyegzõt szerze. És elküldé szolgáit, hogy meghívják azokat, a kik a menyegzõre hivatalosak valának; de nem akarnak vala eljõni. Ismét külde más szolgákat, mondván: Mondjátok meg a hivatalosoknak: Ímé, ebédemet elkészítettem, tulkaim és hízlalt állataim levágva vannak, és kész minden; jertek el a menyegzõre. De azok nem törõdvén vele, elmenének, az egyik a maga szántóföldjére, a másik a maga kereskedésébe; A többiek pedig megfogván az õ szolgáit, bántalmazák és megölék õket. Meghallván pedig ezt a király, megharaguvék, és elküldvén hadait, azokat a gyilkosokat elveszté, és azoknak városait fölégeté.

Akkor monda az õ szolgáinak: A menyegzõ ugyan készen van, de a hivatalosok nem valának méltók. Menjetek azért a keresztútakra, és a kiket csak találtok, hívjátok be a menyegzõbe. És kimenvén azok a szolgák az útakra, begyûjték mind a kiket csak találtak vala, jókat és gonoszokat egyaránt. És megtelék a menyegzõ vendégekkel.

Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket; és gyûlöletesek lesztek minden nép elõtt az én nevemért. És akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyûlölik egymást. És sok hamis próféta támad, a kik sokakat elhitetnek.

És az Isten országának ez az evangyélioma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jõ el a vég.

És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén õket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, Tanítván õket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!

Elõáll vala János, keresztelvén a pusztában és prédikálván a megtérésnek keresztségét a bûnöknek bocsánatára.

Minekutána pedig János tömlöczbe vettetett, elméne Jézus Galileába, prédikálván az Isten országának evangyéliomát, És mondván: Bétölt az idõ, és elközelített az Istennek országa; térjetek meg, és higyjetek az evangyéliomban.

Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont és Andrást, annak testvérét, a mint a tengerbe hálót vetének; mert halászok valának. És monda nékik Jézus: Kövessetek engem, és én azt mívelem, hogy embereket halászszatok. És azonnal elhagyván az õ hálóikat, követék õt.

És õ monda nékik: Menjünk a közel való városokba, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem.

És a mikor tovaméne, meglátá Lévit, az Alfeus fiát, a ki a vámszedõ helyen ül vala, és monda néki: Kövess engemet. És felkelvén, követi vala õt.

És választa tizenkettõt, hogy vele legyenek, és hogy kiküldje õket prédikálni, És hatalmuk legyen a betegeket gyógyítani és az ördögöket kiûzni:

Halljátok: Ímé, a magvetõ kiméne vetni. És lõn vetés közben, hogy némely az út mellé esék, és eljövének az égi madarak és megevék azt. Némely pedig a köves helyre esék, a hol nem sok földje vala, és hamar kikele, mivel nem vala mélyen a földben. Mikor pedig fölkelt a nap, elsûle, és mivelhogy nem volt gyökere, elszárada. Némely pedig a tövisek közé esék, és felnevekedének a tövisek és megfojták azt, és nem ada gyümölcsöt. Némely pedig a jó földbe esék; és ád vala nevekedõ és bõvölködõ gyümölcsöt, és némely hoz vala harmincz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig száz annyit. És monda nékik: A kinek van füle a hallásra, hallja. Mikor pedig egyedül vala, megkérdezék õt a körülötte lévõk a tizenkettõvel együtt a példázat felõl. Õ pedig monda nékik: Néktek adatott, hogy az Isten országának titkát tudjátok, ama kívül levõknek pedig példázatokban adatnak mindenek, Hogy nézvén nézzenek és ne lássanak; és hallván halljanak és ne értsenek, hogy soha meg ne térjenek és bûneik meg ne bocsáttassanak.

És monda nékik: Nem értitek ezt a példázatot? Akkor mimódon értitek meg majd a többi példázatot? A magvetõ az ígét hinti. Az útfélen valók pedig azok, a kiknek hintik az ígét, de mihelyest hallják, azonnal eljõ a Sátán és elragadja a szívökbe vetett ígét. És hasonlóképen a köves helyre vetettek azok, a kik mihelyst hallják az ígét, mindjárt örömmel fogadják, De nincsen õ bennük gyökere, hanem ideig valók; azután ha nyomorúság vagy háborúság támad az íge miatt, azonnal megbotránkoznak. A tövisek közé vetettek pedig azok, a kik az ígét hallják, De a világi gondok és a gazdagság csalárdsága és egyéb dolgok kívánsága közbejõvén, elfojtják az ígét, és gyümölcstelen lesz. A jó földbe vetettek pedig azok, a kik hallják az ígét és beveszik, és gyümölcsöt teremnek, némely harmincz annyit, némely hatvan annyit, némely száz annyit.

És monda: Úgy van az Isten országa, mint mikor az ember beveti a magot a földbe. És alszik és fölkel éjjel és nappal; a mag pedig kihajt és felnõ, õ maga sem tudja miképen. Mert magától terem a föld, elõször füvet, azután kalászt, azután teljes buzát a kalászban. Mihelyt pedig a gabona arra való, azonnal sarlót ereszt reá, mert az aratás elérkezett.

És monda: Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Avagy milyen példában példázzuk azt? A mustármaghoz, a mely mikor a földbe vettetik, minden földi magnál kisebb, És mikor elvettetik, felnõ, és minden veteménynél nagyobb lesz és nagy ágakat hajt, úgy hogy árnyéka alatt fészket rakhatnak az égi madarak.

De Jézus nem engedé meg néki, hanem monda néki: Eredj haza a tiéidhez, és jelentsd meg nékik, mely nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült rajtad. El is méne, és kezdé hirdetni a Tízvárosban, mely nagy dolgot cselekedett vele Jézus; és mindnyájan elcsodálkozának.

Majd magához szólítá a tizenkettõt, és kezdé õket kiküldeni kettõnként, és ada nékik hatalmat a tisztátalan lelkeken. És megparancsolá nékik, hogy az útra semmit ne vigyenek egy pálczán kívül; se táskát, se kenyeret, se pénzt az övükben; Hanem kössenek sarut, de két ruhát ne öltsenek. És monda nékik: A hol valamely házba bementek, ott maradjatok mindaddig, a míg tovább mentek onnét.

A kik pedig nem fogadnak titeket, sem nem hallgatnak rátok, onnét kimenvén, verjétek le a port lábaitokról, bizonyságul õ ellenök. Bizony mondom néktek: Sodomának vagy Gomorának tûrhetõbb lesz a dolga az ítélet napján, mint annak a városnak. Kimenvén azért, prédikálják vala, hogy térjenek meg.

És monda nékik: Az Isten parancsolatját szépen félre teszitek, azért, hogy a magatok rendelését tartsátok meg.

Volt egy kevés haluk is. És hálákat adván mondá, hogy tegyék eléjök azokat is. Evének azért, és megelégedének; és fölszedék a maradék darabokat, hét kosárral. Valának pedig a kik ettek mintegy négyezeren; és elbocsátá õket.

A sokaságot pedig az õ tanítványaival együtt magához szólítván, monda nékik: Ha valaki én utánam akar jõni, tagadja meg magát, és vegye fel az õ keresztjét, és kövessen engem. Mert valaki meg akarja tartani az õ életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az õ életét én érettem és az evangyéliomért, az megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Avagy mit adhat az ember váltságul az õ lelkéért?

Mert valaki szégyel engem és az én beszédeimet e parázna és bûnös nemzetség között, az embernek Fia is szégyelni fogja azt, mikor eljõ az õ Atyja dicsõségében a szent angyalokkal.

Jézus pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, senki sincs, a ki elhagyta házát, vagy fitestvéreit, vagy nõtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldeit én érettem és az evangyéliomért, A ki százannyit ne kapna most ebben az idõben, házakat, fitestvéreket, nõtestvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket, üldözésekkel együtt; a jövendõ világon pedig örök életet.

Nyomorúságoknak kezdetei ezek. Ti pedig vigyázzatok magatokra: mert törvényszékeknek adnak át titeket, és gyülekezetekben vernek meg titeket, és helytartók és királyok elé állítanak én érettem, bizonyságul õ nékik. De elõbb hirdettetnie kell az evangyéliomnak minden pogányok között.

Mikor pedig fogva visznek, hogy átadjanak titeket, ne aggodalmaskodjatok elõre, hogy mit szóljatok, és ne gondolkodjatok, hanem a mi adatik néktek abban az órában, azt szóljátok; mert nem ti vagytok, a kik szólotok, hanem a Szent Lélek.

Halálra fogja pedig adni testvér testvérét, atya gyermekét; és magzatok támadnak szülõk ellen, és megöletik õket. És lesztek gyûlöletesek mindenki elõtt az én nevemért; de a ki mindvégig megmarad, az megtartatik.

És monda nékik: Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek. A ki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; a ki pedig nem hiszen, elkárhozik.

Azok pedig kimenvén, prédikálának mindenütt, az Úr együtt munkálván velök, és megerõsítvén az ígét a jelek által, a melyek követik vala. Ámen!

A mint nékünk elõnkbe adták, a kik kezdettõl fogva szemtanúi és szolgái voltak az ígének:

És az üdvösség ismeretére megtanítsad az õ népét, a bûnöknek bocsánatjában.

És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen:

És méne a Jordán mellett lévõ minden tartományba prédikálván a megtérés keresztségét a bûnöknek bocsánatjára; A mint meg van írva Ésaiás próféta beszédeinek könyvében, ki [ezt] mondja: Kiáltónak szava a pusztában: Készítsétek meg az Úrnak útját, egyengessétek az õ ösvényeit. Minden völgy betöltetik, minden hegy és halom megalacsonyíttatik; és az egyenetlenek egyenesekké, és a göröngyös útak símákká lesznek; És meglátja minden test az Istennek szabadítását.

És még sok egyebekre is intvén [õket], hirdeté az evangyéliomot a népnek.

Az Úrnak lelke [van] én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívûeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyilását, hogy szabadon bocsássam a lesujtottakat,

Õ pedig monda nékik: Egyéb városoknak is hirdetnem kell nékem az Istennek országát; mert azért küldettem.

Mikor pedig megszünt beszélni, monda Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra. És felelvén Simon, monda néki: Mester, jóllehet az egész éjszaka fáradtunk, még sem fogtunk semmit: mindazáltal a te parancsolatodra levetem a hálót. És ezt megtévén, halaknak nagy sokaságát keríték be; szakadoz vala pedig az õ hálójuk. Intének azért társaiknak, a kik a másik hajóban valának, hogy jõjjenek és segítsenek nékik. És eljövén, megtölték mind a két hajót, annyira, hogy csaknem elsülyedének. Látván pedig [ezt] Simon Péter, Jézusnak lábai elé esék, mondván: Eredj el én tõlem, mert [én] bûnös ember vagyok, Uram! Mert félelem fogta körül õt és mindazokat, a kik õ vele valának, a halfogás miatt, a melyet fogtak; Hasonlóképen Jakabot és Jánost is, a Zebedeus fiait, a kik Simonnak társai valának. És monda Simonnak Jézus: Ne félj; mostantól fogva embereket fogsz. És a hajókat a szárazra vonván, elhagyák mindenöket és követék õt.

Ezek után pedig kiméne, és láta egy Lévi nevû vámszedõt, a ki a vámnál ül vala, és monda néki: Kövess engem! És az mindeneket elhagyván, felkele és követé õt.

Örüljetek azon a napon és örvendezzetek; mert ímé a ti jutalmatok bõséges a mennyben; hiszen hasonlóképen cselekedtek a prófétákkal az õ atyáik.

És felelvén Jézus, monda nékik: Elmenvén mondjátok meg Jánosnak, a miket láttatok és hallottatok: hogy a vakok szemeik világát veszik, a sánták járnak, a poklosok megtisztulnak, a siketek hallanak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek az evangyéliom prédikáltatik. És boldog, valaki én bennem meg nem botránkozik.

És lõn ezután, hogy õ jár vala városonként és falunként, prédikálván és hirdetvén az Isten országát, és vele a tizenkettõ,

Kiméne a magvetõ, hogy elvesse az õ magvát: és magvetés közben némely esék az útfélre; és eltapostaték, és az égi madarak megevék azt. És némely esék a kõsziklára; és mikor kikelt, elszárada, mert nem vala nedvessége. Némely esék a tövis közé; és a tövisek vele együtt növekedvén, megfojták azt. Némely pedig esék a jó földbe; és mikor kikelt, százannyi hasznot hoza. Ezeket mondván, kiált vala: A kinek van füle a hallásra, hallja. És megkérdék õt az õ tanítványai, mondván: Mi lehet e példázat? Õ pedig monda nékik: Néktek adatott, hogy az Isten országának titkait értsétek; egyebeknek példázatokban, hogy látván ne lássanak, és hallván ne értsenek.

A példázat pedig ez: A mag az Isten beszéde. Az útfélen valók pedig azok, a kik hallják; aztán eljõ az ördög, és kikapja az ígét az õ szívökbõl, hogy ne higyjenek és ne idvezüljenek. És a kõsziklán valók azok, a kik, mikor hallják, örömmel veszik az ígét; de ezeknek nincs gyökerük, a kik egy ideig hisznek, a kísértés idején pedig elszakadnak. És a melyik a tövis közé esett, ezek azok, a kik hallották, de elmenvén, az élet gondjaitól, és gazdagságától és gyönyörûségeitõl megfojtatnak, és gyümölcsöt nem teremnek. A melyik pedig a jó földbe [esett,] ezek azok, a kik a hallott ígét tiszta és jó szívvel megtartják, és gyümölcsöt teremnek béketûréssel.

Térj vissza házadhoz, és beszéld el, mely nagy dolgokat tett az Isten veled. Elméne azért, hirdetvén az egész városban, mely nagy dolgokat cselekedett Jézus õ vele.

Minekutána pedig összehívta [Jézus]az õ tizenkét tanítványát, ada nékik erõt és hatalmat minden ördögök ellen, és betegségek gyógyítására. És elküldé õket, hogy prédikálják az Isten országát, és betegeket gyógyítsanak. És monda nékik: Semmit az útra ne vigyetek, se pálczákat, se táskát, se kenyeret, se pénzt; se két-két ruhátok ne legyen. És valamely házba bementek, ott maradjatok, és onnét induljatok tovább.

És valakik be nem fogadnak titeket, kimenvén abból a városból, még a port is verjétek le lábaitokról, bizonyságul õ ellenök. Kimenvén annakokáért, bejárák a falukat, hirdetvén az evangyéliomot, és gyógyítván mindenütt.

Mondja vala pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jõni, tagadja meg magát, és vegye fel az õ keresztjét minden nap, és kövessen engem. Mert a ki meg akarja tartani az õ életét, elveszti azt; a ki pedig elveszti az õ életét én érettem, az megtartja azt. Mert mit használ az embernek, ha mind e világot megnyeri [is], õ magát pedig elveszti vagy magában kárt vall?

Mert valaki szégyel engem és az én beszédemet, az embernek Fia is szégyelni fogja azt, mikor eljõ az õ dicsõségével, és az Atyáéval és a szent angyalokéval.

Monda pedig másnak: Kövess engem. Az pedig monda: Uram, engedd meg nékem, hogy elõbb elmenjek és eltemessem az én atyámat. Monda pedig néki Jézus: Hadd temessék el a halottak az õ halottaikat: te pedig elmenvén, hirdesd az Isten országát.

Monda pedig más is: Követlek téged Uram; de elõbb engedd meg nékem, hogy búcsút vegyek azoktól, a kik az én házamban vannak. És monda néki Jézus: Valaki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.

Ezek után pedig rendele az Úr másokat is, hetvenet, és elküldé azokat kettõnként az õ orczája elõtt, minden városba és helyre, a hová õ menendõ vala.

Monda azért nékik: Az aratni való sok, de a munkás kevés; kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az õ aratásába.

Menjetek el: Ímé én elbocsátlak titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne hordozzatok erszényt, se táskát, se sarut; és az úton senkit ne köszöntsetek.

Valamely városba pedig bementek, és titeket be nem fogadnak, annak utczáira kimenvén, ezt mondjátok: Még a port is, a mely reánk ragadt a ti várostokból, itt köztetek letöröljük; mindazáltal ez legyen tudtotokra, hogy az Isten országa elközelített hozzátok. Mondom pedig néktek, hogy a Sodomabeliek állapota tûrhetõbb lesz ama napon, hogynem azé a városé.

A ki titeket hallgat, engem hallgat, és a ki titeket megvet, engem vet meg; és a ki engem vet meg, azt veti meg, a ki engem elküldött.

Ninive férfiai az ítéletkor együtt támadnak majd fel e nemzetséggel, és kárhoztatják ezt: mivelhogy õk megtértek a Jónás prédikálására; és ímé nagyobb van itt Jónásnál.

Mondom pedig néktek: Valaki vallást tesz én rólam az emberek elõtt, az embernek Fia is vallást tesz arról az Isten angyalai elõtt; A ki pedig megtagad engem az emberek elõtt, megtagadtatik az Isten angyalai elõtt.

Mikor pedig a zsinagógákba visznek benneteket, és a fejedelmek és hatalmasságok elé, ne aggodalmaskodjatok, mimódon vagy mit szóljatok védelmetekre, vagy mit mondjatok; Mert a Szent Lélek azon órában megtanít titeket, mit kell mondanotok.

Adjátok el a mitek van, és adjatok alamizsnát; szerezzetek magatoknak oly erszényeket, melyek meg nem avúlnak, elfogyhatatlan kincset a mennyországban, a hol a tolvaj hozzá nem fér, sem a moly meg nem emészti. Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.

Gondoljátok-é, hogy azért jöttem, hogy békességet adjak e földön? Nem, mondom néktek; sõt inkább meghasonlást. Mert mostantól fogva öten lesznek egy házban, a kik meghasonlanak, három kettõ ellen, és kettõ három ellen. Meghasonlik az atya a fiú ellen, és a fiú az atya ellen; és az anya a leány ellen, és a leány az anya ellen; napa a menye ellen, és a menye a napa ellen.

Nem, mondom néktek: sõt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképen elvesztek.

Õ pedig monda annak: Egy ember készíte nagy vacsorát, és sokakat meghíva; És elküldé szolgáját a vacsora idején, hogy megmondja a hivatalosoknak: Jertek el, mert immár minden kész! És mindnyájan egyenlõképen kezdék magokat mentegetni. Az elsõ monda néki: Szántóföldet vettem, és ki kell mennem, hogy azt meglássam; kérlek téged, ments ki engem! És másik monda: Öt iga ökröt vettem, és elmegyek, hogy azokat megpróbáljam; kérlek téged, ments ki engem! A másik pedig monda: Feleséget vettem, és azért nem mehetek. Mikor azért az a szolga haza ment, megmondá ezeket az õ urának. Akkor megharagudván a gazda, monda az õ szolgájának: Eredj hamar a város utczáira és szorosaira, és a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat és vakokat hozd be ide. És monda a szolga: Uram, meglett a mint parancsolád, és mégis van hely. Akkor monda az úr a szolgának: Eredj el az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejõni [mindenkit], hogy megteljék az én házam. Mert mondom néktek, hogy senki azok közül a hivatalos férfiak közül meg nem kóstolja az én vacsorámat.

Ha valaki én hozzám jõ, és meg nem gyûlöli az õ atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nõtestvéreit, sõt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom. És valaki nem hordozza az õ keresztjét, és én utánam jõ, nem lehet az én tanítványom.

Ezenképen azért valaki közületek búcsút nem vesz minden javaitól, nem lehet az én tanítványom. Jó a só: de ha a só megízetlenül, mivel sózzák meg?

Mondom néktek, hogy ily módon [nagyobb] öröm lesz a mennyben egy megtérõ bûnösön, hogynem kilenczvenkilencz igaz [ember]en, a kinek nincs szüksége megtérésre.

Ezenképen, mondom néktek, örvendezés van az Isten angyalainak színe elõtt egy bûnös [ember] megtérésén.

Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett.

És lõn azok közül a napok közül egyen, mikor õ a népet tanítá a templomban, és és az evangyéliomot hirdeté, elõállának a fõpapok és az írástudók a vénekkel egybe,

De mind ezeknek elõtte kezeiket reátok vetik, és üldöznek [titeket,] adván a gyülekezetek elé, és tömlöczökbe és királyok és helytartók elé visznek az én nevemért. De ebbõl néktek lesz tanúbizonyságotok.

Tökéljétek el azért a ti szívetekben, hogy nem gondoskodtok elõre, hogy mit feleljetek védelmetekre: Mert én adok néktek szájat és bölcseséget, melynek ellene nem szólhatnak, sem ellene nem állhatnak mind azok, a kik magokat ellenetekbe vetik.

Elárulnak pedig titeket szülõk és testvérek is, rokonok és barátok is; és megölnek [némelyeket] ti közületek. És gyûlöletesek lesztek mindenki elõtt az én nevemért.

És monda nékik: Mikor elküldtelek benneteket erszény, táska és saru nélkül, volt-é valamiben fogyatkozástok? Õk pedig mondának: Semmiben sem. Monda azért nékik: De most, a kinek erszénye van elõvegye, hasonlóképen a táskát; és a kinek nincs, adja el felsõ ruháját, és vegyen szablyát.

És prédikáltatni az õ nevében a megtérésnek és a bûnök bocsánatának minden pogányok között, Jeruzsálemtõl elkezdve. Ti vagytok pedig ezeknek bizonyságai.

Valakik pedig befogadák õt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az õ nevében hisznek; A kik nem vérbõl, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentõl születtek.

És vezeté õt Jézushoz. Jézus pedig reá tekintvén, monda: Te Simon vagy, a Jóna fia; te Kéfásnak fogsz hivatni (a mi megmagyarázva: Kõszikla).

Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát. Monda néki Nikodémus: Mimódon születhetik az ember, ha vén? Vajjon bemehet-é az õ anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é? Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztõl és Lélektõl, nem mehet be az Isten országába. A mi testtõl született, test az; és a mi Lélektõl született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek. A szél fú, a hová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jõ és hová megy: így van mindenki, a ki Lélektõl született.

Bizony, bizony mondom néked, a mit tudunk, azt mondjuk, és a mit látunk, arról teszünk bizonyságot; és a mi bizonyságtételünket el nem fogadjátok. Ha a földiekrõl szóltam néktek és nem hisztek, mimódon hisztek, ha a mennyeiekrõl szólok néktek?

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az õ egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen õ benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az õ Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa. A ki hiszen õ benne, el nem kárhozik; a ki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az õ cselekedeteik gonoszak valának. Mert minden, a ki hamisan cselekszik, gyûlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az õ cselekedetei fel ne fedessenek; A ki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az õ cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek.

A ki hisz a Fiúban, örök élete van; a ki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.

Ti nem azt mondjátok-é, hogy még négy hónap és eljõ az aratás? Ímé, mondom néktek: Emeljétek fel szemeiteket, és lássátok meg a tájékokat, hogy már fehérek az aratásra. És a ki arat, jutalmat nyer, és az örök életre gyümölcsöt gyûjt; hogy mind a vetõ, mind az arató együtt örvendezzen. Mert ebben az a mondás igaz, hogy más a vetõ, más az arató. Én annak az aratására küldtelek titeket, a mit nem ti munkáltatok; mások munkálták, és ti a mások munkájába állottatok.

Bizony, bizony mondom néktek, hogy a ki az én beszédemet hallja és hisz annak, a ki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre.

Azért mondám néktek, hogy a ti bûneitekben haltok meg: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok a ti bûneitekben.

Monda azért Jézus a benne hívõ zsidóknak: Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonynyal az én tanítványaim vagytok; És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.

Nékem cselekednem kell annak dolgait, a ki elküldött engem, a míg nappal van: eljõ az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhatik.

Bizony, bizony mondom néktek: A ki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másunnan hág be, tolvaj az és rabló.

A ki megvet engem és nem veszi be az én beszédeimet, van annak, a ki õt kárhoztassa: a beszéd, a melyet szólottam, az kárhoztatja azt az utolsó napon. Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, a ki küldött engem, õ parancsolta nékem, hogy mit mondjak és mit beszéljek.

Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.

Ezek pedig azért irattak meg, hogy higyjétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy [ezt] hívén, életetek legyen az õ nevében.

Õ pedig monda nékik: Vessétek a hálót a hajónak jobb oldala felõl, és találtok. Oda veték azért, és kivonni már nem bírták azt a halaknak sokasága miatt. Szóla azért az a tanítvány, a kit Jézus szeret vala, Péternek: Az Úr van [ott]! Simon Péter azért, a mikor hallja vala, hogy [ott] van az Úr, magára vevé az ingét (mert mezítelen vala), és beveté magát a tengerbe. A többi tanítványok pedig a hajón menének (mert nem messze valának a parttól, hanem mintegy kétszáz singnyire), és vonszszák vala a hálót a halakkal. Mikor azért a partra szállának, látják, hogy parázs van ott, és azon felül hal és kenyér. Monda nékik Jézus: Hozzatok a halakból, a melyeket most fogtatok. Felszálla Simon Péter, és kivoná a hálót a partra, a mely tele volt nagy halakkal, százötvenhárommal; és noha ennyi vala, nem szakadozik vala a háló.

Hanem vesztek erõt, minekutána a Szent Lélek eljõ reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végsõ határáig.

És lészen, hogy mindaz, a ki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik.

Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bûnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát. Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. Sok egyéb beszéddel is buzgón kéri és inti vala õket, mondván: Szakaszszátok el magatokat e gonosz nemzetségtõl!

A kik azért örömest vevék az õ beszédét, megkeresztelkedének; és hozzájuk csatlakozék azon a napon mintegy háromezer lélek.

Dícsérve az Istent, és az egész nép elõtt kedvességet találva. Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet az idvezülõkkel.

Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bûneitek, hogy így eljõjjenek a felüdülés idei az Úrnak színétõl. És elküldje a Jézus Krisztust, a ki néktek elõre hirdettetett. Kit az égnek kell magába fogadnia mind az idõkig, míglen újjá teremtetnek mindenek, a mikrõl szólott az Isten minden õ szent prófétájának szája által eleitõl fogva.

Sokan pedig azok közül, kik hallgaták az ígét, hivének; és lõn a férfiak száma mintegy ötezer.

És nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.

Mikor pedig látták Péternek és Jánosnak a szólásban való bátorságukat, és megértették, hogy írástudatlan és közönséges emberek, csodálkoznak vala; meg is ismerék õket, hogy a Jézussal voltak vala.

Azért beszólítván õket, megparancsolák nékik, hogy teljességgel ne szóljanak és ne tanítsanak a Jézus nevében. Péter és János pedig felelvén, mondának nékik: Vajjon igaz dolog-é Isten elõtt, rátok hallgatnunk inkább, hogynem Istenre, ítéljétek meg! Mert nem tehetjük, hogy a miket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk.

Most azért, Urunk, tekints az õ fenyegetéseikre: és adjad a te szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal szólják a te beszédedet, A te kezedet kinyújtván gyógyításra; és hogy jelek és csodák történjenek a te szent Fiadnak, a Jézusnak neve által. És minekutána könyörögtek, megmozdula a hely, a hol egybegyûltek; és betelének mindnyájan Szent Lélekkel, és az Isten beszédét bátorsággal szólják vala.

És az apostolok nagy erõvel tesznek vala bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról; és nagy kegyelem vala mindnyájukon.

Elõhozván pedig õket, állaták a tanács elé; és megkérdé õket a fõpap, Mondván: Nem megparancsoltuk-é néktek parancsolattal, hogy ne tanítsatok ebben a névben? És ímé betöltöttétek Jeruzsálemet tudományotokkal, és mi reánk akarjátok hárítani annak az embernek vérét. Felelvén pedig Péter és az apostolok, mondának: Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek.

Engedének azért néki; és miután elõszólították az apostolokat, megveretvén, megparancsolák, hogy a Jézus nevében ne szóljanak, és elbocsáták õket. Õk annakokáért örömmel menének el a tanács elõl, hogy méltókká tétettek arra, hogy az õ nevéért gyalázattal illettessenek. És mindennap a templomban és házanként nem szûnnek vala meg tanítani és hirdetni Jézust, a Krisztust.

Amazok annakokáért eloszolván, széjjeljártak, hirdetve az ígét. És Filep lemenvén Samária városába, prédikálja vala nékik a Krisztust.

De miután hittek Filepnek, a ki az Isten országára és a Jézus Krisztus nevére tartozó örvendetes dolgokat hirdeti vala, megkeresztelkedének mind férfiak, mind asszonyok.

Azok annakokáért, minekutána bizonyságot tettek, és hirdették az Úrnak ígéjét, megtérének Jeruzsálembe, és a Samaritánusoknak sok falujában prédikálák az evangyéliomot.

Filep pedig száját megnyitván, és elkezdvén ezen az íráson, hirdeté néki a Jézust. Mikor pedig menének az úton, jutának egy vízhez; és monda a komornyik: Ímhol a víz: mi gátol, hogy megkeresztelkedjem? Filep pedig monda: Ha teljes szívbõl hiszel, meglehet. Az pedig felelvén, monda: Hiszem, hogy a Jézus Krisztus az Isten Fia. És megállítá a szekeret; és leszállának mindketten a vízbe, Filep és a komornyik; és megkeresztelé õt.

Filep pedig találtaték Azótusban; és széjjeljárva hirdeté az evangyéliomot minden városnak, míglen Czézáreába juta.

Barnabás azonban maga mellé vevén õt, vivé az apostolokhoz, és elbeszélé nékik, mint látta az úton az Urat, és hogy beszélt vele, és mint tanított Damaskusban nagy bátorsággal a Jézus nevében. És ki- és bejáratos vala köztük Jeruzsálemben: És nagy bátorsággal tanítván az Úr Jézusnak nevében, beszél, sõt vetekedik vala a görög zsidókkal; azok pedig igyekeznek vala õt megölni.

Azt az ígét, melyet elkülde az Izráel fiainak, hirdetvén békességet a Jézus Krisztus által (õ mindeneknek Ura). Ti ismeritek azt a dolgot, mely lõn az egész Júdeában, Galileától kezdve, az után a keresztség után, melyet János prédikált,

És megparancsolta nékünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot, hogy õ az Istentõl rendelt bírája élõknek és holtaknak. Errõl a próféták mind bizonyságot tesznek, hogy bûneinek bocsánatját veszi az õ neve által mindenki, a ki hiszen õ benne. Mikor még szólá Péter ez ígéket, leszálla a Szent Lélek mindazokra, a kik hallgatják vala e beszédet.

Meghallák azonban az apostolok és a Júdeában levõ atyafiak, hogy a pogányok is bevették az Istennek beszédét.

És elbeszélé nékünk, mimódon látta, a mint az angyal megálla az õ házában és ezt mondá néki: Küldj embereket Joppéba, és hívasd magadhoz Simont, ki Péternek neveztetik; Õ szólni fog hozzád olyan ígéket, melyek által megtartatol te és a te egész házadnépe.

Ezeknek hallatára aztán megnyugovának, és dicsõíték az Istent, mondván: Eszerint hát a pogányoknak is adott az Isten megtérést az életre!

Voltak azonban közöttük némely cziprusi és czirénei férfiak, kik mikor Antiókhiába bementek, szólának a görögöknek, hirdetve az Úr Jézust. És az Úrnak keze vala velök; és nagy sokaság tére meg az Úrhoz, hívõvé lévén.

Minekutána elõbb János az õ eljövetele elõtt a megtérésnek keresztségét prédikálta Izráel egész népének.

És mi hirdetjük néktek az atyáknak tett ígéretet, hogy azt az Isten betöltötte nékünk, az õ fiaiknak feltámasztván Jézust:

A következõ szombaton aztán majdnem az egész város egybegyûle az Isten ígéjének hallgatására,

Akkor Pál és Barnabás nagy bátorsággal szólva mondának: Szükséges volt, hogy elõször néktek hirdettessék az Isten ígéje; de mivelhogy ti megvetitek azt, és nem tartjátok méltóknak magatokat az örök életre, ímé a pogányokhoz fordulunk. Mert így parancsolta nékünk az Úr: Rendeltelek téged világosságul a pogányoknak, hogy légy üdvösségükre a földnek széléig.

A pogányok pedig ezeket hallván, örvendezének, és magasztalják vala az Úrnak ígéjét; és a kik csak örök életre választattak vala, hivének. Terjede pedig az Úrnak ígéje az egész tartományban.

A zsidók azonban felindíták az istenfélõ és tisztességbeli asszonyokat és a városnak eleit, és üldözést támasztának Pál és Barnabás ellen, és kiûzék õket határukból. Azok pedig lábuknak porát lerázván ellenük, elmenének Ikóniumba.

Lõn pedig Ikóniumban, hogy õk együtt menének be a zsidók zsinagógájába, és prédikálának, úgyannyira, hogy mind zsidóknak, mind görögöknek nagy sokasága lõn hívõvé. A kik azonban a zsidók közül nem hivének, felindíták és megharagíták a pogányoknak lelkét az atyafiak ellen.

Azért sok idõt töltöttek [ott], bátran prédikálva az Úrban, ki bizonyságot tesz vala az õ kegyelmének beszéde mellett, és adja vala, hogy jelek és csodák történjenek az õ kezeik által.

És [ezt] mondván: Férfiak, miért mívelitek ezeket? Mi is hozzátok hasonló természetû emberek vagyunk, és azt az örvendetes izenetet hirdetjük néktek, hogy e hiábavalóktól az élõ Istenhez térjetek, ki teremtette a mennyet, a földet, a tengert és minden azokban valókat:

És miután hirdették az evangyéliomot annak a városnak, és sokakat tanítványokká tettek, megtérének Listrába, Ikoniumba és Antiókhiába. Erõsítve a tanítványok lelkét, intvén, hogy maradjanak meg a hitben, és hogy sok háborúságon által kell nékünk az Isten országába bemennünk.

És mikor nagy vetekedés támadt, felkelvén Péter, monda nékik: Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy az Isten régebbi idõ óta kiválasztott [engem] mi közülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangyéliomnak beszédét, és higyjenek.

Eljárván pedig Frigiát és Galácia tartományát, mivelhogy eltiltatának a Szent Lélektõl, hogy az ígét Ázsiában hirdessék, Misia felé menvén, igyekeznek vala Bithiniába jutni; de nem ereszté õket a Lélek. Áthaladván azért Misián, lemenének Tróásba. És azon az éjszakán látás jelenék meg Pálnak: egy macedón férfiú állt [elõtte,] kérve õt és ezt mondva: Jer által Macedóniába, és légy segítségül nékünk! Mihelyt pedig a látást látta, azonnal igyekezénk elmenni Macedóniába, megértvén, hogy oda hívott minket az Úr, hogy azoknak prédikáljuk az evangyéliomot.

Az pedig világot kérve beugrott, és remegve borult Pál és Silás elé, És kihozván õket, monda: Uraim, mit kell nékem cselekednem, hogy idvezüljek? Azok pedig mondának: Higyj az Úr Jézus Krisztusban, és idvezülsz mind te, mind a te házadnépe!

Pál pedig, a mint szokása vala, beméne hozzájok, és három szombaton át vetekedék velök az írásokból, Megmagyarázva és kimutatva, hogy a Krisztusnak szükség volt szenvedni és feltámadni a halálból; és hogy ez a Jézus a Krisztus, a kit én hirdetek néktek. És némelyek azok közül hivének és csatlakozának Pálhoz és Siláshoz; úgyszintén az istenfélõ görögök közül nagy sokaság, és az elõkelõ asszonyok közül nem kevesen.

Ezek pedig nemesb lelkûek valának a Thessalonikabelieknél, úgymint kik bevevék az ígét teljes készséggel, naponként tudakozva az írásokat, ha úgy vannak-é ezek.

Elõállván pedig Pál az Areopágusnak közepette, monda: Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon istenfélõknek látlak titeket. Mert mikor bejárám és szemlélém a ti szentélyeiteket, találkozám egy oltárral is, melyre ez vala ráírva: Ismeretlen Istennek. A kit azért ti nem ismerve tiszteltek, azt hirdetem én néktek. Az Isten, a ki teremtette a világot és mindazt, a mi abban van, mivelhogy õ mennynek és földnek ura, kézzel csinált templomokban nem lakik. Sem embereknek kezeitõl nem tiszteltetik, mintha valami nélkül szûkölködnék, holott õ ád mindeneknek életet, leheletet és mindent; És az egész emberi nemzetséget egy vérbõl teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejöket és lakásuknak határait; Hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák õt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikõnktõl sem: Mert õ benne élünk, mozgunk és vagyunk; miképen a költõitek közül is mondották némelyek: Mert az õ nemzetsége is vagyunk. Mivelhogy azért az Istennek nemzetsége vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy aranyhoz, vagy ezüsthöz, vagy kõhöz, emberi mesterség és kitalálás faragványához hasonlatos az istenség. E tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek: Mivelhogy rendelt egy napot, melyen megítéli majd a föld kerekségét igazságban egy férfiú által, kit arra rendelt; bizonyságot tévén mindenkinek, az által, hogy feltámasztá õt halottaiból.

Érkezék pedig Efézusba egy Apollós nevû zsidó, alekszandriai származású, ékesenszóló férfiú, ki az írásokban tudós vala. Ez meg volt tanítva az Úrnak útára; és lélekben buzgó lévén, szólja és tanítja vala nagy szorgalmatosan az Úrra tartozó dolgokat, jóllehet csak a János keresztségét tudja vala. És ez kezde nagy bátorsággal szólni a zsinagógában. Mikor pedig meghallgatta õt Akvila és Prisczilla, magok mellé vevék []õt, és nyilvábban kifejtették elõtte az Istennek útát.

Bemenvén pedig a zsinagógába, bátorsággal szól vala, három hónapon át vetekedvén és igyekezvén meggyõzni az Isten országára tartozó dolgokról. Mikor pedig némelyek megkeményíték magokat és nem hivének, gonoszul szólván az [Úrnak] útáról a sokaság elõtt, azoktól eltávozván, elszakasztá a tanítványokat, mindennap egy bizonyos Tirannus oskolájában prédikálván. Ez pedig lõn két esztendeig; úgyannyira, hogy mindazok, kik lakoznak vala Ázsiában, mind zsidók, mind görögök, hallgaták az Úr Jézusnak ígéjét.

Hogy semmitõl sem vonogattam magamat, a mi hasznos, hogy hirdessem néktek, és tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként, Bizonyságot tévén mind zsidóknak, mind görögöknek az Istenhez való megtérés, és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit felõl. És most ímé én a Lélektõl kényszerítve megyek Jeruzsálembe, nem tudván, mik következnek ott én reám. Kivéve, hogy a Szent Lélek városonként bizonyságot tesz, mondván, hogy én reám fogság és nyomorúság következik. De semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, melyet vettem az Úr Jézustól, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangyéliomáról.

Mert leszel néki tanúbizonysága minden embernél azok felõl, a miket láttál és hallottál.

A következõ éjszakán pedig melléállván néki az Úr, monda: Bízzál Pál! Mert miképen bizonyságot tettél az én felõlem való dolgokról Jeruzsálemben, azonképen kell néked Rómában is bizonyságot tenned.

De kelj fel, és állj lábaidra: mert azért jelentem meg néked, hogy téged szolgává és bizonysággá rendeljelek úgy azokban, a miket láttál, mint azokban, a mikre nézve meg fogok néked jelenni;

Hogy megnyissad szemeiket, hogy setétségbõl világosságra és a Sátánnak hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bûneiknek bocsánatát és a megszenteltettek között osztályrészt nyerjenek az én bennem való hit által.

De Istentõl segítséget vévén, mind e mai napig állok, bizonyságot tévén mind kicsinynek, mind nagynak, semmit sem mondván azokon kívül, a mikrõl mind a próféták megmondották, mind Mózes, hogy be fognak teljesedni: Hogy a Krisztusnak szenvedni kell, hogy mint a halottak feltámadásából elsõ, világosságot fog hirdetni e népnek és a pogányoknak.

Marada pedig Pál két egész esztendeig az õ tulajdon bérelt szállásán, és mindazokat befogadja vala, kik õ hozzá menének. Prédikálván az Istennek országát és tanítván az Úr Jézus Krisztus felõl való dolgokat teljes bátorsággal, minden tiltás nélkül.

Elõször hálát adok az én Istenemnek a Jézus Krisztus által mindnyájatokért, hogy a ti hiteteknek az egész világon híre van;

Mind a görögöknek, mind a barbároknak, mind a bölcseknek, mind a tudatlanoknak köteles vagyok. Azért a mi rajtam áll, kész vagyok néktek is, a kik Rómában vagytok, az evangyéliomot hirdetni. Mert nem szégyenlem a Krisztus evangyéliomát; mert Istennek hatalma az minden hívõnek idvességére, zsidónak elõször meg görögnek.

Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bûnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt.

Mert a bûn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban.

Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta õt a halálból, megtartatol. Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az idvességre. Mert azt mondja az írás: Valaki hisz õ benne, meg nem szégyenül. Mert nincs különbség zsidó meg görög között; mert ugyanaz az Ura mindeneknek, a ki kegyelemben gazdag mindenekhez, a kik õt segítségül hívják. Mert minden, a ki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.

Mimódon hívják azért segítségül [azt,] a kiben nem hisznek? Mimódon hisznek pedig [abban], a ki felõl nem hallottak? Mimódon hallanának pedig prédikáló nélkül? Mimódon prédikálnak pedig, ha el nem küldetnek? A miképen meg van írva: Mely szépek a békesség hirdetõknek lábai, a kik jókat hirdetnek!

De nem mindenek engedelmeskedtek az evangyéliomnak. Mert Ésaiás azt mondja: Uram! Kicsoda hitt a mi beszédünknek?

Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten ígéje által. De mondom: Avagy nem hallották-é? Sõt inkább az egész földre elhatott az õ hangjok, és a lakóföld véghatáráig az õ beszédök.

Jelek és csodák ereje által, az Isten Lelkének ereje által; úgyannyira, hogy én Jeruzsálemtõl és környékétõl fogva Illyriáig betöltöttem a Krisztus evangyéliomát.

Annak pedig, a ki titeket megerõsíthet az én evangyéliomom és a Jézus Krisztus hirdetése szerint, ama titoknak kijelentése folytán, mely örök idõtõl fogva el volt hallgatva, Most pedig megjelentetett a prófétai írások által, az örök Isten parancsolata szerint, a hitben való engedelmesség végett minden pogányoknak tudomására adatván,

Mert nem azért küldött engem a Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangyéliomot hirdessem; de nem szólásban való bölcseséggel, hogy a Krisztus keresztje hiábavaló ne legyen. Mert a keresztrõl való beszéd bolondság ugyan azoknak, a kik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje. Mert meg van írva: Elvesztem a bölcseknek bölcseségét és az értelmeseknek értelmét elvetem.

Mert minekutána az Isten bölcseségében nem ismerte meg a világ a bölcseség által az Istent, tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívõket. Mert egyfelõl a zsidók jelt kívánnak, másfelõl a görögök bölcseséget keresnek. Mi pedig Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet, a zsidóknak ugyan botránkozást, a görögöknek pedig bolondságot; Ámde magoknak a hivatalosoknak, úgy zsidóknak, mint görögöknek Krisztust, Istennek hatalmát és Istennek bölcseségét. Mert az Isten bolondsága bölcsebb az embereknél, és az Isten erõtelensége erõsebb az embereknél.

Én is, mikor hozzátok mentem, atyámfiai, nem mentem, hogy nagy ékesszólással, avagy bölcseséggel hirdessem néktek az Isten bizonyságtételét. Mert nem végeztem, hogy egyébrõl tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszítettrõl. És én erõtlenség, félelem és nagy rettegés közt jelentem meg ti köztetek. És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcseségnek hitetõ beszédiben állott, hanem léleknek és erõnek megmutatásában: Hogy a ti hitetek ne emberek bölcseségén, hanem Istennek erején nyugodjék.

Bölcseséget pedig a tökéletesek között szólunk; ámde nem e világnak, sem e világ veszendõ fejedelmeinek bölcseségét; Hanem Istennek titkon való bölcseségét szóljuk, azt az elrejtetett, melyet öröktõl fogva elrendelt az Isten a mi dicsõségünkre; Melyet e világ fejedelmei közül senki sem ismert, mert ha megismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsõség Urát: Hanem, a mint meg van írva: A miket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, a miket Isten készített az õt szeretõknek.

Nekünk azonban az Isten kijelentette az õ Lelke által: mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is. Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek lelke, a mely õ benne van? Azonképen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke. Mi pedig nem e világnak lelkét vettük, hanem az Istenbõl való Lelket; hogy megismerjük azokat, a miket Isten ajándékozott nékünk. Ezeket prédikáljuk is, nem oly beszédekkel, melyekre emberi bölcseség tanít, hanem a melyekre a Szent Lélek tanít; lelkiekhez lelkieket szabván.

Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképen ítéltetnek meg. A lelki ember azonban mindent megítél, de õ senkitõl sem ítéltetik meg. Mert ki érte fel az Úrnak értelmét, hogy megoktathatná õt? Bennünk pedig Krisztus értelme van.

Én sem szólhattam néktek, atyámfiai, mint lelkieknek, hanem mint testieknek, mint a Krisztusban kisdedeknek. Téjnek italával tápláltalak titeket és nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna meg, sõt még most sem bírjátok meg:

Én plántáltam, Apollós öntözött; de az Isten adja vala a növekedést. Azért sem a ki plántál, nem valami, sem a ki öntöz; hanem a növekedést adó Isten. A plántáló pedig és az öntözõ egyek; de mindenik a maga jutalmát veszi a maga munkája szerint. Mert Isten munkatársai vagyunk: Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.

Az Istennek nékem adott kegyelme szerint, mint bölcs építõmester, fundamentomot vetettem, de más épít reá. Kiki azonban meglássa mimódon épít reá. Mert más fundamentomot senki nem vethet azon kívül, a mely vettetett, mely a Jézus Krisztus. Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít rá erre a fundamentomra; Kinek-kinek munkája nyilván lészen: mert [ama] nap megmutatja, mivelhogy tûzben jelenik meg; és hogy kinek-kinek munkája minémû legyen, azt a tûz próbálja meg. Ha valakinek a munkája, a melyet ráépített, megmarad, jutalmát veszi. Ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Õ maga azonban megmenekül, de úgy, mintha tûzön keresztül.

Mert ha az evangyéliomot hirdetem, nem dicsekedhetem, mert szükség kényszerít engem. Jaj ugyanis nékem, ha az evangyéliomot nem hirdetem.

Mert ha akaratom szerint mívelem ezt, jutalmam van; ha pedig akaratom nélkül, sáfársággal bízattam meg. Micsoda tehát az én jutalmam? Hogy prédikálásommal ingyenvalóvá tegyem a Krisztus evangyéliomát, hogy ne használjam ki [ama] szabadságomat az evangyéliom hirdetésénél.

Mert én, noha mindenkivel szemben szabad vagyok, magamat mindenkinek szolgájává tettem, hogy a többséget megnyerjem. És a zsidóknak zsidóvá lettem, hogy zsidókat nyerjek meg; a törvény alatt valóknak törvény alatt valóvá, hogy a törvény alatt valókat megnyerjem; A törvény nélkül valóknak törvénynélkülivé, noha nem vagyok Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvényében való, hogy törvény nélkül valókat nyerjek meg. Az erõtleneknek erõtelenné lettem, hogy az erõteleneket megnyerjem. Mindeneknek mindenné lettem, hogy minden módon megtartsak némelyeket.

És ha jövendõt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökrõl, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tûzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.

Eszetekbe juttatom továbbá, atyámfiai, az evangyéliomot, melyet hirdettem néktek, melyet be is vettetek, melyben állotok is, A mely által üdvözültök is, ha megtartjátok, a minémû beszéddel hirdettem néktek, hacsak nem hiába lettetek hívõkké.

De Isten kegyelme által vagyok, a mi vagyok; és az õ hozzám való kegyelme nem lõn hiábavaló; sõt többet munkálkodtam, mint azok mindnyájan de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme. Akár én azért, akár azok, így prédikálunk, és így lettetek ti hívõkké.

Balgatag! a mit te vetsz, nem elevenedik meg, hanemha megrothadánd. És abban, a mit elvetsz, nem azt a testet veted el, a mely majd kikél, hanem puszta magot, talán búzáét, vagy más egyébét.

Hála pedig az Istennek, a ki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban, és az õ ismeretének illatját minden helyen megjelenti mi általunk. Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek, mind az üdvözülõk, mind az elkárhozók között; Ezeknek halál illatja halálra; amazoknak pedig élet illatja életre. És ezekre kicsoda alkalmatos?

Mert mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, a kik meghamisítják az Isten ígéjét; hanem tisztán, sõt szinte Istenbõl szólunk az Isten elõtt a Krisztusban.

Ha pedig a halálnak betûkkel kövekbe vésett szolgálata dicsõséges vala, úgyhogy Izráel fiai nem is nézhettek Mózes orczájára arczának elmúló dicsõsége miatt: Hogyne volna még inkább dicsõséges a léleknek szolgálata? Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsõséges, mennyivel inkább dicsõséges az igazság szolgálata? Sõt a dicsõített nem is dicsõséges ebben a részben az õt meghaladó dicsõség miatt. Mert ha dicsõséges az elmulandó, sokkal inkább dicsõséges, a mi megmarad.

Azért ilyen reménységben nagy nyiltsággal szólunk;

Mindez pedig Istentõl van, a ki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és a ki nékünk adta a békéltetés szolgálatát; Minthogy az Isten volt az, a ki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az õ bûneiket, és reánk bízta a békéltetésnek ígéjét.

Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel.

Mert õ mondja: Kellemetes idõben meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek. Ímé itt a kellemetes idõ, ímé itt az üdvösség napja.

Senkit semmiben meg ne botránkoztassunk, hogy a szolgálatunk ne szidalmaztassék.

Mert az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez; a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez.

Azt [mondom] pedig: A ki szûken vet, szûken is arat; és a ki bõven vet, bõven is arat.

A ki pedig magot ád a magvetõnek és kenyeret eleségül, ád és megsokasítja a ti vetésteket és megnöveli a ti igazságtoknak gyümölcsét,

Hogy rajtatok túl is hirdessük az evangyéliomot, nem dicsekedvén más mértéke szerint a készszel.

Avagy vétkeztem-é, mikor magamat megaláztam, hogy ti felmagasztaltassatok, hogy ingyen hírdettem néktek az Isten evangyéliomát?

De ha szinte mi, avagy mennybõl való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, a mit néktek hirdettünk, legyen átok. A mint elõbb mondottuk, most is ismét mondom: Ha valaki néktek hirdet valamit azon kívül, a mit elfogadtatok, átok legyen.

Mert most embereknek engedek-é, avagy az Istennek? Vagy embereknek igyekezem-é tetszeni? Bizonyára, ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék. Tudtotokra adom pedig atyámfiai, hogy az az evangyéliom, melyet én hirdettem, nem ember szerint való;

Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem.

Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert a mit vet az ember, azt aratándja is. Mert a ki vet az õ testének, a testbõl arat veszedelmet; a ki pedig vet a léleknek, a lélekbõl arat örök életet.

És eljövén, békességet hirdetett néktek, a távol valóknak és a közel valóknak.

És Õ adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangyélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: A szentek tökéletesbbítése czéljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére: Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Õ megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedõ kornak mértékére: Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által;

És járjatok szeretetben, miképen a Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul.

Én érettem is, hogy adassék nékem szó számnak megnyitásakor, hogy bátorsággal ösmertessem meg az evangyéliom titkát, A melyért követséget viselek lánczok között; hogy bátran szóljak arról, a miképen kell szólanom.

És többen az Úrban való atyafiak közül bízván az én fogságomban, nagyobb bátorsággal merik szólani az ígét. Némelyek ugyan irígységbõl és versengésbõl is, de mások jóakaratból is hirdetik a Krisztust. Némelyek versengésbõl prédikálják a Krisztust, nem tiszta lélekkel, azt hivén, hogy fogságom nyomorúságait [így] megnevelik; De mások szeretetbõl, tudván, hogy én az evangyéliomnak oltalmazására rendeltettem. Mert mit [mondjak?] csakhogy minden módon, akár színbõl, akár szívbõl, a Krisztus prédikáltatik: és én ennek örülök, sõt örülni is fogok.

Ha ugyan megmaradtok a hitben alaposan és erõsen, és el nem távoztok az evangyéliom reménységétõl, a melyet hallottatok, a mely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt; a melynek lettem én, Pál, szolgájává. Most örülök a ti érettetek való szenvedéseimnek, és a magam részérõl betöltöm a mi híja van a Krisztus szenvedéseinek az én testemben az Õ testéért, a mi az egyház; A melynek lettem én szolgájává az Isten sáfársága szerint, a melyet nékem adott ti rátok nézve, hogy betöltsem az Isten ígéjét, [Tudniillik] ama titkot, mely el vala rejtve õsidõk óta és nemzetségek óta, most pedig megjelentetett az Õ szenteinek, A kikkel az Isten meg akarta ismertetni azt, hogy milyen nagy a pogányok között eme titok dicsõségének gazdagsága, az [tudniillik,] hogy a Krisztus ti köztetek van, a dicsõségnek ama reménysége: A kit mi prédikálunk, intvén minden embert, és tanítván minden embert minden bölcseséggel, hogy minden embert tökéletesnek állassunk elõ a Krisztus Jézusban;

Tudván, hogy ti az Úrtól veszitek az örökségnek jutalmát: mert az Úr Krisztusnak szolgáltok.

Imádkozván egyszersmind mi érettünk is, hogy az Isten nyissa meg elõttünk az íge ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, a melyért fogoly is vagyok; Hogy nyilvánvalóvá tegyem azt úgy, a mint nékem szólnom kell. Bölcsen viseljétek magatokat a kívül valók irányában, a jó alkalmatosságot áron is megváltván. A ti beszédetek mindenkor kellemetes [legyen,] sóval fûszerezett; hogy tudjátok, hogy mimódon kell néktek kinek-kinek megfelelnetek.

Hogy a mi evangyéliomunk ti nálatok nem áll csak szóban, hanem [isteni] erõkben is, Szent Lélekben is, sok bizodalomban is; a miképen tudjátok, hogy milyenek voltunk közöttetek ti érettetek. És ti a mi követõinkké lettetek és az Úréi, befogadván az ígét sokféle szorongattatás között, Szent Lélek örömével;

Sõt inkább, noha elébb már háborúságot és bosszúságot szenvedtünk volt Filippiben, a mint tudjátok, volt bátorságunk a mi Istenünkben, hogy közöttetek [is] hirdessük az Isten evangyéliomát sok tusakodással. Mert a mi buzdításunk nem hitetésbõl [van,] sem nem tisztátalanságból, sem nem álnokságból: Hanem a miképen az Isten méltatott minket arra, hogy reánk bízza az evangyéliomot, akképen szólunk; nem úgy, hogy embereknek tessünk hanem az Istennek, a ki megvizsgálja a mi szívünket. Mert sem hízelkedõ beszéddel, a mint tudjátok, sem telhetetlenség színében nem léptünk fel soha, Isten a bizonyság; Sem emberektõl való dicsõítést nem kerestünk, sem tõletek, sem másoktól, holott terhetekre lehettünk volna, mint Krisztus apostolai. De szívélyesek valánk ti közöttetek, a miként a dajka dajkálgatja az õ gyermekeit. Így felbuzdulva irántatok, készek valánk közleni veletek nemcsak az Isten evangyéliomát, hanem a mi magunk lelkét is, mivelhogy szeretteinkké lettetek nékünk. Emlékez[het]tek ugyanis atyámfiai a mi fáradozásunkra és bajlakodásunkra: mert éjjel-nappal munkálkodva hirdettük néktek az Isten evangyéliomát, csakhogy senkit meg ne terheljünk közületek.

A mikor eljõ majd, hogy megdicsõíttessék az õ szenteiben, és csodáltassék mindazokban, a kik hisznek (mivelhogy a mi tanúbizonyságunknak hitele volt ti nálatok) ama napon.

A mire elhívott titeket a mi evangyéliomunk által, a mi Urunk Jézus Krisztus dicsõségének elvételére. Miért is atyámfiai, legyetek állhatatosak és tartsátok meg a tudományt, a melyre akár beszédünk, akár levelünk által taníttattatok.

Harczold meg a hitnek szép harczát, nyerd el az örök életet, a melyre hívattattál, és szép vallástétellel vallást tettél sok bizonyság elõtt.

Ne szégyeneld hát a mi Urunk bizonyságtételét, se engem az õ foglyát; hanem együtt szenvedj az evangyéliomért Istennek hatalma szerint. A ki megtartott minket és hívott szent hívással, nem a mi cselekedeteink szerint, hanem az õ saját végezése és kegyelme szerint, mely adatott nékünk Krisztus Jézusban örök idõknek elõtte, Megjelentetett pedig most a mi Megtartónknak, Jézus Krisztusnak megjelenése által, a ki eltörölte a halált, világosságra hozta pedig az életet és halhatatlanságot az evangyéliom által, Amelyre nézve tétettem én hirdetõvé és apostollá és pogányok tanítójává. A miért szenvedem ezeket is: de nem szégyenlem; mert tudom, kinek hittem, és bizonyos vagyok benne, hogy õ az én nála letett kincsemet meg tudja õrizni ama napra.

És a miket tõlem hallottál sok bizonyság által, azokat bízzad hív emberekre, a kik másoknak a tanítására is alkalmasak lesznek.

Annakokáért mindent elszenvedek a választottakért, hogy õk is elnyerjék a Krisztus Jézusban való idvességet örök dicsõséggel egyben. Igaz beszéd ez. Mert ha vele együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni is. Ha tûrünk, vele együtt fogunk uralkodni is: ha megtagadjuk, õ is megtagad minket;

Ezekre emlékeztesd, kérvén kérve [õket] az Úr színe elõtt, hogy ne vitatkozzanak haszontalanul, a hallgatóknak romlására. Igyekezzél, hogy Isten elõtt becsületesen megállj, mint oly munkás, a ki szégyent nem vall, a ki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét. A szentségtelen üres lármákat pedig kerüld, mert mind nagyobb istentelenségre növekednek.

Hirdesd az ígét, állj elõ vele alkalmatos, alkalmatlan idõben, ints, feddj, buzdíts teljes béketûréssel és tanítással. Mert lesz idõ, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyûjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök; És az igazságtól elfordítják az õ fülöket, de a mesékhez oda fordulnak. De te józan légy mindenekben, szenvedj, az evangyélista munkáját cselekedd, szolgálatodat teljesen betöltsd.

De az Úr mellettem állott, és megerõsített engem; hogy teljesen bevégezzem az igehirdetést, és hallják meg azt az összes pogányok: és megszabadultam az oroszlán szájából.

Mert megjelent az Isten idvezítõ kegyelme minden embernek,

Hogy a te hitedben való közösség hathatós legyen, a Krisztus ügyében, minden bennetek levõ jónak megismerése által. Mert sok örömünk és vígasztalásunk van a te szeretetedben, hogy a szenteknek szíveik megvídámodtak te általad, atyámfia. Annakokáért jóllehet nagy bátorságom van a Krisztusban, megparancsolni néked azt, a mi illendõ,

Óvakodjunk tehát, hogy mivel megvan az õ nyugodalmába való bemenetel ígérete, valaki közületek fogyatkozásban levõnek ne láttassék. Mert nékünk is hirdettetett az evangyéliom, miképen azoknak: de nem használt nékik a hallott beszéd, mivel nem párosították hittel azok, a kik hallották. Mert mi, hívõk, bemegyünk a nyugodalomba, miképen megmondotta: A mint megesküdtem az én haragomban, nem fognak bemenni az én nyugodalmamba; jóllehet munkáit a világ megalapításától kezdve bevégezte.

Mert az Istennek beszéde élõ és ható, és élesebb minden kétélû fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velõknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait. És nincsen oly teremtmény, a mely nyilvánvaló nem volna elõtte, sõt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei elõtt, a kirõl mi beszélünk.

Ne dobjátok el hát bizodalmatokat, melynek nagy jutalma van.

Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert a ki Isten elé járul, hinnie kell, hogy õ létezik és megjutalmazza azokat, a kik õt keresik.

Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentõl, a ki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki.

Ha valaki istentisztelõnek látszik köztetek, de nem zabolázza meg nyelvét, sõt megcsalja a maga szívét, annak az istentisztelete hiábavaló.

Atyámfiai, hogyha valaki ti köztetek eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti õt valaki, Tudja meg, hogy a ki bûnöst térít meg az õ tévelygõ útjáról, lelket ment meg a haláltól és sok bûnt elfedez.

A kiknek megjelentetett, hogy nem magoknak, hanem nékünk szolgáltak azokkal, a melyeket most hirdetnek néktek azok, a kik prédikálták néktek az evangyéliomot az egekbõl küldött Szent Lélek által; a mikbe angyalok vágyakoznak betekinteni.

Mint a kik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek ígéje által, a mely él és megmarad örökké. Mert minden test olyan, mint a fû, és az embernek minden dicsõsége olyan, mint a fû virága. Megszárad a fû, és virága elhull: De az Úr beszéde megmarad örökké. Ez pedig az a beszéd, a mely néktek hirdettetett.

Mint most született csecsemõk, a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek; Mivelhogy ízleltétek, hogy jóságos az Úr.

Tisztesség azért néktek, a kik hisztek; az engedetleneknek pedig: A kõ, a melyet az építõk megvetettek, az lett a szegeletnek fejévé és megütközésnek kövévé s botránkozásnak sziklájává; A kik engedetlenek lévén, megütköznek az ígében, a mire rendeltettek is.

Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségbõl az õ csodálatos világosságára hívott el titeket;

Az Úr Istent pedig szenteljétek meg a ti szívetekben. Mindig készek [legyetek] megfelelni mindenkinek, a ki számot kér tõletek a bennetek levõ reménységrõl, szelídséggel és félelemmel: Jó lelkiismeretetek lévén; hogy a miben rágalmaznak titeket, mint gonosztevõket, megszégyenüljenek a kik gyalázzák a ti Krisztusban való jó élteteket.

Mert nem mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét; hanem mint a kik szemlélõi voltunk az õ nagyságának.

Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tûr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elveszszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.

Ha megvalljuk bûneinket, hû és igaz, hogy megbocsássa bûneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.

Senki sem cselekszik bûnt, a ki az Istentõl született, mert benne marad annak magva; és nem cselekedhetik bûnt, mivelhogy Istentõl született. Errõl ismerhetõk meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: a ki igazságot nem cselekszik, az egy sem az Istentõl való, és az [sem], a ki nem szereti az õ atyjafiát.

Mi az Istentõl vagyunk: a ki ismeri az Istent, hallgat reánk, a ki nincsen az Istentõl, nem hallgat reánk. Errõl ismerjük meg az igazságnak lelkét és a tévelygésnek lelkét.

Ha elfogadjuk az emberek bizonyságtételét, az Isten bizonyságtétele nagyobb: mert az Isten bizonyságtétele az, a melylyel bizonyságot tett az õ Fiáról. A ki hisz az Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában. A ki nem hisz az Istennek, hazuggá tette õt; mert nem hitt abban a bizonyságtételben, a melylyel bizonyságot tett Isten az õ Fiáról. És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten és ez az élet az õ Fiában van.

A ki bizonyságot tett az Isten beszédérõl és Jézus Krisztus bizonyságtételérõl, mindenrõl, a mit látott.

Ímé az ajtó elõtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és õ én velem.

És kiáltanak nagy szóval, mondván: Az idvesség a mi Istenünké, a ki a királyiszékben ül, és a Bárányé!

És adom az én két tanúbizonyságomnak, hogy prófétáljanak, gyászruhákba öltözve, ezer kétszáz hatvan napig. Ezek az a két olajfa, és a két gyertyatartó, a melyek a földnek Istene elõtt állanak. És ha valaki akar nékik ártani, tûz származik az õ szájokból, a mely megöli az õ ellenségeiket; és ha valaki akar nékik ártani, úgy kell annak megöletni. Ezeknek van hatalmuk arra, hogy bezárják az eget, hogy az õ prófétálásuknak idejében esõ ne legyen; és hatalmuk van a vizeken, hogy azokat vérré változtassák, és megverjék a földet akármi csapással, valamennyiszer akarják.

És mikor elvégezik az õ bizonyságtételöket, a mélységbõl feljövõ fenevad hadakozik ellenök, és legyõzi õket, és megöli õket. És az õ holttesteik [feküsznek] ama nagy városnak utczáin, a mely lélek szerint Sodomának és Égyiptomnak hivatik, a hol a mi Urunk is megfeszíttetett. És a népek és ágazatok, és nyelvek és nemzetek közül valók látják azoknak holttestét három és fél nap, és azoknak holttestét nem engedik sírba tenni. És a földnek lakosai örülnek és örvendeznek rajtok, és ajándékokat küldenek egymásnak; mivelhogy e két próféta gyötörte a földnek lakosait. De három és fél nap mulva életnek lelke adaték Istentõl õ beléjök, és lábaikra állának; és nagy félelem esék azokra, a kik õket nézik vala.

És õk legyõzték azt a Bárány véréért, és az õ bizonyságtételöknek beszédéért; és az õ életöket nem kímélték mind halálig.

Megharagvék azért a sárkány az asszonyra, és elméne, hogy hadakozzék egyebekkel az õ magvából valókkal, az Isten parancsolatainak megõrzõivel, és a kiknél vala a Jézus Krisztus bizonyságtétele; [ És álla a tengernek fövenyére.]

És az õ szájokban nem találtatott álnokság; mert az Istennek királyiszéke elõtt feddhetetlenek.

És ezek után hallám mintegy nagy sokaságnak nagy szavát az égben, a mely ezt mondja vala: Aleluja! az idvesség és a dicsõség, és a tisztesség és a hatalom az Úré, a mi Istenünké!

És monda nékem: Írd meg: Boldogok azok, a kik a Bárány menyegzõjének vacsorájára hivatalosak. És monda nékem: Ezek az Istennek igaz beszédei. És leborulék annak lábai elõtt, hogy imádjam õt, de monda nékem: Meglásd, ne tedd; szolgatársad vagyok néked és a te atyádfiainak, a kiknél a Jézus bizonyságtétele van; Istent imádd, mert a Jézus bizonyságtétele a prófétaság lelke.

És láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel; és [látám] azoknak lelkeit, a kiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és a kik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.

És ímé hamar eljövök; és az én jutalmam velem [van,] hogy megfizessek mindenkinek, a mint az õ cselekedete lesz.