22 – Csodák

Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. És monda Isten: Legyen világosság: és lõn világosság.

És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az õ orrába életnek lehelletét. Így lõn az ember élõ lélekké.

És monda a Faraó Józsefnek: Álmot láttam és nincs a ki megmagyarázza azt: Én pedig azt hallottam rólad beszélni, hogy ha meghallod az álmot, meg is magyarázod azt. És felele József a Faraónak, mondván: Nem én, Isten jelenti meg, a mi a Faraónak javára van.

És megjelenék néki az Úr angyala tûznek lángjában egy csipkebokor közepébõl, és látá, hogy ímé a csipkebokor ég vala; de a csipkebokor meg nem emésztetik vala. S monda Mózes: Oda megyek, hogy lássam e nagy csudát, miért nem ég el a csipkebokor. És látá az Úr, hogy oda méne megnézni, és szólítá õt Isten a csipkebokorból, mondván: Mózes, Mózes. Ez pedig monda: Ímhol vagyok. És monda: Ne jõjj ide közel, oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, a melyen állasz, szent föld.

Az Úr pedig monda néki: Mi az a kezedben? S õ monda: Vesszõ. Vesd azt - úgymond - a földre. És veté azt a földre és lõn kígyóvá; és Mózes elfutamodék elõle. Monda pedig az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet és fogd meg a farkát! És kinyújtá kezét és megragadá azt, és vesszõvé lõn az õ kezében. Hogy elhigyjék, hogy megjelent néked az Úr, az õ atyáik Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene.

És ismét monda néki az Úr: Nosza dugd kebeledbe a kezed; és kebelébe dugá kezét és kihúzá: ímé az õ keze poklos vala, olyan mint a hó. És monda: Dugd vissza kebeledbe a kezed: és visszadugá kezét kebelébe és kivevé azt kebelébõl és ímé ismét olyanná lõn mint teste. És ha úgy lenne, hogy nem hisznek néked és nem hallgatnak az elsõ jel szavára, majd hisznek a második jel szavának. És ha úgy lenne, hogy ennek a két jelnek sem hisznek és nem hallgatnak szavadra: akkor meríts vizet a folyóvízbõl és öntsd a szárazra, és a víz, a mit a folyóvízbõl merítettél, vérré lesz a szárazon.

És elmondá Áron mindazokat a beszédeket, melyeket mondott vala az Úr Mózesnek és megcselekedé a jeleket a nép szemei elõtt. És hitt a nép, és megértette, hogy meglátogatta az Úr Izráel fiait és megtekintette nyomorúságukat. És meghajták magokat és leborulának.

Én pedig megkeményítem a Faraó szívét és megsokasítom az én jeleimet és csudáimat Égyiptom földén.

Ha szól hozzátok a Faraó mondván: tegyetek csudát; akkor mondd Áronnak: Vedd a te vesszõdet és vesd a Faraó elé; kígyóvá lesz. Beméne azért Mózes és Áron a Faraóhoz, és úgy cselekedének, a mint az Úr parancsolta vala; veté Áron az õ vesszejét a Faraó elé és az õ szolgái elé, és kígyóvá lõn. És elõhívá a Faraó is a bölcseket és varázslókat, és azok is, Égyiptom írástudói, úgy cselekedének az õ titkos mesterségökkel. Elveté ugyanis mindenik az õ vesszejét és kígyókká lõnek; de az Áron vesszeje elnyelé azok vesszejét.

Mózes és Áron pedig úgy cselekedének, a mint az Úr parancsolta vala. És felemelé a vesszõt és megsujtá a vizet, a mely a folyóban vala a Faraó elõtt és az õ szolgái elõtt, és mind vérré változék a víz, a mely a folyóban vala. A hal pedig, a mely a folyóvízben vala, meghala, és megbüdösödék a folyóvíz, és nem ihatának az Égyiptombeliek a folyónak vizébõl; és vér vala az egész Égyiptom földén. De úgy cselekedének Égyiptom írástudói is az õ varázslásukkal, és kemény maradt a Faraó szíve és nem hallgata reájok; a mint az Úr megmondotta vala. És elfordula a Faraó és haza méne és ezen sem indula meg az õ szíve.

És monda az Úr Mózesnek: Menj be a Faraóhoz és mondd néki: Azt mondja az Úr: Bocsásd el az én népemet, hogy szolgáljanak nékem. Ha pedig te el nem akarod bocsátani, ímé én egész határodat békákkal verem meg. És a folyóvíz békáktól pozsog és felmennek és bemennek a te házadba és ágyasházadba és ágyadra és a te szolgáid házába és néped közé és a te kemenczéidbe és sütõteknõidbe. És reád és népedre s minden te szolgáidra felmennek a békák. És monda az Úr Mózesnek: Mondd Áronnak: Nyujtsd ki kezedet a te vesszõddel a folyóvizekre, csatornákra és a tavakra, és hozd fel a békákat Égyiptom földére. És kinyujtá kezét Áron Égyiptom vizeire, és békák jövének fel és ellepék Égyiptom földét. De az írástudók is úgy cselekedének az õ titkos mesterségökkel és felhozák a békákat Égyiptom földére.

És szóla az Úr Mózesnek: Mondd Áronnak: Nyujtsd ki a te vesszõdet és sujtsd meg a föld porát, hogy tetvekké legyen egész Égyiptom földén. És aképen cselekedének. Áron kinyujtá kezét az õ vesszejével és megsujtá a föld porát, és tetvek lõnek emberen és barmon; a föld minden pora tetvekké lõn egész Égyiptom földén. És úgy cselekedének az írástudók is az õ varázslásukkal, hogy tetveket hozzanak elõ, de nem teheték; és valának a tetvek emberen és barmon. És mondák az írástudók a Faraónak: Az Isten ujja ez. De kemény maradt a Faraó szíve, és nem hallgata reájok; a mint mondotta vala az Úr.

Az Úr pedig monda Mózesnek: Kelj fel reggel és állj a Faraó eleibe; ímé kimegy a vizek felé, és mondd néki: Ezt mondja az Úr: Bocsásd el az én népemet, hogy szolgáljanak nékem. Mert ha el nem bocsátod az én népemet, ímé én bocsátok te reád, a te szolgáidra és a te népedre és a te házaidra ártalmas bogarakat, és megtelnek az Égyiptombeliek házai ártalmas bogarakkal és a föld is, a melyen õk vannak. De különválasztom azon a napon a Gósen földét, a melyen az én népem lakik, hogy ne legyenek ott ártalmas bogarak, azért, hogy megtudd, hogy én vagyok az Úr ezen a földön. És különbséget tészek az én népem között és a te néped között. Holnap lészen e jelenség. És aképen cselekedék az Úr; jövének ugyanis ártalmas bogarak a Faraó házára és az õ szolgái házára, és egész Égyiptom földén pusztává lõn a föld az ártalmas bogarak miatt.

És monda az Úr Mózesnek: Menj a Faraóhoz és beszélj vele: Ezt mondja az Úr, a héberek Istene: Bocsásd el az én népemet, hogy szolgáljanak nékem: Mert ha nem akarod elbocsátani és tovább is tartóztatod õket: Ímé az Úr keze lészen a te mezei barmaidon, lovakon, szamarakon, tevéken, ökrökön és juhokon; igen nagy döghalál. De különbséget tesz az Úr az Izráel barmai között és Égyiptom barmai között, és mindabból, a mi Izráel fiaié, egy sem vész el. Idõt is hagya az Úr, mondván: Holnap cselekszi az Úr ezt a dolgot a földön. Meg is cselekedé az Úr ezt a dolgot másodnapon, és elhulla Égyiptomnak minden barma, de az Izráel fiainak barma közül egy sem hullott el. El is külde a Faraó, és ímé egy sem hullt vala el az Izráeliták barma közül: de a Faraó szíve kemény maradt, és nem bocsátá el a népet.

Az Úr pedig monda Mózesnek és Áronnak: Vegyétek tele markaitokat kemenczehamuval, és szórja azt Mózes az ég felé a Faraó szeme láttára. Hogy porrá legyen Égyiptomnak egész földén, s emberen és barmon hólyagosan fakadó fekéllyé legyen Égyiptomnak egész földén. Vevének azért kemenczehamut és a Faraó elé állának, és Mózes az ég felé szórá azt; és lõn az emberen és barmon hólyagosan fakadó fekély. És az írástudók nem állhatnak vala Mózes elõtt a fekély miatt; mert fekély vala az írástudókon s mind az Égyiptombelieken. De az Úr megkeményíté a Faraó szívét, és nem hallgata reájok, a mint megmondotta vala az Úr Mózesnek.

Az Úr pedig monda Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet az égre, hogy legyen jégesõ Égyiptom egész földén az emberre, baromra és a mezõ minden fûvére, Égyiptom földén. Kinyujtá azért Mózes az õ vesszejét az égre, az Úr pedig mennydörgést támaszta és jégesõt, és tûz szálla le a földre, és jégesõt bocsáta az Úr Égyiptom földére. És lõn jégesõ, és a tûz egymást éré az igen nagy jégesõ közt, a melyhez hasonló nem volt az egész Égyiptom földén, mióta nép lakja. És elveré a jégesõ egész Égyiptom földén mindazt, a mi a mezõn vala, embertõl baromig; a mezõ minden fûvét is elveré a jégesõ és a mezõ minden fáját is egybe rontá. Csak a Gósen földén, hol Izráel fiai valának, nem volt jégesõ. A Faraó pedig elkülde és hívatá Mózest és Áront, és monda nékik: Vétkeztem ezúttal; az Úr az igaz; én pedig és az én népem gonoszok vagyunk.

És monda az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki a te kezedet Égyiptom földére a sáskáért, hogy jõjjön fel Égyiptom földére és emészsze meg a földnek minden fûvét; mindazt a mit a jégesõ meghagyott. Kinyujtá azért Mózes az õ vesszejét Égyiptom földére, és az Úr egész nap és egész éjjel keleti szelet támaszta a földre. Mire reggel lõn, a keleti szél felhozá a sáskát. És feljöve a sáska egész Égyiptom földére s nagy sokasággal szálla le Égyiptom egész határára. Annak elõtte sem volt olyan sáska s ezután sem lesz olyan. És elborítá az egész föld színét, és a föld elsötétedék, és megemészté a földnek minden fûvét és a fának minden gyümölcsét, a mit a jégesõ meghagyott vala, és semmi zöld sem marada a fán, sem a mezõnek fûvén egész Égyiptom földén. Akkor a Faraó siete hívatni Mózest és Áront és monda: Vétkeztem az Úr ellen, a ti Istenetek ellen és ti ellenetek.

És monda az Úr Mózesnek: Nyujtsd ki a te kezedet az ég felé, hogy legyen setétség Égyiptom földén és pedig tapintható setétség. És kinyujtá Mózes az õ kezét az ég felé, és lõn sûrû setétség egész Égyiptom földén három napig. Nem látták egymást, és senki sem kelt fel az õ helyébõl három napig; de Izráel minden fiának világosság vala az õ lakhelyében.

Lõn pedig éjfélkor, hogy megöle az Úr minden elsõszülöttet Égyiptomnak földén, a Faraónak elsõszülöttétõl fogva, a ki az õ királyi székiben ûl vala, a tömlöczbeli fogolynak elsõszülöttéig és a baromnak is minden elsõ fajzását. És fölkele a Faraó azon az éjszakán és mind az õ szolgái és egész Égyiptom, és lõn nagy jajgatás Égyiptomban; mert egy ház sem vala, melyben halott ne lett volna. És hívatá Mózest és Áront éjszaka és monda: Keljetek fel, menjetek ki az én népem közûl, mind ti, mind Izráel fiai és menjetek, szolgáljatok az Úrnak, a mint mondátok. Juhaitokat is, barmaitokat is vegyétek, a mint mondátok és menjetek el és áldjatok engem is. És az Égyiptombeliek erõsen rajta valának, hogy a népet mentül hamarább kiküldhessék az országból; mert [azt] mondják vala: mindnyájan meghalunk.

Elindula azért az Istennek Angyala, a ki jár vala az Izráel tábora elõtt, és méne mögéjök; a felhõoszlop is elindula elõlök s mögéjök álla. És oda méne az Égyiptombeliek tábora és az Izráel tábora közé; így lõn a felhõ és a setétség: az éjszakát pedig megvilágosítja vala. És egész éjszaka nem közelítettek egymáshoz. És kinyújtá Mózes az õ kezét a tengerre, az Úr pedig egész éjjel erõs keleti széllel hajtá a tengert és szárazzá tevé a tengert, és kétfelé válának a vizek. És szárazon menének az Izráel fiai a tenger közepébe, a vizek pedig kõfal gyanánt valának nékik jobbkezök és balkezök felõl. Az Égyiptombeliek pedig utánok nyomulának és bemenének a Faraó minden lovai, szekerei és lovasai a tenger közepébe. És lõn hajnalkor, rátekinte az Úr az Égyiptombeliek táborára a tûz- és felhõ-oszlopból és megzavará az Égyiptombeliek táborát. És megállítá szekereik kerekeit és nehezen vonszoltatá azokat. És mondának az Égyiptombeliek: Fussunk az Izráel elõl, mert az Úr hadakozik érettök Égyiptom ellen. És szóla az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet a tengerre, hogy a vizek térjenek vissza az Égyiptombeliekre, az õ szekereikre s lovasaikra. És kinyújtá Mózes az õ kezét a tengerre, és reggel felé visszatére a tenger az õ elébbi állapotjára; az Égyiptombeliek pedig eleibe futnak vala, és az Úr beleveszté az égyiptomiakat a tenger közepébe. Visszatérének tehát a vizek és elboríták a szekereket és a lovasokat, a Faraónak minden seregét, melyek utánok bementek vala a tengerbe; egy sem marada meg közülök. De Izráel fiai szárazon menének át a tenger közepén; a vizek pedig kõfal gyanánt valának nékik jobb- és balkezök felõl.

És monda: Ha a te Uradnak Istenednek szavára hûségesen hallgatsz és azt cselekeszed, a mi kedves az õ szemei elõtt és figyelmezel az õ parancsolataira és megtartod minden rendelését: egyet sem bocsátok reád ama betegségek közül, a melyeket Égyiptomra bocsátottam, mert én vagyok az Úr, a te gyógyítód.

És monda: Halljátok meg most az én beszédeimet: Ha valaki az Úr prófétája közöttetek, én megjelenek annak látásban, vagy álomban szólok azzal.

Hogy mindazok az emberek, a kik látták az én dicsõségemet és csudáimat, a melyeket cselekedtem Égyiptomban és e pusztában, és megkisértettek engemet immár tízszer, és nem engedtek az én szómnak:

És elõjárulátok, és megállátok a hegy alatt; a hegy pedig tûzben ég vala mind az ég közepéig, [mindamellett] sötétség, köd és homályosság vala. És szóla az Úr néktek a tûz közepébõl. A szavak hangját ti [is] halljátok vala, de csak a hangot; alakot azonban nem láttok vala. És kijelenté néktek az õ szövetségét, a melyre nézve utasított titeket a tíz ige teljesítésére, és felírá azokat két kõtáblára.

Hallotta-é valamely nép a tûz közepébõl szóló Istennek szavát, a miképen hallottad te, hogy életben maradt volna? Avagy próbálta-é azt Isten, hogy elmenjen [és] válaszszon magának népet [valamely] nemzetség közül, kisértésekkel: jelekkel, csudákkal, haddal, hatalmas kézzel, kinyújtott karral, és nagy rettenetességek által, a miképen cselekedte mind ezeket ti érettetek az Úr, a ti Istenetek Égyiptomban, szemeitek láttára?

És tõn az Úr Égyiptomban nagy és veszedelmes jeleket és csudákat a Faraón és az õ egész háznépén, a mi szemeink láttára.

És távol tart az Úr te tõled minden betegséget, és Égyiptomnak minden gonosz nyavalyáját, a melyeket ismersz; nem veti azokat te reád, hanem mind azokra, a kik gyûlölnek téged.

A nagy kisértésekrõl, a melyeket láttak a te szemeid, és a jelekrõl és csudákról; az erõs kézrõl, és a kinyujtott karról, a melylyel kihozott téged az Úr, a te Istened! Így cselekeszik az Úr, a te Istened minden néppel, a melytõl te félsz.

És megsanyargata téged, és megéheztete, azután pedig enned adá a mannát, a melyet nem ismertél, sem a te atyáid nem ismertek, hogy tudtodra adja néked, hogy az ember nem csak kenyérrel él, hanem mind azzal él az ember, a mi az Úrnak szájából származik. A te ruházatod le nem kopott rólad, sem a te lábad meg nem dagadott immár negyven esztendõtõl fogva.

És nem támadott többé Izráelben olyan próféta, mint Mózes, a kit ismert volna az Úr színrõl-színre: Mindazokban a jelekben és csudákban, a melyekért küldötte vala õt az Úr, hogy véghez vigye [azokat] Égyiptom földén, a Faraón, minden õ szolgáján, és az õ egész földén; És mindama hatalmas erõben, és mindama nagy rettenetességben, a melyeket véghez vitt Mózes az egész Izráel szemei elõtt.

És lõn, hogy a mint megindula a nép az õ sátraiból, hogy általmenjen a Jordánon, és a papok, a frigyládának hordozói, a nép elõtt: És a mint a láda hordozói a Jordánhoz jutának, és a ládahordozó papok bemárták lábaikat a víznek szélébe (a Jordán pedig az egész aratási idõ alatt telve vala minden õ partja felett): Megálla a víz, a mely felülrõl foly vala alá, és álla egy rakásban, nagy messzire Ádám városánál, a mely Czarthan mellett vala; a puszta tengere, a Sóstenger felé aláfolyó [víz] pedig egészen elfuta, és általméne a nép Jérikhó elõtt. A papok pedig, az Úr frigyládájának hordozói, ott állának a szárazon a Jordán közepében bátorsággal, és az egész Izráel szárazon megy vala át, mindaddig, míg az egész nép teljesen általméne a Jordánon.

És lõn a hetedik napon, hogy felkelének, mihelyt a hajnal feljöve, és megkerülék a várost a szokott módon hétszer; csak ezen a napon kerülék meg a várost hétszer. És lõn, hogy a hetedik forduláskor kürtölnek vala a papok a kürtökkel, Józsué pedig monda a népnek: Kiáltsatok, mert néktek adta az Úr a várost! És legyen a város maga, és minden, a mi benne van, teljesen az Úrnak szentelve; csak a parázna Ráháb maradjon életben, õ és mindazok, a kik vele vannak a házban, mert elrejtette a követeket, a kiket küldöttünk volt. Mindazáltal ti óvjátok meg magatokat a teljesen [Istennek] szentelt dolgoktól, hogy miután [néki] szentelitek, el ne vegyetek a teljesen [néki] szentelt dolgokból, hogy Izráel táborát átkozottá ne tegyétek, és bajba ne keverjétek azt. Hanem mivel minden ezüst- és arany-, meg réz- és vasedény az Úrnak van szentelve, az Úrnak kincse közé jusson. Kiálta azért a nép, mihelyt kürtölének a kürtökkel. Lõn ugyanis, a mint meghallá a nép a kürtnek szavát, kiálta a nép nagy kiáltással, és leszakada a kõfal magától, és felméne a nép a városba, kiki az elõtte való helyen, és bevevék a várost.

Akkor szóla Józsué az Úrnak azon a napon, a melyen odavetette az Úr az Emoreust Izráel fiai elé; ezt mondotta vala pedig Izráel szemei elõtt: Állj meg nap, Gibeonban, és hold az Ajalon völgyében! És megálla a nap, és vesztegle a hold is, a míg bosszút álla a nép az õ ellenségein. Avagy nincsen-é ez megírva a Jásár könyvében? És megálla a nap az égnek közepén és nem sietett lenyugodni majdnem teljes egy napig.

És lement Sámson az õ atyjával és anyjával Timnátba, és mikor Timnátnak szõlõhegyéhez értek, íme [egy] oroszlánkölyök [jött] ordítva elébe. És felindítá õt az Úrnak lelke, és [úgy] kettészakasztá azt, mint a hogyan kettészakasztatik a gödölye; pedig semmi sem volt kezében. De atyjának és anyjának nem mondta el, a mit cselekedett.

És átfogta Sámson a két középsõ oszlopot, melyeken a ház nyugodott, az egyiket jobb kezével, a másikat bal kezével, és hozzájok támaszkodott. És monda Sámson: Hadd veszszek el én is a Filiszteusokkal! És nagy erõvel megrándította [az oszlopokat,] és rászakadt a ház a fejedelmekre és az egész népre, mely abban volt, úgy hogy többet megölt halálával, mint a mennyit megölt életében.

És megfogták a Filiszteusok az Isten ládáját, és bevivén azt a Dágon templomába, Dágon mellé helyezték el. És mikor az Asdódbeliek másnap korán felkelének, ímé Dágon leesett arczczal a földre az Úr ládája elõtt. És felvevék Dágont, és ismét helyreállíták. Mikor pedig másnap korán reggel felkelének, ímé Dágon [ismét]leesett arczczal a földre az Úr ládája elõtt; és Dágonnak feje és két kezefeje letörve a küszöbön valának, csak Dágon [dereka]maradt meg.

És az Úrnak keze az Asdódbeliekre nehezedék, és pusztítja vala õket; és megveré õket fekélyekkel, Asdódot és határait. Mikor azért látták az Asdódbeliek, hogy így van a [dolog,] mondának: Ne maradjon nálunk Izráel Istenének ládája, mert reánk nehezedett az õ keze, és Dágonra, a mi istenünkre. Elküldének tehát, és összegyûjték a Filiszteusoknak minden fejedelmeit, és mondának: Mit csináljunk Izráel Istenének ládájával? Azok pedig felelének: Vigyék Gáthba az Izráel Istenének ládáját. És elvivék Izráel Istenének ládáját. És történt azután, hogy elvitték, az Úrnak keze igen nagy rémületére lõn a városnak; és megveré a városnak lakosait kicsinytõl fogva nagyig, és fekélyek támadának rajtok. Elküldék azért az Istennek ládáját Ekronba. És lõn, hogy a mikor Ekronba jutott az Istennek ládája, felzúdulának az Ekronbeliek, mondván: Reám hozták Izráel Istenének ládáját, hogy megöljön engem és az én népemet. Annakokáért elküldének, és összegyûjték a Filiszteusoknak minden fejedelmeit, és mondának: Küldjétek el Izráel Istenének ládáját, hogy térjen vissza helyére, és ne öljön meg engem és az én népemet. Mert halálos rémület volt az egész városban; igen súlyos volt ott Istennek keze. És azok az emberek, a kik nem haltak meg, fekélyekkel sújtattak [annyira], hogy a város jajkiáltása felhatott az égig.

És megvere [az Úr] a Béth-Semesbeliek közül némelyeket, mivel az Úrnak ládájába tekintének. Megvere pedig a nép közül ötvenezer és hetven embert. És a nép szomorkodott, hogy az Úr [ily] nagy csapással sújtotta vala a népet. Mondának azért a Béth-Semesbeliek: Kicsoda állhat meg az Úr elõtt, e szent Isten elõtt? És kihez megy el mi tõlünk?

És felele Dávid Saulnak: Pásztor volt a te szolgád, atyjának juhai mellett; és ha eljött az oroszlán és a medve, és elragadott egy bárányt a nyáj közül: Elmentem utána és levágtam, és kiszabadítám szájából; ha pedig ellenem támadott: megragadtam szakálánál fogva, és levágtam és megöltem õt. A te szolgád mind az oroszlánt, mind a medvét megölte: Úgy lesz azért e körülmetéletlen Filiszteus is, mint azok közül egy, mert gyalázattal illeté az élõ Istennek seregét. És monda Dávid: Az Úr, a ki megszabadított engem az oroszlánnak és a medvének kezébõl, meg fog szabadítani engem e Filiszteusnak kezébõl is. Akkor monda Saul Dávidnak: Eredj el, és az Úr legyen veled!

Dávid pedig monda a Filiszteusnak: Te karddal, dárdával és paizszsal jössz ellenem, én pedig a Seregek Urának, Izráel seregei Istenének nevében megyek ellened, a kit te gyalázattal illetél. A mai napon kezembe ad téged az Úr, és megöllek téged, és fejedet levágom rólad. A Filiszteusok seregének tetemét pedig az égi madaraknak és a mezei vadaknak fogom adni a mai napon, hogy tudja meg az egész föld, hogy van Izráelnek Istene. És tudja meg ez az egész sokaság, hogy nem kard által és nem dárda által tart meg az Úr, mert az Úré a had, és õ titeket kezünkbe fog adni. És mikor a Filiszteus felkészült, és elindult, és Dávid felé közeledék: Dávid is sietett és futott a viadalra a Filiszteus elé. És Dávid benyúlt kezével a tarisznyába és kivett onnan egy követ, és elhajítván, homlokán találta a Filiszteust, úgy, hogy a kõ homlokába mélyede, és arczczal a földre esék. Így Dávid erõsebb volt a Filiszteusnál, parittyával és kõvel. És levágta a Filiszteust és megölte õt, pedig kard nem is vala a Dávid kezében. És oda futott Dávid, és reá állott a Filiszteusra, és vevé annak kardját, kirántotta hüvelyébõl, és megölé õt, és fejét azzal levágta. A Filiszteusok pedig a mint meglátták, hogy az õ hõsük meghalt, megfutamodának.

És mikor Nákonnak szérûjére jutának, kinyújtá Uzza [az õ kezét] az Isten ládájára, és megtartá [azt;] mert az ökrök félremozdították vala. Ennekokáért felgerjede az Úr haragja Uzza ellen, és megölé ott õt az Isten vakmerõségéért: és meghala ott az Isten ládája mellett.

És szóla Thesbites Illés, a Gileád lakói közül, Akhábnak: Él az Úr, az Izráel Istene, a ki elõtt állok, hogy ez esztendõkben sem harmat, sem esõ nem lészen; hanem csak az én beszédem szerint.

Az pedig monda: Él az Úr, a te Istened, hogy nincs semmi [sült] kenyerem, csak egy marok lisztecském van a vékában, és egy kevés olajom a korsóban, és most egy kis fát szedegetek, és haza megyek, és megkészítem azt magamnak és az én fiamnak, hogy megegyük és azután meghaljunk. Monda pedig néki Illés: Ne félj, menj el, cselekedjél a te beszéded szerint; de mindazáltal nékem süss abból elõször egy kis pogácsát, és hozd ide; magadnak és a te fiadnak pedig azután süss; Mert azt mondja az Úr, Izráel Istene, hogy sem a vékabeli liszt el nem fogy, sem a korsóbeli olaj meg nem kevesül addig, míg az Úr esõt ád a földnek színére. És õ elméne, és az Illés beszéde szerint cselekedék, és evék mind õ, mind amaz, mind annak háznépe, naponként. A vékabeli liszt nem fogyott el, sem pedig a korsóbeli olaj nem kevesült meg, az Úrnak beszéde szerint, a melyet szólott Illés által.

És lõn ezek után, hogy megbetegedék a ház gazdasszonyának fia, és az õ betegsége felette nagy vala, annyira, hogy már a lélekzete is elállott. Monda azért Illésnek: Mit vétettem ellened, Istennek embere? Azért jöttél hozzám, hogy eszembe juttassad álnokságomat, és megöljed az én fiamat? És monda néki: Add ide a te fiadat. És õ elvevé azt az õ kebelérõl, és felvivé a felházba, a melyben õ lakik vala, és az õ ágyára fekteté. Akkor kiálta az Úrhoz, és monda: Én Uram, Istenem, nyomorúságot hozol erre az özvegyre is, a kinél én lakom, hogy az õ fiát megölöd? És ráborult háromszor a gyermekre, és felkiáltott az Úrhoz, mondván: Én Uram, Istenem, térítsd vissza e gyermek lelkét õ belé! És meghallgatta az Úr Illés szavát, és megtért a gyermekbe a lélek, és megélede. És felvévén Illés a gyermeket, alávivé õt a felházból a házba, és adá õt az õ anyjának, és monda Illés: Lássad, él a te fiad! És monda az asszony Illésnek: Most tudtam meg, hogy te Isten embere vagy, és hogy az Úrnak beszéde a te ajkadon: igazság.

És oltárt építe a kövekbõl az Úr nevében, és egy árkot húzott az oltár körül, a melybe két véka vetni való mag férne. És oda készíté a fát, és felvagdalá a tulkot, és felraká azt a fára; És monda: Töltsetek meg négy vedret vízzel, és öntsétek az égõáldozatra és a fára. Monda ismét: Tegyétek ezt még egyszer! És másodszor is azt tevék. Monda még is: Harmadszor is tegyétek meg! És harmadszor is azt mívelék; Úgy, hogy a víz lecsurgott az oltárról, és még az árok is tele lett vízzel. És a mikor eljött az esteli áldozás ideje, oda lépett Illés próféta, és monda: Óh Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istene, hadd ismerjék meg e mai napon, hogy te vagy az Isten az Izráelben, és hogy én a te szolgád vagyok, és hogy mindezeket a te parancsolatodból cselekedtem. Hallgass meg engem, Uram, hallgass meg engem, hogy tudja meg e nép, hogy te, az Úr vagy az Isten, és te fordítod vissza az õ szívöket! Akkor alászálla az Úr tüze, és megemészté az égõáldozatot, a fát, a köveket és a port, és felnyalta a vizet, a mely az árokban volt. Mikor ezt látta az egész sokaság, arczra borult, és monda: Az Úr az Isten! az Úr az Isten!

És fogá Illés az õ palástját, és összehajtva azt, megüté azzal a vizet; és az kétfelé válék; úgy hogy mind a ketten szárazon menének át rajta.

És lõn, a mikor menének és menvén beszélgetének, ímé egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztá õket egymástól. És felméne Illés a szélvészben az égbe. Elizeus pedig ezt látván, kiált vala: [Édes] atyám, [édes] atyám! Izráel szekerei és lovagjai! És nem látá õt többé. És vevé a maga ruháit, és két részre szakasztá azokat, És felemelé az Illés palástját, a mely róla leesett, és visszatért, és megállott a Jordán partján. És vevé az Illés palástját, a mely róla leesett, és [azzal] megüté a vizet, és monda: Hol van az Úr, az Illés Istene? És mikor õ is megütötte a vizet, kétfelé válék az; és általméne Elizeus.

Felméne azután onnét Béthelbe; és mikor az úton felfelé méne, apró gyermekek jövének ki a városból, a kik õt csúfolják vala, ezt mondván: Jõjj fel, kopasz, jõjj fel, kopasz! És hátratekintvén és meglátván õket, megátkozá õket az Úr nevében, és az erdõbõl két nõstény medve jövén ki, szétszaggata közülök negyvenkét gyermeket.

Monda néki Elizeus: Mit cselekedjem veled? Mondd meg nékem, mi van a házadban? Monda az: A te szolgálóleányod házában nincs egyéb, csak egy korsó olaj. Akkor monda: Menj el, kérj ott kinn minden te szomszédidtól üres edényeket, de ne keveset; És menj be és zárkózzál be magad a te fiaiddal, és tölts [az olajból] mindenik edénybe, és a tele edényt állítsd félre. És elment õ tõle, és bezárkózott az õ fiaival, azok hordták néki [az edényeket], õ maga pedig csak töltögetett. És mikor megtöltötte az edényeket, monda az õ fiának: Hozz ide még egy edényt. Felele az: Nincs több edény; és akkor megállott az olaj. És elment, és elmondá ezt az Isten emberének. Az pedig monda: Menj el, add el az olajat, és fizesd ki hitelezõdet; te pedig és a te fiaid éljetek a maradékából.

És bement Elizeus a házba, és ímé a gyermek ott feküdt halva az õ ágyán. És bement, és bezárta az ajtót magára és a gyermekre, és könyörgött az Úrnak. És az [ágyra] felhágván, a gyermekre feküdt, és az õ száját a gyermek szájára tevé, szemeit szemeire, kezeit kezeire, és ráborult, és megmelegedék a gyermek teste. Azután felállott, és egyszer alá és fel járt a házban, majd újra felment és reáborult. Akkor a gyermek prüsszente vagy hétszer, és felnyitá szemeit a gyermek.

Mikor azután feladták a férfiaknak, hogy egyenek, és õk enni kezdének a fõzelékbõl, felkiáltának és mondának: Halál van a fazékban, Isten embere! És nem bírták megenni. Õ pedig monda: Hozzatok lisztet. És beleveté azt a fazékba, és monda: Add fel immár a népnek, hadd egyenek. És nem volt [már] semmi rossz a fazékban. Jöve pedig egy férfi Baál Sálisából, és hoz vala az Isten emberének elsõ zsengék kenyereit, húsz árpakenyeret, és megzsendült gabonafejeket az õ ruhájában; de õ monda: Add a népnek, hadd egyenek. Felele az õ szolgája: Minek adjam ezt száz embernek? Õ pedig monda ismét: Add a népnek, hadd egyenek, mert ezt mondja az Úr: Esznek és még marad is. És õ eleikbe adá, és evének, és még maradt is belõle, az Úrnak beszéde szerint.

És külde Elizeus követet õ hozzá, mondván: Menj el és fürödj meg hétszer a Jordánban, és megújul a te tested, és megtisztulsz. Akkor megharaguvék Naámán és elment, és így szólt: Íme én azt gondoltam, hogy kijõ hozzám, és elõállván, segítségül hívja az Úrnak, az õ Istenének nevét, és kezével megilleti a [beteg] helyeket, és úgy gyógyítja meg a kiütést. Avagy nem jobbak-é Abana és Párpár, Damaskus folyóvizei Izráel minden vizeinél? Avagy nem fürödhetném-é meg azokban, hogy megtisztuljak? Ilyen módon megfordulván, nagy haraggal elment. De hozzá menének az õ szolgái, és szólának néki, mondván: Atyám, ha valami nagy dolgot mondott volna e próféta neked, avagy nem tetted volna-é meg? Mennyivel inkább, a mikor [csak] azt mondja, hogy fürödj meg és megtisztulsz? Beméne azért a Jordánba, és belemeríté magát abba hétszer az Isten emberének beszéde szerint, és megújult az õ teste, mint egy kis gyermek teste, és megtisztult.

És történt, hogy mikor egy közülök egy fát levágna, a fejsze beesék a vízbe. Akkor kiálta és monda: Jaj, jaj, [édes] uram! pedig ezt is kölcsön kértem! És monda az Isten embere: Hová esett? És mikor megmutatta néki a helyet, levágott egy fát és utána dobta, és a fejsze feljött a [víz színére.] És monda: Vedd ki. És kinyújtván kezét, kivevé azt.

Siria királya pedig hadat indított Izráel ellen, és tanácsot tartván az õ szolgáival, monda: Itt meg itt lesz az én táborom. És elkülde az Isten embere az Izráel királyához, mondván: Vigyázz, ne hagyd el azt a helyet, mert ott akarnak a siriaiak betörni. És elkülde az Izráel királya arra a helyre, a melyrõl néki az Isten embere szólott, és õt megintette volt, és vigyázott magára nem egyszer, sem kétszer. És felháborodott ezen a siriai király szíve, és összegyûjtvén az õ szolgáit, monda nékik: Miért nem mondjátok meg nékem, ki tart közülünk az Izráel királyával?! Akkor monda egy az õ szolgái közül: Nem úgy, uram király, hanem Elizeus próféta, a ki Izráelben van, jelenti meg az Izráel királyának a beszédeket, a melyeket te a te titkos házadban beszélsz.

Felkelvén pedig jókor reggel az Isten emberének szolgája, kiméne, és ímé seregek vették körül a várost, és lovak és szekerek. És monda néki az õ szolgája: Jaj, jaj, [édes] uram! mit cselekedjünk? Felele õ: Ne félj. Mert többen vannak, a kik velünk vannak, mint a kik õ velök. És imádkozott Elizeus és monda: Óh Uram! nyisd meg kérlek az õ szemeit, hadd lásson. És megnyitá az Úr a szolga szemeit és láta, és ímé a hegy rakva volt tüzes lovagokkal és szekerekkel Elizeus körül. És mikor [azok] hozzá lementek, könyörgött Elizeus az Úrnak, mondván: Verd meg ezt a népet vaksággal! És megveré õket vaksággal az Elizeus kivánsága szerint. És monda nékik Elizeus: Nem ez az út, sem ez a város; jertek el én utánam, és ahhoz a férfiúhoz vezetlek titeket, a kit kerestek. És elvezeté õket Samariába. És mikor bementek Samariába, monda Elizeus: Óh Uram, nyisd meg ezek szemeit, hogy lássanak. És megnyitá az Úr az õ szemeiket és látának, és ímé Samaria közepében voltak.

És történt, hogy egy embert temettek, és mikor meglátták a csapatokat, gyorsan odatették azt az embert az Elizeus sírjába; de a mint odajutott és hozzáért az Elizeus tetemeihez, megelevenedett és lábaira állott.

Felele Ésaiás: Ez legyen jeled az Úrtól, hogy õ megcselekeszi ezt a dolgot, a melyrõl szólott [néked]: Elõremenjen-é az árnyék tíz grádicscsal, vagy visszatérjen-é tíz grádicscsal? És felele Ezékiás: Könnyû az árnyéknak tíz grádicscsal alábbszállani. Ne úgy, hanem menjen hátra az árnyék tíz grádicscsal. És könyörgött Ésaiás próféta az Úrhoz, és visszatéríté az árnyékot Akház napóráján, azokon a grádicsokon, a melyeken már aláment volt, tíz grádicscsal.

És megbetegedék Asa, királyságának harminczkilenczedik esztendejében lábaira, annyira, hogy igen súlyos volt az õ betegsége; mindazáltal betegségében is nem az Urat keresé, hanem az orvosokat.

Mikor pedig ilyen módon megerõsödött volna, felfuvalkodék, hogy megfertõztetné magát és vétkezék az Úr ellen, az õ Istene ellen. Beméne az Úr templomába, hogy a füstölõ oltáron füstölne. És beméne õ utána Azáriás pap, és vele az Úr papjai nyolczvanan, igen erõsek. És ellene állának Uzziás királynak, és mondának néki: Uzziás! nem a te dolgod az Úrnak füstölni, hanem az Áron pap fiaié, a kik felszenteltetének, hogy füstöljenek. Menj ki e szent helybõl; mert igen vétkeztél és dicsõségedre nem leend az Úr Istentõl. És megharaguvék Uzziás, a kinek kezében vala a füstölõ szerszám, hogy füstölne; és mikor haragudnék a papokra, bélpoklosság támada a homlokán ott a papok elõtt, az Úr házában, a füstölõ oltár elõtt. És mikor tekintett volna õ reá Azáriás fõpap, és vele mind a többi papok, láták a bélpoklosságot az õ homlokán; és elûzék õt onnét, sõt maga is sietett kimenni, mert az Úr megverte vala õt.

És tevél jeleket és csodákat a Faraón és minden szolgáin és földének egész népén, mert tudtad, hogy kevélyen cselekedtek a te néped ellen; és szerzél magadnak nevet, mint e mai napság [is] van.

Azért én a Mindenhatóhoz folyamodnám, az Istenre bíznám ügyemet. A ki nagy, végére mehetetlen dolgokat mûvel, és csudákat, a miknek száma nincsen.

Mert ti hazugságnak mesterei vagytok, és mindnyájan haszontalan orvosok.

Magasztallak Uram, hogy felemeltél engem, és nem engedted, hogy ellenségeim örüljenek rajtam.

Az Úr megõrzi azt és élteti azt; boldog lesz e földön, és nem adhatod oda ellenségei kivánságának. Az Úr megerõsíti õt az õ betegágyán; bármilyen az ágya, megkönnyíted betegségében.

Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten?

A ki megbocsátja minden bûnödet, meggyógyítja minden betegségedet. A ki megváltja életedet a koporsótól; kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged. A ki jóval tölti be a te ékességedet, [és] megújul a te ifjúságod, mint a sasé.

Meggyógyítja a megtört szívûeket, és bekötözi sebeiket.

Ezért ád jelt néktek az Úr maga: Ímé, a szûz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek,

És õ megsebesíttetett bûneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az õ sebeivel gyógyulánk meg.

Mert orvosságot adok néked, és kigyógyítlak a te sérülésedbõl, azt mondja az Úr. Mert számkivetettnek hívtak téged, Sion; nincs, a ki tudakozódjék felõle.

A ki jeleket és csudákat tettél Égyiptom földén [és] mind e napiglan mind Izráel [föld]én, mind az embereken, és nevet szerzettél magadnak, a mint [ez] mai nap [is megvan.] És kihoztad a te népedet, az Izráelt Égyiptom földébõl jelekkel és csudákkal, és hatalmas kézzel, és kinyújtott karral, és nagy rettegtetéssel.

Lõn én rajtam az Úrnak keze, és kivitt engem az Úr lélek által, és letõn engem a völgynek közepette, mely csontokkal rakva vala. És átvitt engem azok mellett köröskörül, és ímé, felette sok vala a völgy színén, és ímé, igen megszáradtak vala. És monda nékem: Embernek fia! vajjon megélednek-é ezek a tetemek? és mondék: Uram Isten, te tudod! És monda nékem: Prófétálj e tetemek felõl és mondjad nékik: Ti megszáradt tetemek, halljátok meg az Úr beszédét! Így szól az Úr Isten ezeknek a tetemeknek: Ímé, én bocsátok ti belétek lelket, hogy megéledjetek. És adok reátok inakat, és hozok reátok húst, és bõrrel beborítlak titeket, és adok belétek lelket, hogy megéledjetek, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. És én prófétálék, a mint parancsolva vala nékem. És mikor prófétálnék, lõn zúgás és ímé zörgés, és egybemenének a tetemek, mindenik tetem az õ teteméhez. És látám, és ímé inak valának rajtok, és hús nevekedett, és felül bõr borította be õket; de lélek nem vala még bennök. És monda nékem: Prófétálj a léleknek, prófétálj embernek fia, és mondjad a léleknek: Ezt mondja az Úr Isten: A négy szelek felõl jõjj elõ lélek, és lehelj ezekbe a megölettekbe, hogy megéledjenek! És prófétálék a mint parancsolá. És beléjök méne a lélek s megéledének, s állának lábaikra, felette igen nagy sereg.

Szóla a király, és monda Dánielnek, a kit Baltazárnak nevezének: Csakugyan képes vagy megjelenteni nékem az álmot, a melyet láttam, és annak értelmét? Felele Dániel a király elõtt, és mondá: A titkot, a melyrõl a király tudakozódék, a bölcsek, varázslók, írástudók, jövendõmondók meg nem jelenthetik a királynak; De van Isten az égben, a ki a titkokat megjelenti; és õ tudtára adta Nabukodonozor királynak: mi lészen az utolsó napokban. A te álmod és a te fejed látása a te ágyadban ez volt: Néked, oh király! gondolataid támadtak a te ágyadban a felõl, hogy mik lesznek ez után, és a ki megjelenti a titkokat, megjelentette néked azt, a mi lesz. Nékem pedig ez a titok nem bölcseségbõl, a mely bennem minden élõ felett volna, jelentetett meg, hanem azért, hogy a megfejtés tudtára adassék a királynak és te megértsed a te szívednek gondolatait.

Akkor Nabukodonozor eltelék haraggal, és az õ orczájának színe elváltozék Sidrák, Misák és Abednégó ellen; [azért] szóla, és meghagyá, hogy fûtsék be a kemenczét hétszerte inkább, mint szokták vala befûteni. És meghagyá a legerõsebb férfiaknak az õ seregében, hogy kötözzék meg Sidrákot, Misákot és Abednégót, [és] vessék õket az égõ, tüzes kemenczébe. Erre ezek a férfiak alsó ruhástul, köntösöstül, palástostul és [egyéb] öltönyöstül megkötöztettek, és az égõ, tüzes kemenczébe vettettek. A miatt azonban, hogy a király parancsolata szigorú volt és a kemencze rendkivül izzó vala: azokat a férfiakat, a kik Sidrákot, Misákot és Abednégót felvitték, megölé a tûznek lángja. Az a három férfiú pedig: Sidrák, Misák és Abednégó, az égõ, tüzes kemenczébe esék megkötözve. Akkor Nabukodonozor király megijedt és sietve felkele, szóla és monda az õ tanácsosainak: Nem három férfiút veténk-é a tûz közepébe megkötözve? Felelének és mondának a királynak: Bizonyára, oh király! Felele, és monda: Ímé, négy férfiút látok szabadon járni a tûz közepében, és semmi sérelem sincs bennök, és a negyediknek ábrázata olyan, mint valami istenek-fiáé. Nabukodonozor ekkor az égõ, tüzes kemencze szájához járula, és szóla és monda: Sidrák, Misák és Abednégó, a felséges Istennek szolgái, jertek ki és jõjjetek ide! Azonnal kijövének Sidrák, Misák és Abednégó a tûz közepébõl. És egybegyûlvén a fejedelmek, helytartók és kormányzók és a király tanácsosai, nézik vala ezeket a férfiakat, hogy a tûznek semmi hatalma nem lett az õ testükön, és hogy egy hajszáluk sem égett meg, és az õ alsó ruháik meg nem változtak, és a tûz szaga sem járta át õket. Szóla Nabukodonozor, és monda: Áldott ezeknek Istene, a Sidrák, Misák és Abednégó Istene, a ki küldötte az õ angyalát és kiszabadította az õ szolgáit, a kik õ benne bíztak; és a király parancsolatát megszegték és [veszedelemre] adták az õ testöket és nem szolgáltak és nem imádtak más istent az õ Istenökön kivül. Parancsolom azért, hogy minden nép, nemzetség és nyelv, a mely káromlást mond Sidrák, Misák és Abednégó Istene ellen, darabokra tépessék, és annak háza szemétdombbá tétessék: mert nincs más Isten, a ki így megszabadíthasson. Akkor a király nagy [tisztesség]re emelé Sidrákot, Misákot és Abednégót Babilon tartományában. [ Nabukodonozor király minden népnek, nemzetnek és nyelveknek, a kik az egész földön lakoznak, [mondá:] Békességetek bõséges legyen!] [ A jeleket és csudákat, a melyeket cselekedett velem a felséges Isten, illendõ dolognak tartom megjelenteni.] [ Mely nagyok az õ jelei és mely hatalmasak az õ csudái! az õ országa örökkévaló ország és az õ uralkodása nemzedékrõl nemzedékre [száll.]]

Én Nabukodonozor békében valék az én házamban, és virágzó az én palotámban. Álmot láték és megrettente engem, és a gondolatok az én ágyamban, és az én fejemnek látásai megháborítának engem. És parancsolatot adék, hogy hozzák elõmbe Babilonnak minden bölcsét, hogy az álom jelentését tudassák velem.

Abban az órában emberi kéznek ujjai tünének fel, és írának a gyertyatartóval szemben a király palotájának meszelt falán, és a király nézé azt a kézfejet, a mely ír vala. Ekkor a király ábrázatja megváltozék, és az õ gondolatai megháboríták õt, és derekának inai megoldódának és az õ térdei egymáshoz verõdének.

Erre szóla a király, és elõhozák Dánielt, és veték az oroszlánok vermébe. Szóla a király, és mondá Dánielnek: A te Istened, a kinek te szüntelen szolgálsz, õ szabadítson meg téged! És hozának egy követ, és oda tevék a verem szájára, és megpecsétlé a király az õ gyûrûjével és az õ fõembereinek gyûrûivel, hogy semmi meg ne változtassék Dánielre nézve. Erre eltávozék a király az õ palotájába, és étlen tölté az éjszakát, és vigasságtevõ szerszámokat sem hozata eléje; kerülte õt az álom. Hajnalban a király azonnal felkele még szürkületkor, és sietve az oroszlánok verméhez méne. És mikor közel ére a veremhez, szomorú szóval kiálta Dánielnek; szóla a király, és monda Dánielnek: Dániel! az élõ Istennek szolgája, a te Istened, a kinek te szüntelen szolgálsz, meg tudott-é szabadítani téged az oroszlánoktól? Akkor Dániel szóla a királynak: Király, örökké élj! Az én Istenem elbocsátá az õ angyalát, és bezárá az oroszlánok száját és nem árthattak nékem; mert ártatlannak találtattam õ elõtte és te elõtted sem követtem el, oh király, semmi vétket. Akkor a király igen örvende, és Dánielt kihozatá a verembõl. És kivevék Dánielt a verembõl, és semmi sérelem nem találtaték õ rajta: mert hitt az õ Istenében. És parancsola a király, és elõhozák azokat a férfiakat, a kik Dánielt vádolák, és az oroszlánok vermébe vettetének mind õk, mind fiaik és feleségeik; és még a verem fenekére sem jutának, a mikor rájok rontának az oroszlánok és minden csontjokat összezúzták.

Akkor Dárius király ira minden népnek, nemzetnek és nyelvnek, a kik az egész földön lakozának: Békességtek bõséges legyen! Én tõlem adatott ez a végzés, hogy az én birodalmamnak minden országában féljék és rettegjék a Dániel Istenét; mert õ az élõ Isten, és örökké megmarad, és az õ országa meg nem romol, és uralkodása mind végig [megtart;] A ki megment és megszabadít, jeleket és csodákat cselekszik mennyen és földön; a ki megszabadította Dánielt az oroszlánok hatalmából.

És lészen azután, hogy kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak. Sõt még a szolgákra és szolgálóleányokra is kiöntöm azokban a napokban az én lelkemet. És csodajeleket mutatok az égen és a földön; vért, tüzet és füstoszlopokat. A nap sötétséggé válik, a hold pedig vérré, minekelõtte eljõ az Úrnak nagy és rettenetes napja.

És bejárá Jézus az egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az Isten országának evangyéliomát, és gyógyítva a nép között minden betegséget és minden erõtlenséget. És elterjede az õ híre egész Siriában: és hozzávivék mindazokat, a kik rosszul valának, a különféle betegségekben és kínokban sínlõdõket, ördöngösöket, holdkórosokat és gutaütötteket; és meggyógyítja vala õket.

És ímé eljövén egy bélpoklos, leborula elõtte, mondván: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem. És kinyújtván kezét, megilleté õt Jézus, mondván: Akarom, tisztulj meg. És azonnal eltisztult annak poklossága.

És bemenvén Jézus a Péter házába, látá, hogy annak napa fekszik és lázas. És illeté annak kezét, és elhagyta õt a láz; és fölkele, és szolgála nékik.

Az est beálltával pedig vivének hozzá sok ördöngõst, és egy szóval kiûzé a tisztátalan lelkeket, és meggyógyít vala minden beteget; Hogy beteljesedjék, a mit Ésaiás próféta mondott, így szólván: Õ vette el a mi erõtlenségünket, és õ hordozta a mi betegségünket.

És ímé nagy háborgás lõn a tengeren, annyira, hogy a hajót elborítják vala a hullámok; õ pedig aluszik vala. És az õ tanítványai hozzámenvén, felkölték õt, mondván: Uram, ments meg minket; mert elveszünk. És monda nékik: Mit féltek, óh kicsinyhitûek? Ekkor fölkelvén, megdorgálá a szeleket és a tengert, és lõn nagy csendesség. Az emberek pedig elcsodálkozának, mondván: Kicsoda ez, hogy mind a szelek, mind a tenger engednek néki.

És a mikor eljutott vala a túlsó partra, a Gadarénusok tartományába, két ördöngõs ment eléje, a sírboltokból kijövén, igen kegyetlenek, annyira, hogy senki sem mer vala elmenni azon az úton. És ímé kiáltának mondván: Mi közünk te veled Jézus, Istennek fia? Azért jöttél ide, hogy idõ elõtt meggyötörj minket? Tõlük távol pedig egy nagy disznónyáj legelészik vala. Az ördögök pedig kérik vala õt mondván: Ha kiûzesz minket, engedd meg nékünk, hogy ama disznónyájba mehessünk! És monda nékik: Menjetek. Azok pedig kimenvén, menének a disznónyájba: és ímé az egész disznónyáj a meredekrõl a tengerbe rohana, és oda vesze a vízben. A pásztorok pedig elfutának, és bemenvén a városba hírré adának mindent, azokat is, a mik az ördöngõsökkel történtek vala. És ímé az egész város kiméne Jézus elébe; és mihelyt meglátták, kérék õt, hogy távozzék az õ határukból.

És ímé hoznak vala hozzá egy ágyban fekvõ gutaütött embert. És látva Jézus azoknak hitét, monda a gutaütöttnek: Bízzál fiam! Megbocsáttattak néked a te bûneid. És ímé némelyek az írástudók közül mondának magukban: Ez káromlást szól. És Jézus, látva az õ gondolataikat, monda: Miért gondoltok gonoszt a ti szívetekben? Mert mi könnyebb, ezt mondani-é: Megbocsáttattak néked a te bûneid; vagy ezt mondani: Kelj föl és járj? Hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma a földön a bûnöket megbocsátani (ekkor monda a gutaütöttnek): Kelj föl, vedd a te ágyadat, és eredj haza. És az felkelvén, haza méne. A sokaság pedig ezt látván, elálmélkodék, és dicsõíté az Istent, hogy ilyen hatalmat adott az embereknek.

És ímé, egy asszony, a ki tizenkét év óta vérfolyásban szenved vala, hozzájárulván hátulról, illeté az õ ruhájának szegélyét. Mert ezt mondja vala magában: Ha csak ruháját illetem is, meggyógyulok. Jézus pedig megfordulván és reá tekintvén, monda: Bízzál leányom; a te hited megtartott téged. És meggyógyult az asszony abban az órában.

És Jézus a fõember házához érvén, látván a sípolókat és a tolongó sokaságot, Monda nékik: Menjetek el innen, mert a leányzó nem halt meg, hanem aluszik. És kinevették õt. Mikor pedig a sokaság eltávolíttaték, bemenvén, megfogá annak kezét, és a leányzó felkelt. És elterjede ez a hír abban az egész tartományban.

És mikor Jézus tovább ment onnét, két vak követé õt, kiáltozva és ezt mondva: Könyörülj rajtunk, Dávidnak fia! Mikor pedig beméne a házba, oda menének hozzá a vakok, és monda nékik Jézus: Hiszitek-é, hogy én azt megcselekedhetem? Mondának néki: Igen, Uram. Akkor illeté az õ szemeiket, mondván: Legyen néktek a ti hitetek szerint. És megnyilatkozának azoknak szemei; és rájok parancsola Jézus, mondván: Meglássátok, senki meg ne tudja! Azok pedig kimenvén, elterjeszték az õ hírét abban az egész tartományban.

Mikor pedig azok elmentek vala, ímé egy ördöngõs néma embert hozának néki. És az ördögöt kiûzvén, megszólalt a néma; és a sokaság csudálkozik vala, mondván: Soha nem láttak ilyet Izráelben!

És körüljárja vala Jézus a városokat mind, és a falvakat, tanítván azoknak zsinagógáiban, és hirdetvén az Isten országának evangyéliomát, és gyógyítván mindenféle betegséget és mindenféle erõtelenséget a nép között.

És elõszólítván tizenkét tanítványát, hatalmat ada nékik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiûzzék azokat, és gyógyítsanak minden betegséget és minden erõtelenséget.

Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket ûzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok.

A vakok látnak, és a sánták járnak; a poklosok megtisztulnak és a siketek hallanak; a halottak föltámadnak, és a szegényeknek evangyéliom hirdettetik;

És ímé, vala ott egy elszáradt kezû ember. És megkérdék õt, mondván: Ha szabad-é szombatnapon gyógyítani? hogy vádolhassák õt. Õ pedig monda nékik: Kicsoda közületek az az ember, a kinek van egy juha, és ha az szombatnapon a verembe esik, meg nem ragadja és ki nem vonja azt? Mennyivel drágább pedig az ember a juhnál! Szabad tehát szombatnapon jót cselekedni. Akkor monda annak az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtá, és olyan éppé lõn, mint a másik.

Jézus pedig észrevévén ezt, eltávozék onnan. És követé õt nagy sokaság, és õ meggyógyítja vala mindnyájokat;

Akkor egy vak és néma ördöngõst hoztak õ eléje; és meggyógyítá azt, annyira, hogy a vak és néma mind beszél, mind lát vala. És elálmélkodék az egész sokaság, és monda: Vajjon nem ez-é Dávidnak ama Fia?

Ha pedig én Istennek Lelke által ûzöm ki az ördögöket, akkor kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa.

Nem is tõn ott sok csodát, az õ hitetlenségök miatt.

És kimenvén Jézus, láta nagy sokaságot, és megszáná õket, és azoknak betegeit meggyógyítá.

Mikor pedig estveledék, hozzá menének az õ tanítványai, mondván: Puszta hely ez, és az idõ már elmúlt; bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek el a falvakba és vegyenek magoknak eleséget. Jézus pedig monda nékik: Nem szükség elmenniök; adjatok nékik ti enniök. Azok pedig mondának néki: Nincsen itt, csupán öt kenyerünk és két halunk. Õ pedig monda: Hozzátok azokat ide hozzám. És mikor megparancsolá a sokaságnak, hogy üljenek le a fûre, vevé az öt kenyeret és két halat, és szemeit az égre emelvén, hálákat ada; és megszegvén a kenyereket, adá a tanítványoknak, a tanítványok pedig a sokaságnak. És mindnyájan evének, és megelégedének; és felszedék a maradék darabokat, tizenkét teli kosárral. A kik pedig ettek vala, mintegy ötezeren valának férfiak, asszonyokon és gyermekeken kívül.

Az éjszaka negyedik részében pedig hozzájuk méne Jézus, a tengeren járván. És mikor látták a tanítványok, hogy õ a tengeren jára, megrémülének, mondván: Ez kísértet; és a félelem miatt kiáltozának. De Jézus azonnal szóla hozzájuk, mondván: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek!

Péter pedig felelvén néki, monda: Uram, ha te vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vizeken. Õ pedig monda: Jövel! És Péter kiszállván a hajóból, jár vala a vizeken, hogy Jézushoz menjen. De látva a nagy szelet, megrémüle; és a mikor kezd vala merülni, kiálta, mondván: Uram, tarts meg engem! Jézus pedig azonnal kinyújtván kezét, megragadá õt, és monda néki: Kicsinyhitû, miért kételkedél? És a mikor beléptek a hajóba, elállt a szél. A hajóban levõk pedig hozzámenvén, leborulának elõtte, mondván: Bizony, Isten Fia vagy!

És mikor megismerték õt annak a helynek lakosai, szétküldének abba az egész környékbe, és minden beteget hozzá hozának; És kérik vala õt, hogy csak az õ ruhájának peremét illethessék. És a kik illeték vala, mindnyájan meggyógyulának.

És ímé egy kananeus asszony jövén ki abból a tartományból, kiált vala néki: Uram, Dávidnak fia, könyörülj rajtam! az én leányom az ördögtõl gonoszul gyötörtetik. Õ pedig egy szót sem felele néki. És az õ tanítványai hozzá menvén, kérik vala õt, mondván: Bocsásd el õt, mert utánunk kiált. Õ pedig felelvén, monda: Nem küldettem, csak az Izráel házának elveszett juhaihoz. Az asszony pedig odaérvén, leborula elõtte, mondván: Uram, légy segítségül nékem! Õ pedig felelvén, monda: Nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni. Az pedig monda: Úgy van, Uram; de hiszen az ebek is esznek a morzsalékokból, a mik az õ uroknak asztaláról aláhullanak. Ekkor felelvén Jézus, monda néki: Óh asszony, nagy a te hited! Legyen néked a te akaratod szerint. És meggyógyula az õ leánya attól a pillanattól fogva.

És nagy sokaság megy vala hozzá, vivén magokkal sántákat, vakokat, némákat, csonkákat és sok egyebeket, és odahelyezék õket a Jézus lábai elé; és meggyógyítá õket, Úgy hogy a sokaság álmélkodik vala, látván, hogy a némák beszélnek, a csonkák megépülnek, a sánták járnak, a vakok látnak: és dicsõíték Izráel Istenét.

Jézus pedig elõszólítván az õ tanítványait, monda: Szánakozom e sokaságon, mert három napja immár, hogy velem vannak, és nincs mit enniök. Éhen pedig nem akarom õket elbocsátani, hogy valamiképen ki ne dõljenek az úton. És mondának néki az õ tanítványai: Honnét volna e pusztában annyi kenyerünk, hogy megelégítsünk ily nagy sokaságot? És monda nékik Jézus: Hány kenyeretek van? Õk pedig mondának: Hét, és néhány halunk. És parancsolá a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földön. És vevén a hét kenyeret és a halakat, és hálákat adván, megtöré, és adá az õ tanítványainak, a tanítványok pedig a sokaságnak. És mindnyájan evének, és megelégedének; és fölszedék a maradék darabokat hét teli kosárral. A kik pedig ettek vala, négyezeren valának férfiak, asszonyokon és gyermekeken kívül.

És elváltozék elõttök, és az õ orczája ragyog vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lõn, mint a fényesség.

És mikor a sokasághoz értek, egy ember jöve hozzá, térdre esvén õ elõtte, És mondván: Uram, könyörülj az én fiamon, mert holdkóros és kegyetlenül szenved; mivelhogy gyakorta esik a tûzbe, és gyakorta a vízbe. És elvittem õt a te tanítványaidhoz, és nem tudták õt meggyógyítani. Jézus pedig felelvén, monda: Óh hitetlen és elfajult nemzetség! vajjon meddig leszek veletek? vajjon meddig szenvedlek titeket? Hozzátok õt ide nékem. És megdorgálá õt Jézus, és kiméne belõle az ördög; és meggyógyula a gyermek azon órától fogva.

Ekkor a tanítványok magukban Jézushoz menvén, mondának néki: Mi miért nem tudtuk azt kiûzni? Jézus pedig monda nékik: A ti hitetlenségetek miatt. Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek.

De hogy õket meg ne botránkoztassuk, menj a tengerre, vesd be a horgot, és vond ki az elsõ halat, a mely rá akad: és felnyitván a száját, egy státert találsz benne: azt kivévén, add oda nékik én érettem és te éretted.

Bizony mondom néktek: A mit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen; és a mit megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen. Ismét, mondom néktek, hogy ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felõl, a mit csak kérnek, megadja nékik az én mennyei Atyám. Mert a hol ketten vagy hárman egybegyûlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.

Jézus pedig rájuk tekintvén, monda nékik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.

És ímé, két vak, a ki az út mellett ül vala, meghallván, hogy Jézus arra megy el, kiált vala, mondván: Uram, Dávidnak Fia, könyörülj rajtunk! A sokaság pedig dorgálja vala õket, hogy hallgassanak; de azok annál jobban kiáltnak vala, mondván: Uram, Dávidnak Fia, könyörülj rajtunk! És megállván Jézus, megszólítá õket és monda: Mit akartok, hogy cselekedjem veletek? Mondának néki: Azt, Uram, hogy megnyíljanak a mi szemeink. Jézus pedig megszánván õket, illeté az õ szemeiket; és szemeik azonnal megnyíltak; és követék õt.

És menének hozzá vakok és sánták a templomban; és meggyógyítá õket.

És meglátva egy fügefát az út mellett, oda méne hozzá, és nem talála azon semmit, hanem csak levelet; és monda annak: Gyümölcs te rajtad ezután soha örökké ne teremjen. És a fügefa azonnal elszárada. És látván ezt a tanítványok, elcsodálkozának, mondván: Hogyan száradt el a fügefa oly hirtelen? Jézus pedig felelvén, monda nékik: Bizony mondom néktek, ha van hitetek és nem kételkedtek, nemcsak azt cselekszitek, a mi e fügefán esett, hanem ha azt mondjátok e hegynek: Kelj fel és zuhanj a tengerbe, az is meglészen; És a mit könyörgéstekben kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek.

És ímé nagy földindulás lõn; mert az Úrnak angyala leszállván a mennybõl, és oda menvén, elhengeríté a követ a sír szájáról, és reá üle arra.

Nincsen itt, mert feltámadott, a mint megmondotta volt. Jertek, lássátok a helyet, a hol feküdt vala az Úr. És menjetek gyorsan és mondjátok meg az õ tanítványainak, hogy feltámadott a halálból; és ímé elõttetek megy Galileába; ott meglátjátok õt, ímé megmondottam néktek.

És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.

Vala pedig azok zsinagógájában egy ember, a kiben tisztátalan lélek volt, és felkiálta, És monda: Ah! mi dolgunk van nékünk veled, Názáreti Jézus? Azért jöttél-é, hogy elveszíts minket? Tudom, hogy ki vagy te: az Istennek Szentje. És megdorgálá õt Jézus, mondván: Némulj meg, és menj ki belõle. És a tisztátalan lélek megszaggatá õt, és fenszóval kiáltva, kiméne belõle. És mindnyájan elálmélkodának, annyira, hogy egymás között kérdezgeték, mondván: Mi ez? Micsoda új tudomány ez, hogy hatalommal parancsol a tisztátalan lelkeknek is, és engedelmeskednek néki? És azonnal elméne az õ híre Galilea egész környékére.

És a zsinagógából azonnal kimenvén, a Simon és András házához menének Jakabbal és Jánossal együtt. A Simon napa pedig hideglelésben fekszik vala, és azonnal szólának néki felõle. És õ odamenvén, fölemelé azt, annak kezét fogván; és elhagyá azt a hideglelés azonnal, és szolgál vala nékik.

Estefelé pedig, a mikor leszállt a nap, mind õ hozzá vivék a betegeseket és az ördöngõsöket; És az egész város oda gyûlt vala az ajtó elé. És meggyógyíta sokakat, a kik különféle betegségekben sínlõdnek vala; és sok ördögöt kiûze, és nem hagyja vala szólni az ördögöket, mivelhogy õt ismerék.

És prédikál vala azoknak zsinagógáiban, egész Galileában, és ördögöket ûz vala.

És jöve hozzá egy bélpoklos, kérvén õt és leborulván elõtte és mondván néki: Ha akarod, megtisztíthatsz engem. Jézus pedig könyörületességre indulván, kezét kinyújtva megérinté õt, és monda néki: Akarom, tisztulj meg. És a mint ezt mondja vala, azonnal eltávozék tõle a poklosság és megtisztula. És erõsen megfenyegetvén, azonnal elküldé õt, És monda néki: Meglásd, hogy senkinek semmit ne szólj; hanem eredj el, mutasd meg magadat a papnak, és vidd fel a te tisztulásodért, a mit Mózes parancsolt, bizonyságul nékik. Az pedig kimenvén, kezde sokat beszélni és terjeszteni a dolgot, annyira, hogy nyilvánosan immár be sem mehetett Jézus a városba, hanem künn puszta helyeken vala, és mennek vala hozzá mindenfelõl.

És jövének hozzá egy gutaütöttet hozva, a kit négyen emelnek vala. És mivel a sokaság miatt nem férkõzhettek azzal õ hozzá, megbonták ama háznak fedelét, a hol Õ vala, és rést törvén, leereszték a nyoszolyát, a melyben a gutaütött feküdt. Jézus pedig azoknak hitét látván, monda a gutaütöttnek: Fiam, megbocsáttattak néked a te bûneid. Valának pedig ott némely írástudók, a kik ott ülnek vala, szívökben így okoskodván: Mi dolog, hogy ez ilyen káromlásokat szól? ki bocsáthatja meg a bûnöket, hanemha egyedül az Isten? És Jézus azonnal észrevevé az õ lelkével, hogy azok magukban így okoskodnak, és monda nékik: Miért gondoljátok ezeket a ti szívetekben? Mi könnyebb, azt mondanom-é a gutaütöttnek: Megbocsáttattak néked a te bûneid, vagy ezt mondanom: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj? Hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma e földön a bûnöket megbocsátani, monda a gutaütöttnek: Mondom néked, kelj föl, vedd fel a te nyoszolyádat, és eredj haza. Az pedig azonnal fölkele és felvévén nyoszolyáját, kiméne mindenkinek láttára; úgy hogy mindenki elálmélkodék, és dicsõíté az Istent, ezt mondván: Soha sem láttunk ilyet!

És ismét beméne a zsinagógába, és vala ott egy megszáradt kezû ember. És lesik vala õt, hogy meggyógyítja-é szombatnapon; hogy vádolhassák õt. Akkor monda a megszáradt kezû embernek: Állj elõ a középre. Azoknak pedig monda: Szabad-é szombatnapon jót vagy rosszat tenni? lelket menteni, vagy kioltani? De azok hallgatnak vala. Õ pedig elnézvén õket haraggal, bánkódván szívök keménysége miatt, monda az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtá, és meggyógyult a keze és éppé lõn, mint a másik.

Mert sokakat meggyógyított, úgy hogy a kiknek valami bajuk volt, reá rohanának, hogy illethessék õt. A tisztátalan lelkek is, mikor meglátták vala õt, leborulának elõtte, és kiáltának, mondván: Te vagy az Istennek a Fia. Õ pedig erõsen fenyegeti vala õket, hogy õt ki ne jelentsék.

És választa tizenkettõt, hogy vele legyenek, és hogy kiküldje õket prédikálni, És hatalmuk legyen a betegeket gyógyítani és az ördögöket kiûzni:

Akkor nagy szélvihar támada, a hullámok pedig becsapnak vala a hajóba, annyira, hogy már-már megtelék. Õ pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon aluszik vala. És fölkelték õt és mondának néki: Mester, nem törõdöl vele, hogy elveszünk? És felkelvén megdorgálá a szelet, és monda a tengernek: Hallgass, némulj el! És elállt a szél, és lõn nagy csendesség. És monda nékik: Miért vagytok ily félénkek? Hogy van, hogy nincsen hitetek? És megfélemlének nagy félelemmel, és ezt mondják vala egymásnak: Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek néki?

És a mint a hajóból kiméne, azonnal elébe méne egy ember a sírboltokból, a kiben tisztátalan lélek volt, A kinek lakása a sírboltokban vala; és már lánczokkal sem bírta õt senki sem lekötni. Mert sokszor megkötözték õt békókkal és lánczokkal, de õ a lánczokat szétszaggatta, és a békókat összetörte, és senki sem tudta õt megfékezni. És éjjel és nappal mindig a hegyeken és a sírboltokban volt, kiáltozva és magát kövekkel vagdosva. Mikor pedig Jézust távolról meglátta, oda futamodék, és elébe borula, És fennhangon kiáltva monda: Mi közöm nékem te veled, Jézus, a magasságos Istennek Fia? Az Istenre kényszerítelek, ne kínozz engem. (Mert ezt mondja vala néki: Eredj ki, tisztátalan lélek, ez emberbõl.) És kérdezé tõle: Mi a neved? És felele, mondván: Légió a nevem, mert sokan vagyunk. És igen kéré õt, hogy ne küldje el õket arról a vidékrõl. Vala pedig ott a hegynél egy nagy disznónyáj, a mely legel vala. És az ördögök kérik vala õt mindnyájan, mondván: Küldj minket a disznókba, hogy azokba menjünk be. És Jézus azonnal megengedé nékik. A tisztátalan lelkek pedig kijövén, bemenének a disznókba; és a nyáj a meredekrõl a tengerbe rohana. Valának pedig mintegy kétezeren; és belefúlának a tengerbe. A kik pedig õrzik vala a disznókat, elfutának, és hírt vivének a városba és a falvakba. És kimenének, hogy lássák, mi az, a mi történt. És menének Jézushoz, és láták, hogy az ördöngõs ott ül, fel van öltözködve és eszénél van, az, a kiben a légió volt; és megfélemlének. A kik pedig látták, elbeszélék nékik, hogy mi történt vala az ördöngõssel, és a disznókkal. És kezdék kérni õt, hogy távozzék el az õ határukból.

És egy asszony, a ki tizenkét év óta vérfolyásos vala, És sok orvostól sokat szenvedett, és minden vagyonát magára költötte, és semmit sem javult, sõt inkább még rosszabbul lett, Mikor Jézus felõl hallott vala, a sokaságban hátulról kerülve, illeté annak ruháját. Mert ezt mondja vala: Ha csak ruháit illethetem is, meggyógyulok. És vérének forrása azonnal kiszárada és megérzé testében, hogy kigyógyult bajából. Jézus pedig azonnal észrevevén magán, hogy isteni erõ áradott vala ki belõle, megfordult a sokaságban, és monda: Kicsoda illeté az én ruháimat? És mondának néki az õ tanítványai: Látod, hogy a sokaság szorít össze téged, és azt kérdezed: Kicsoda illetett engem? És körülnéze, hogy lássa azt, a ki ezt cselekedte. Az asszony pedig tudva, hogy mi történt vele, félve és remegve megy vala oda és elébe borula, és elmonda néki mindent igazán. Õ pedig monda néki: Leányom, a te hited megtartott téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból.

Mikor még beszél vala, odajövének a zsinagóga fejétõl, mondván: Leányod meghalt; mit fárasztod tovább a Mestert? Jézus pedig, a mint hallá a beszédet, a mit mondanak vala, azonnal monda a zsinagóga fejének: Ne félj, csak higyj. És senkinek sem engedé, hogy vele menjen, csak Péternek és Jakabnak és Jánosnak, a Jakab testvérének. És méne a zsinagóga fejének házához, és látá a zûrzavart, a sok síránkozót és jajgatót. És bemenvén, monda nékik: Mit zavarogtok és sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem alszik. És nevetik vala õt. Õ pedig kiküldvén valamennyit, maga mellé vevé a gyermeknek atyját és anyját és a vele levõket, és beméne oda, a hol a gyermek fekszik vala. És megfogván a gyermeknek kezét, monda néki: Talitha, kúmi; a mi megmagyarázva azt teszi: Leányka, néked mondom, kelj föl. És a leányka azonnal fölkele és jár vala. Mert tizenkét esztendõs vala. És nagy csodálkozással csodálkozának.

És a mint eljött vala a szombat, tanítani kezde a zsinagógában; és sokan, a kik õt hallák, elálmélkodának vala, mondván: Honnét vannak ennél ezek? És mely bölcsesség az, a mi néki adatott, hogy ily csodadolgok is történnek általa?

Nem is tehet vala ott semmi csodát, csak nehány beteget gyógyíta meg, rájok vetvén kezeit.

Majd magához szólítá a tizenkettõt, és kezdé õket kiküldeni kettõnként, és ada nékik hatalmat a tisztátalan lelkeken.

És sok ördögöt ûznek vala ki, és olajjal sok beteget megkennek és meggyógyítnak vala.

Mikor pedig immár nagy idõ vala, hozzámenvén az õ tanítványai mondának: Puszta ez a hely, és immár nagy idõ van: Bocsásd el õket, hogy elmenvén a körülfekvõ majorokba és falvakba, vegyenek magoknak kenyeret; mert nincs mit enniök. Õ pedig felelvén, monda nékik: Adjatok nékik ti enniök. És mondának néki: Elmenvén, vegyünk-é kétszáz pénz árú kenyeret, hogy enni adjunk nékik? Õ pedig monda nékik: Hány kenyeretek van? Menjetek és nézzétek meg. És megtudván, mondának: Öt, és két halunk. És parancsolá nékik, hogy ültessenek le mindenkit csoportonként a zöld pázsitra. Letelepedének azért szakaszonként, százával és ötvenével. Õ pedig vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén, hálákat ada; és megszegé a kenyereket és adá tanítványainak, hogy tegyék azok elé; és a két halat is elosztá mindnyájok között. Evének azért mindnyájan, és megelégedének; És maradékot is szedének fel tizenkét tele kosárral, és a halakból is. A kik pedig a kenyerekbõl ettek, mintegy ötezeren valának férfiak.

És látá õket, a mint veszõdnek az evezéssel; mert a szél szembe fú vala velök; és az éj negyedik szakában hozzájuk méne a tengeren járva; és el akar vala haladni mellettük. Azok pedig látván õt a tengeren járni, kisértetnek vélték, és felkiáltának; Mert mindnyájan látják vala õt és megrémülének. De õ azonnal megszólítá õket, és monda nékik: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek. Ekkor beméne hozzájuk a hajóba, és elállt a szél; õk pedig magukban szerfölött álmélkodnak és csodálkoznak vala.

De mihelyt kiszálltak a hajóból, azonnal megismerék õt, És azt az egész környéket befutván, kezdék a betegeket a nyoszolyákon ide-oda hordozni, a merre hallják vala, hogy õ ott van. És a hová bemegy vala a falvakba vagy városokba vagy majorokba, a betegeket letevék a piaczokon, és kérik vala õt, hogy legalább a ruhája szegélyét illethessék. És valahányan csak illeték, meggyógyulának.

És onnét fölkelvén, elméne Tírus és Sídon határaiba; és házba menvén, nem akará, hogy valaki észrevegye, de nem titkolhatá el magát. Mert hallván felõle egy asszony, a kinek leányában tisztátalan lélek vala, eljõve és lábaihoz borula. Ez az asszony pedig pogány vala síro-fenicziai származású. És kéré õt, hogy ûzze ki az õ leányából az ördögöt. Jézus pedig monda néki: Engedd, hogy elõször a fiak elégíttessenek meg. Mert nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni. Az pedig felele és monda néki: Úgy van Uram; de hiszen az ebek is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsalékaiból. Erre monda néki: E beszédért, eredj el; az ördög kiment a te leányodból. És haza menvén, úgy találá, hogy az ördög kiment, a leány pedig az ágyon feküvék.

És hozának néki egy nehezen szóló siketet, és kérik vala õt, hogy vesse reá kezét. Õ pedig, mikor kivitte vala azt a sokaság közül egy magát, az újjait annak fülébe bocsátá, és köpvén illeté annak nyelvét, És föltekintvén az égre, fohászkodék, és monda néki: Effata, azaz: nyilatkozzál meg. És azonnal megnyilatkozának annak fülei: és nyelvének kötele megoldódék, és helyesen beszél vala. És megparancsolá nékik, hogy senkinek se mondják el; de mennél inkább tiltja vala, annál inkább híresztelék. És szerfelett álmélkodnak vala, ezt mondván: Mindent jól cselekedett; a siketeket is hallókká teszi, a némákat is beszélõkké.

Azokban a napokban, mivelhogy fölötte nagy volt a sokaság, és nem volt mit enniök, magához szólította Jézus az õ tanítványait, és monda nékik: Szánakozom e sokaságon, mert immár harmad napja hogy velem vannak, és nincs mit enniök; És ha éhen bocsátom haza õket, kidõlnek az úton; mert némelyek õ közülök messzünnen jöttek. Az õ tanítványai pedig felelének néki: Honnan elégíthetné meg ezeket valaki kenyérrel itt e pusztában? És megkérdé õket: Hány kenyeretek van? Azok pedig mondának: Hét. Akkor megparancsolá a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre. És vevén a hét kenyeret, és hálákat adván, megszegé, és adá az õ tanítványainak, hogy eléjök tegyék. És a sokaság elé tevék. Volt egy kevés haluk is. És hálákat adván mondá, hogy tegyék eléjök azokat is. Evének azért, és megelégedének; és fölszedék a maradék darabokat, hét kosárral. Valának pedig a kik ettek mintegy négyezeren; és elbocsátá õket.

Azután Bethsaidába méne; és egy vakot vivének hozzá és kérik vala õt, hogy illesse azt. Õ pedig megfogván a vaknak kezét, kivezeté õt a falun kívül; és a szemeibe köpvén és kezeit reá tévén, megkérdé õt, ha lát-é valamit? Az pedig föltekintvén, monda: Látom az embereket, mint valami járkáló fákat. Azután kezeit ismét ráveté annak szemeire, és feltekintete véle. És megépüle, és látá messze és világosan mindent.

És hat nap múlva magához vevé Jézus Pétert és Jakabot és Jánost, és felvivé õket csupán magukban egy magas hegyre. És elváltozék elõttük; És a ruhája fényes lõn, igen fehér, mint a hó, mihez hasonlót a ruhafestõ e földön nem fehéríthet.

És felelvén egy a sokaságból, monda: Mester, ide hoztam hozzád az én fiamat, a kiben néma lélek van. És a hol csak elõfogja, szaggatja õt; õ pedig tajtékot túr, a fogát csikorgatja, és elfonnyad. Mondám hát tanítványaidnak, hogy ûzzék ki azt, de nem tudták. Õ pedig felelvén néki, monda: Óh hitetlen nemzetség, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok õt hozzám. És hozzá vivék azt; és mihelyt õ meglátta azt, a lélek azonnal szaggatá azt; és leesvén a földre, tajtékot túrván fetreng vala. És megkérdezé az atyját: Mennyi ideje, hogy ez esett rajta? Az pedig monda: Gyermeksége óta. És gyakorta veté õt tûzbe is, vízbe is, hogy elveszítse õt; de ha valamit tehetsz, légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk. Jézus pedig monda néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívõnek. A gyermek atyja pedig azonnal kiáltván, könnyhullatással monda: Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek. Jézus pedig mikor látta vala, hogy a sokaság még inkább összetódul, megdorgálá a tisztátalan lelket, mondván néki: Te néma és siket lélek, én parancsolom néked, menj ki belõle, és többé belé ne menj! És kiáltás és erõs szaggatás között kiméne; az pedig olyan lõn, mint egy halott, annyira, hogy sokan azt mondják vala, hogy meghalt. Jézus pedig megfogván kezét, fölemelé; és az fölkele.

Jézus pedig rájuk tekintvén, monda: Az embereknél lehetetlen, de nem az Istennél; mert az Istennél minden lehetséges.

És Jerikóba érkezének: és mikor õ és az õ tanítványai és nagy sokaság Jerikóból kimennek vala, a Timeus fia, a vak Bartimeus, ott üle az úton, koldulván. És a mikor meghallá, hogy ez a Názáreti Jézus, kezde kiáltani, mondván: Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam! És sokan feddik vala õt, hogy hallgasson; de õ annál jobban kiáltja vala: Dávidnak Fia, könyörülj rajtam! Akkor Jézus megállván, mondá, hogy hívják elõ. És elõhívják vala a vakot, mondván néki: Bízzál; kelj föl, hív tégedet. Az pedig felsõ ruháját ledobván, és felkelvén, Jézushoz méne. És felelvén Jézus, monda néki: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? A vak pedig monda néki: Mester, hogy lássak. Jézus pedig monda néki: Eredj el, a te hited megtartott téged. És azonnal megjött a szemevilága, és követi vala Jézust az úton.

És Jézus felelvén, monda nékik: Legyen hitetek Istenben. Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy a mit mond, megtörténik, meg lesz néki, a mit mondott. Azért mondom néktek: A mit könyörgéstekben kértek, higyjétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek.

Az pedig monda nékik: Ne féljetek. A Názáreti Jézust keresitek, a ki megfeszíttetett; föltámadott, nincsen itt; ímé a hely, a hová õt helyezék.

Azokat pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket ûznek; új nyelveken szólnak. Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.

Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik, felviteték a mennybe, és üle az Istennek jobbjára.

Azok pedig kimenvén, prédikálának mindenütt, az Úr együtt munkálván velök, és megerõsítvén az ígét a jelek által, a melyek követik vala. Ámen!

Mert az Istennél semmi sem lehetetlen.

És a zsinagógában vala egy tisztátalan ördögi lélektõl megszállt ember, a ki fennhangon kiálta, Mondván: Ah, mi közünk hozzád názáreti Jézus? Jöttél, hogy elveszíts minket? Ismerlek téged ki vagy: az Istennek ama Szentje! És megdorgálá õt Jézus, mondván: Némulj meg és menj ki ez emberbõl! És az ördög azt a középre vetvén, kiméne belõle, és nem árta néki semmit. És támada félelem mindenekben, és egymással szólnak és beszélnek vala, mondván: Mi dolog ez, hogy nagy méltósággal és hatalommal parancsol a tisztátalan lelkeknek és kimennek? És elterjede a hír õ felõle a környék minden helyén.

Azután a zsinagógából eltávozván, a Simon házába méne. A Simon napa pedig nagy hideglelésben feküdt, és könyörögtek neki érette. És [Jézus] mellé állván, megdorgálá a hideglelést, és az elhagyá õt; és õ azonnal felkelvén, szolgála nékik.

A nap lementével pedig, mindenek, a kiknek különféle betegeik valának, õ hozzá vivék azokat; õ pedig mindegyikõjükre reávetvén kezeit, meggyógyítá õket. Sokakból pedig ördögök is mentek ki, kiáltozván és mondván: Te vagy ama Krisztus, az Isten Fia! De õ megdorgálván, nem engedé õket szólani, mivelhogy tudták, hogy õ a Krisztus.

Mikor pedig megszünt beszélni, monda Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra. És felelvén Simon, monda néki: Mester, jóllehet az egész éjszaka fáradtunk, még sem fogtunk semmit: mindazáltal a te parancsolatodra levetem a hálót. És ezt megtévén, halaknak nagy sokaságát keríték be; szakadoz vala pedig az õ hálójuk. Intének azért társaiknak, a kik a másik hajóban valának, hogy jõjjenek és segítsenek nékik. És eljövén, megtölték mind a két hajót, annyira, hogy csaknem elsülyedének. Látván pedig [ezt] Simon Péter, Jézusnak lábai elé esék, mondván: Eredj el én tõlem, mert [én] bûnös ember vagyok, Uram! Mert félelem fogta körül õt és mindazokat, a kik õ vele valának, a halfogás miatt, a melyet fogtak;

És lõn, hogy mikor az egyik városban vala, ímé [vala ott] egy poklossággal teljes ember: és mikor meglátta Jézust, arczra borulva kéré õt, mondván: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem! [Jézus] pedig kinyújtván kezét, illeté azt, mondván: Akarom, tisztulj meg. És azonnal eltávozék tõle a bélpoklosság. És õ megparancsolá néki, hogy azt senkinek se mondja el; hanem eredj el, [úgymond,] mutasd meg magad a papnak, és vígy áldozatot a te megtisztulásodért, a mint Mózes parancsolta, bizonyságul õ nékik. A hír azonban annál inkább terjedt õ felõle; és nagy sokaság gyûle egybe, hogy õt hallgassák, és hogy általa meggyógyuljanak az õ betegségeikbõl.

És lõn egy napon, hogy õ tanít vala: és ott ülének a farizeusok és a törvénynek tanítói, a kik jöttek Galileának és Júdeának minden faluiból és Jeruzsálembõl: és az Úrnak hatalma vala õ vele, hogy gyógyítson. És ímé valami férfiak ágyon egy embert hozának, a ki gutaütött vala; és igyekezének azt bevinni és õ elébe tenni. De nem találván módot, hogy a sokaság miatt mikép vigyék õt be, felhágának a háztetõre, és a cseréphéjazaton át bocsáták õt alá ágyastól Jézus elé a középre. És látván azoknak hitét, monda: Ember, megbocsáttattak néked a te bûneid. Az írástudók pedig és a farizeusok elkezdének tanakodni, mondván: Kicsoda ez, a ki [ily] káromlást szól? Ki bocsáthatja meg a bûnt, hanemha egyedül az Isten? Jézus pedig észrevévén az õ tanakodásukat, felelvén, monda nékik: Mit tanakodtok a ti szívetekben? Melyik könnyebb, azt mondani: Megbocsáttattak néked a te bûneid; vagy azt mondani: Kelj fel és járj? Hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma e földön megbocsátani a bûnöket, (monda a gutaütöttnek): Néked mondom, kelj fel, és fölvévén nyoszolyádat, eredj haza! És [az] rögtön felkelvén azok szemeláttára, fölvevé a min feküdt, és elméne haza, dicsõítvén az Istent. És az álmélkodás elfogá mindnyájukat, és dicsõíték az Istent, és betelének félelemmel, mondván: Bizony csodadolgokat láttunk ma!

Lõn pedig más szombaton is, hogy õ a zsinagógába méne és taníta, és vala ott egy ember, a kinek a jobb keze száradt volt. Az írástudók és farizeusok pedig leselkedének õ utána, ha vajjon gyógyít-e majd szombatnapon, hogy vádat találjanak ellene. Õ pedig tudván azoknak gondolatait, monda a száradt kezû embernek: Kelj fel és állj elõ! És felkelvén, elõálla. Monda azért nékik Jézus: Valamit kérdek tõletek: Szabad-é szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni? az életet megtartani, vagy elveszteni? És körültekintve mindnyájokon, monda az embernek: Nyújtsd ki a kezedet! Az pedig úgy cselekedék, és keze oly éppé lõn, mint a másik.

És alámenvén õ velök, megálla a síkságon, és az õ tanítványainak serege és a népnek nagy sokasága egész Júdeából és Jeruzsálembõl és Tírusnak és Sídonnak tengermelléki határából, a kik jöttek, hogy hallgassák õt és meggyógyíttassanak betegségeikbõl. És a kik tisztátalan lelkektõl gyötrettek, meggyógyulának. És az egész sokaság igyekezik vala õt illetni: mert erõ származék belõle, és mindeneket meggyógyíta.

Egy századosnak szolgája pedig, a ki annál nagy becsületben volt, igen rosszul lévén, már halófélben vala. Az pedig, mikor hallott Jézus felõl, hozzá küldé a zsidók véneit, kérvén õt, hogy jõjjön el és gyógyítsa meg az õ szolgáját. Azok pedig Jézushoz menvén, igen kérék õt, mondván: Méltó, hogy megtedd néki; Mert szereti a mi nemzetünket, és a zsinagógát [is] õ építtette nékünk. Jézus tehát elméne velök. Mikor azonban már nem messze volt a háztól, eléje küldé a százados néhány jó barátját, izenvén néki: Uram, ne fáraszd magad; mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jõjj; A miért is magamat sem tartottam érdemesnek arra, hogy hozzád menjek: hanem [csak] szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám. Mert én is hatalom alá vetett ember vagyok, és vitézek vannak alattam; és [ha] az egyiknek azt mondom: Eredj el, elmegy; vagy a másiknak: Jövel, eljõ; és [ha] szolgámnak [szólok:] Tedd ezt, azt teszi. Jézus pedig ezeket hallván, elcsudálkozék õ rajta; és hátrafordulván monda az õt követõ sokaságnak: Mondom néktek, ilyen hitet Izráelben sem találtam! És a küldöttek visszatérvén a házhoz, a beteg szolgát [már] egészségben találák.

Mikor pedig a város kapujához közelített, ímé egy halottat hoznak vala ki, egyetlen egy fiát az anyjának, és az özvegy asszony vala; és a városból nagy sokaság volt õ vele. És látván õt az Úr, megkönyörüle rajta, és monda néki: Ne sírj. És oda menvén, illeté a koporsót; a vivõk pedig megállának. És monda: Ifjú, néked mondom, kelj föl! És felüle a megholt, és kezde szólni; és adá õt anyjának. És elfogá mind azokat a félelem, és dicsõíték az Istent, mondván: Nagy próféta támadt mi köztünk; és: Az Isten megtekintette az õ népét. És kiméne õ felõle e hír az egész Júdeába, és a körül való minden tartományba.

Azon órában pedig sokakat gyógyíta meg betegségekbõl, csapásokból, tisztátalan lelkektõl, és sok vaknak adá meg szeme világát. És felelvén Jézus, monda nékik: Elmenvén mondjátok meg Jánosnak, a miket láttatok és hallottatok: hogy a vakok szemeik világát veszik, a sánták járnak, a poklosok megtisztulnak, a siketek hallanak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek az evangyéliom prédikáltatik.

És némely asszonyok, a kiket tisztátalan lelkektõl és betegségekbõl gyógyított meg, Mária, a ki Magdalénának neveztetik, kibõl hét ördög ment ki,

Lõn pedig egy napon, hogy beméne a hajóba õ és az õ tanítványai; és monda nékik: Menjünk a tónak túlsó [part]jára. És elindulának. De hajózásuk közben elszenderedék; és szélvész csapott le a tóra, és megmerülének, és veszedelemben valának. És hozzá menvén, felkölték õt mondván: Mester, Mester, elveszünk! Õ pedig felserkenvén, megdorgálá a szelet és a víznek habjait; és megszûnének, és lõn csendesség. És monda nékik: Hol van a ti hitetek? És félelemmel csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Ugyan ki ez, hogy a szeleknek is, a víznek is parancsol, és engednek néki?

És mikor õ kiment a földre, jöve elébe a városból egy ember, kiben ördögök voltak sok idõtõl fogva, sem ruhába nem öltözött, sem házban nem lakott, hanem a sírboltokban. És mikor meglátta Jézust, felkiálta és [lábai] elé esék néki, és fenszóval monda: Mi közöm van nékem te veled, Jézus, felséges Istennek Fia? kérlek téged, ne gyötörj engem. Mert azt parancsolá annak a tisztátalan léleknek, hogy menjen ki az emberbõl. Mert gyakran elragadá õt: annakokáért lánczokkal és békókkal megkötözve õrizteték; de a kötelékeket elszaggatván, az ördögtõl a pusztákba hajtaték. Megkérdé pedig õt Jézus, mondván: Mi a neved? És õ monda: Légió; mert sok ördög ment vala bele. És kérék õt, hogy ne parancsolja nékik, hogy a mélységbe menjenek. Vala pedig ott egy nagy disznónyáj, legelészve a hegyen; és kérék õt, hogy engedje meg nékik, hogy azokba menjenek. És megengedé nékik. És minekutána kimentek az ördögök az emberbõl, bemenének a disznókba; és a disznónyáj a meredekrõl a tóba rohana, és megfullada. A pásztorok pedig látván mi történt, elfutának, és elmenvén, hírré adák a városban és a falukban. Kimenének azért megnézni mi történt; és menének Jézushoz, és ülve találák az embert, kibõl az ördögök kimentek, felöltözve és eszénél, a Jézus lábainál; és megfélemlének. Elbeszélék pedig nékik azok is, a kik látták, mimódon szabadult meg az ördöngõs. És kéré õt a Gadarénusok körül való tartományok egész sokasága, hogy õ közülök menjen el, mert felette igen félnek vala: õ pedig beülvén a hajóba, visszatére.

És egy asszony, ki vérfolyásban volt tizenkét esztendõtõl fogva, és bár minden vagyonát az orvosokra költötte, senki meg nem tudta gyógyítani, Hátulról hozzá járulván, illeté az õ ruhájának peremét; és azonnal elálla vérének folyása. És monda Jézus: Ki az, a ki engem illete? És mikor mindnyájan tagadták, monda Péter és a kik õ vele valának: Mester, a sokaság nyom és szorongat téged, és [azt] mondod: Ki az, a ki engem illete? Jézus pedig monda: Illete engem valaki; mert én észrevettem, hogy erõ származék ki tõlem. Mikor pedig látta az asszony; hogy nem maradt titokban, reszketve elõjöve és elõtte leesvén, megjelenté néki az egész sokaság elõtt, miért illette õt, és hogy azonnal meggyógyult. És õ monda néki: Bízzál leányom, a te hited megtartott téged; eredj el békességgel!

Mikor még a szó szájában vala, eljöve egy ember a zsinagóga fejének [házától,] mondván néki: Meghalt a leányod; ne fáraszd a Mestert! Jézus pedig mikor ezt hallotta, felele néki, mondván: Ne félj; csak higyj, és megtartatik. Bemenvén pedig a házba, senkit nem bocsáta be, csak Pétert, Jakabot, Jánost és a leányzó atyját és anyját. Sírának pedig mindnyájan, és gyászolák azt; õ pedig monda: Ne sírjatok; nem halt meg, hanem aluszik. És kineveték õt, tudván, hogy meghalt. Õ pedig mindenkit kiküldvén, és a [leányzó] kezét megfogván, kiálta, mondván: Leányzó, kelj fel! És visszatére annak lelke, és azonnal fölkele; és [õ] parancsolá, hogy adjanak néki enni. És elálmélkodának annak szülei; õ pedig megparancsolá, hogy senkinek ne mondják, a mi történt.

Minekutána pedig összehívta [Jézus]az õ tizenkét tanítványát, ada nékik erõt és hatalmat minden ördögök ellen, és betegségek gyógyítására. És elküldé õket, hogy prédikálják az Isten országát, és betegeket gyógyítsanak.

Kimenvén annakokáért, bejárák a falukat, hirdetvén az evangyéliomot, és gyógyítván mindenütt.

A sokaság pedig [ezt] megtudván, követé õt: és õ örömmel fogadván õket, szóla nékik az Isten országáról, és a kiknek gyógyulásra volt szükségök, azokat meggyógyítá.

A nap pedig hanyatlani kezdett; és a tizenkettõ õ hozzá járulván, monda néki: Bocsásd el a sokaságot, hogy elmenvén a körülvaló falvakba és majorokba megszálljanak, és eledelt találjanak, mert itt puszta helyen vagyunk. Õ pedig monda nékik: Adjatok nékik ti enni. Azok pedig mondának: Nincs nékünk több öt kenyerünknél és két halunknál; hanem ha elmegyünk és mi veszünk eledelt az egész sokaságnak. Mert valának [ott] mintegy ötezeren férfiak. Monda pedig az õ tanítványainak: Ültessétek le õket csoportokba ötvenével. És a képen cselekedének, és leülteték valamennyit. Minekutána pedig vette az öt kenyeret és a két halat, a mennybe emelvén szemeit, megáldá azokat, és megszegé; és adá a tanítványoknak, hogy a sokaság elé tegyék. Evének azért és megelégedének mindnyájan; és felszedék a mi darabok maradtak tõlük, tizenkét kosárral.

És imádkozása közben az õ orczájának ábrázata elváltozék, és az õ ruhája fehér [és] fénylõ lõn.

És ímé egy a sokaság közül felkiálta, mondván: Mester, kérlek téged, tekints az én fiamra; mert nékem egyetlen egyem: És ímé a lélek megragadja õt, és hirtelen kiált; és szaggatja õt, annyira, hogy tajtékot túr, és nehezen megy el tõle, szaggatván õt. És kérem a te tanítványaidat, hogy ûzzék ki azt, de nem tudták. Felelvén pedig Jézus, monda: Óh hitetlen és elfajult nemzetség! meddig leszek köztetek, és [meddig] tûrlek titeket? Hozd ide a te fiadat! A míg pedig az odaméne, azon közben az ördög földhöz üté azt, és megrángatá. De Jézus megdorgálá a tisztátalan lelket, és meggyógyítá a gyermeket, és adá azt az õ atyjának. Elálmélkodának pedig mindnyájan az Istennek nagyságos erején. Mikor pedig mindnyájan csodálkozának mind azokon, a miket Jézus cselekedék, monda az õ tanítványainak:

És valamely városba bementek, és befogadnak titeket, azt egyétek, a mit elõtökbe adnak: És gyógyítsátok a betegeket, a kik ott lesznek, és mondjátok nékik: Elközelített hozzátok az Isten országa.

Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek. De azon ne örüljetek, hogy a lelkek néktek engednek; hanem inkább azon örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben.

És ördögöt ûz vala ki, mely néma vala. És lõn, mikor kiment az ördög, megszólala a néma; és csodálkozék a sokaság.

Tanít vala pedig szombat[nap]on egy zsinagógában. És ímé vala [ott] egy asszony, kiben betegségnek lelke vala tizennyolcz esztendõtõl fogva; és meg volt görbedve, és teljességgel nem tudott felegyenesedni. És mikor azt látta Jézus, elõszólítá, és monda néki: Asszony, feloldattál a te betegségedbõl! És reá veté kezeit; és azonnal felegyenesedék, és dicsõíté az Istent. Felelvén pedig a zsinagógafõ, haragudva, hogy szombat[nap]on gyógyított Jézus, monda a sokaságnak: Hat nap van, a melyen munkálkodni kell; azokon jõjjetek azért és gyógyíttassátok magatokat, és ne szombatnapon. Felele azért néki az Úr, és monda: Képmutató, szombat[nap]on nem oldja-é el mindenitek az õ ökrét vagy szamarát a jászoltól, és nem viszi-é itatni? Hát ezt, az Ábrahám leányát, kit a Sátán megkötözött ímé tizennyolcz esztendeje, nem kellett-é feloldani e kötélbõl szombatnapon? És mikor ezeket mondta, megszégyenülének mindnyájan, kik magokat néki ellenébe veték; és az egész nép örül vala mind azokon a dicsõséges dolgokon, a melyek õ általa lettek.

És monda nékik: Elmenvén mondjátok meg annak a rókának: Ímé ördögöket ûzök ki és gyógyítok ma és holnap, és harmadnapon elvégeztetem.

És ímé egy vízkóros ember vala õ elõtte. És felelvén Jézus, szóla a törvénytudóknak és a farizeusoknak, mondván: Szabad-é szombat[nap]on gyógyítani? Azok pedig hallgatának. És õ megfogván azt, meggyógyítá és elbocsátá.

És mondának az apostolok az Úrnak: Növeljed a mi hitünket! Monda pedig az Úr: Ha annyi hitetek volna, mint a mustármag, ezt mondanátok ím ez eperfának: Szakadj ki gyökerestõl, és plántáltassál a tengerbe; és engede néktek.

És mikor egy faluba beméne, jöve elébe tíz bélpoklos férfi, kik távol megállának: És felemelék szavokat, mondván: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! És mikor õket látta, monda nékik: Elmenvén mutassátok meg magatokat a papoknak. És lõn, hogy míg odamenének, megtisztulának. Egy pedig õ közülök, mikor látta, hogy meggyógyult, visszatére, dicsõítvén az Istent nagy szóval; És arczczal leborula az õ lábainál hálákat adván néki: és az Samariabeli vala. Felelvén pedig Jézus, monda: Avagy nem tízen tisztulának-é meg? A kilencze pedig hol van? Nem találkoztak a kik visszatértek volna dicsõséget adni az Istennek, csak ez az idegen? És monda néki: Kelj föl, és menj el: a te hited téged megtartott.

Õ pedig monda: A mi embereknél lehetetlen, lehetséges az Istennél.

Lõn pedig, mikor Jerikhóhoz közeledett, egy vak ül vala az út mellett koldulván. És mikor hallotta a mellette elmenõ sokaságot, tudakozódék, mi dolog az? Megmondák pedig néki, hogy a Názáretbeli Jézus megy el arra. És kiálta, mondván: Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam! A kik pedig elõl mentek, dorgálák õt, hogy hallgasson; de õ annál inkább kiálta: Dávidnak Fia, könyörülj rajtam! És Jézus megállván, parancsolá, hogy vigyék azt hozzá; és mikor közel ért, megkérdé õt, Mondván: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? Az pedig monda: Uram, hogy az én szemem világa megjõjjön. És Jézus monda néki: Láss, a te hited téged megtartott. És azonnal megjöve annak szeme világa, és követé õt, dicsõítvén az Istent az egész sokaság pedig [ezt] látván, dicsõséget ada az Istennek.

És közülök valaki megvágá a fõpap szolgáját, és levágá annak jobb fülét. Felelvén pedig Jézus, monda: Elég eddig. És illetvén annak fülét, meggyógyítá azt.

Nincs itt, hanem feltámadott: emlékezzetek rá, mint beszélt néktek, még mikor Galileában volt,

És elfogyván a bor, a Jézus anyja monda néki: Nincs boruk. Monda néki Jézus: Mi közöm nékem te hozzád, oh asszony? Nem jött még el az én órám. Mond az õ anyja a szolgáknak: Valamit mond néktek, megtegyétek. Vala pedig ott hat kõveder elhelyezve a zsidók tisztálkodási módja szerint, melyek közül egybe-egybe két-három métréta fér vala. Monda nékik Jézus: Töltsétek meg a vedreket vízzel. És megtölték azokat színig. És monda nékik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak. És vittek. A mint pedig megízlelé a násznagy a borrá lett vizet, és nem tudja vala, honnét van, (de a szolgák tudták, a kik a vizet merítik vala), szólítá a násznagy a võlegényt, És monda néki: Minden ember a jó bort adja fel elõször, és mikor megittasodtak, akkor az alábbvalót: te a jó bort ekkorra tartottad. Ezt az elsõ jelt a galileai Kánában tevé Jézus, és megmutatá az õ dicsõségét; és hivének benne az õ tanítványai.

A mint pedig Jeruzsálemben vala husvétkor az ünnepen, sokan hivének az õ nevében, látván az õ jeleit, a melyeket cselekszik vala.

Ez jöve Jézushoz éjjel, és monda néki: Mester, tudjuk, hogy Istentõl jöttél tanítóul; mert senki sem teheti e jeleket, a melyeket te teszel, hanem ha az Isten van vele.

Ismét a galileai Kánába méne azért Jézus, a hol a vizet borrá változtatta. És volt Kapernaumban egy királyi ember, a kinek a fia beteg vala. Mikor ez meghallá, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, hozzá méne és kéré õt, hogy menjen el és gyógyítsa meg az õ fiát; mert halálán vala. Monda azért néki Jézus: Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek. Monda néki a királyi ember: Uram, jõjj, mielõtt a gyermekem meghal. Monda néki Jézus: Menj el, a te fiad él. És hitt az ember a szónak, a mit Jézus mondott néki, és elment. A mint pedig már megy vala, elébe jövének az õ szolgái, és hírt hozának néki, mondván, hogy: A te fiad él. Megtudakozá azért tõlük az órát, a melyben megkönnyebbedett vala; és mondának néki: Tegnap hét órakor hagyta el õt a láz; Megérté azért az atya, hogy abban az órában, a melyben azt mondá néki a Jézus, hogy: a te fiad él. És hitt õ, és az õ egész háza népe.

Van pedig Jeruzsálemben a Juh[kapu]nál egy tó, a melyet héberül Bethesdának neveznek. Öt tornácza van. Ezekben feküvék a betegek, vakok, sánták, aszkórosok nagy sokasága, várva a víznek megmozdulását. Mert idõnként angyal szálla a tóra, és felzavará a vizet: a ki tehát elõször lépett bele a víz felzavarása után, meggyógyult, akárminémû betegségben volt. Vala pedig ott egy ember, a ki harmincnyolcz esztendõt töltött betegségében. Ezt a mint látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már sok idõ óta [úgy] van; monda néki: Akarsz-é meggyógyulni? Felele néki a beteg: Uram, nincs emberem, hogy a mikor a víz felzavarodik, bevigyen engem a tóba; és mire én oda érek, más lép be elõttem. Monda néki Jézus: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj! És azonnal meggyógyula az ember, és felvevé nyoszolyáját, és jár vala. Aznap pedig szombat vala.

És nagy sokaság követé õt, mivelhogy látják vala az õ csodatételeit, a melyeket cselekszik vala a betegeken.

Mikor azért felemelé Jézus a szemeit, és látá, hogy nagy sokaság jõ hozzá, monda Filepnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek? Ezt pedig azért mondá, hogy próbára tegye õt; mert õ maga tudta, mit akar vala cselekedni. Felele néki Filep: Kétszáz dénár árú kenyér nem elég ezeknek, hogy mindenikök kapjon valami keveset. Monda néki egy az õ tanítványai közül, András, a Simon Péter testvére: Van itt egy gyermek, a kinek van öt árpa kenyere és két hala; de mi az ennyinek? Jézus pedig monda: Ültessétek le az embereket. Nagy fû vala pedig azon a helyen. Leülének azért a férfiak, számszerint mintegy ötezeren. Jézus pedig vevé a kenyereket, és hálát adván, adta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a leülteknek; hasonlóképen a halakból is, a mennyit akarnak vala. A mint pedig betelének, monda az õ tanítványainak: Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne veszszen. Összeszedék azért, és megtöltének tizenkét kosarat az öt árpa kenyérbõl való darabokkal, a melyek megmaradtak vala az evõk után. Az emberek azért látva a jelt, a melyet Jézus tõn, mondának: Bizonnyal ez ama próféta, a ki eljövendõ vala a világra.

Mikor azért huszonöt, vagy harmincz futamatnyira beevezének, megláták Jézust, a mint jár vala a tengeren és a hajóhoz közeledik vala: és megrémülének. Õ pedig monda nékik: Én vagyok, ne féljetek! Be akarák azért õt venni a hajóba: és a hajó azonnal ama földnél vala, a melyre menének.

Köveket ragadának azért, hogy reá hajigálják; Jézus pedig elrejtõzködék, és kiméne a templomból, átmenvén közöttük; és ilyen módon eltávozék.

És a mint eltávozék, láta egy embert, a ki születésétõl fogva vak vala. És kérdezék õt a tanítványai, mondván: Mester, ki vétkezett, ez-é vagy ennek szülei, hogy vakon született? Felele Jézus: Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei; hanem, hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai. Nékem cselekednem kell annak dolgait, a ki elküldött engem, a míg nappal van: eljõ az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhatik. Míg e világon vagyok, e világ világossága vagyok. Ezeket mondván, a földre köpe, és az õ nyálából sárt csinála, és rákené a sarat a vak szemeire, És monda néki: Menj el, mosakodjál meg a Siloám tavában (a mi azt jelenti: Küldött). Elméne azért és megmosakodék, és megjöve látva. A szomszédok azért, és a kik az elõtt látták azt, hogy vak vala, mondának: Nem ez-é az, a ki [itt] szokott ülni és koldulni?

Öröktõl fogva nem hallaték, hogy vakon szülöttnek szemeit valaki megnyitotta volna. Ha ez nem Istentõl volna, semmit sem cselekedhetnék.

Monda Jézus: Vegyétek el a követ. Monda néki a megholtnak nõtestvére, Mártha: Uram, immár szaga van, hiszen negyednapos. Monda néki Jézus: Nem mondtam-é néked, hogy ha hiszel, meglátod majd az Istennek dicsõségét? Elvevék azért a követ onnan, a hol a megholt feküszik vala. Jézus pedig felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, hálát adok néked, hogy meghallgattál engem. Tudtam is én, hogy te mindenkor meghallgatsz engem; csak a körülálló sokaságért mondtam, hogy elhigyjék, hogy te küldtél engem. És mikor ezeket mondá, fenszóval kiálta: Lázár, jõjj ki! És kijöve a megholt, lábain és kezein kötelékekkel megkötözve, és az orczája kendõvel vala leborítva. Monda nékik Jézus: Oldozzátok meg õt, és hagyjátok menni.

Egybegyûjték azért a papifejedelmek és a farizeusok a fõtanácsot, és mondának: Mit cselekedjünk? mert ez az ember sok csodát mível.

És noha õ ennyi jelt tett vala elõttük, mégsem hivének õ benne:

Higyjetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig nem, magokért a cselekedetekért higyjetek nékem. Bizony, bizony mondom néktek: A ki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, a melyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek.

És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsõíttessék az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt.

Ha én bennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, a mit csak akartok, és meglesz az néktek.

Mikor azért estve vala, azon a napon, a hétnek elsõ napján, és mikor az ajtók zárva valának, a hol egybegyûltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek! És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát. Örvendezének azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat.

Mondának azért néki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. Õ pedig monda nékik: Ha nem látom az õ kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az õ oldalába, semmiképen el nem hiszem. És nyolcz nap múlva ismét benn valának az õ tanítványai, Tamás is õ velök. Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus, és megálla a középen és monda: Békesség néktek! Azután monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd [ide] a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívõ. És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem!

Sok más jelt is mívelt ugyan Jézus az õ tanítványai elõtt, a melyek nincsenek megírva ebben a könyvben;

Monda nékik Simon Péter: Elmegyek halászni. Mondának néki: Elmegyünk mi is te veled. Elmenének és azonnal a hajóba szállának; és azon az éjszakán nem fogtak semmit. Mikor pedig immár reggeledék, megálla Jézus a parton; a tanítványok azonban nem ismerék meg, hogy Jézus van [ott.] Monda azért nékik Jézus: Fiaim! Van-é valami ennivalótok? Felelének néki: Nincsen! Õ pedig monda nékik: Vessétek a hálót a hajónak jobb oldala felõl, és találtok. Oda veték azért, és kivonni már nem bírták azt a halaknak sokasága miatt. Szóla azért az a tanítvány, a kit Jézus szeret vala, Péternek: Az Úr van [ott]! Simon Péter azért, a mikor hallja vala, hogy [ott] van az Úr, magára vevé az ingét (mert mezítelen vala), és beveté magát a tengerbe. A többi tanítványok pedig a hajón menének (mert nem messze valának a parttól, hanem mintegy kétszáz singnyire), és vonszszák vala a hálót a halakkal. Mikor azért a partra szállának, látják, hogy parázs van ott, és azon felül hal és kenyér. Monda nékik Jézus: Hozzatok a halakból, a melyeket most fogtatok. Felszálla Simon Péter, és kivoná a hálót a partra, a mely tele volt nagy halakkal, százötvenhárommal; és noha ennyi vala, nem szakadozik vala a háló.

Péter pedig megfordulván, látja, hogy követi az a tanítvány, a kit szeret vala Jézus, a ki nyugodott is ama vacsora közben az õ kebelén és mondá: Uram! ki az, a ki elárul téged? Ezt látván Péter, monda Jézusnak: Uram, ez pedig mint [lészen?] Monda néki Jézus: Ha akarom, hogy õ megmaradjon, a míg eljövök, mi közöd hozzá? Te kövess engem! Kiméne azért e beszéd az atyafiak közé, hogy az a tanítvány nem hal meg: pedig Jézus nem mondta néki, hogy nem hal meg; hanem: Ha akarom, hogy ez megmaradjon, a míg eljövök, mi közöd hozzá?

De van sok egyéb is, a miket Jézus cselekedett vala, a melyek, ha egyenként megiratnának, azt vélem, hogy maga a világ sem foghatná be a könyveket, a melyeket írnának. Ámen.

Kiknek az õ szenvedése után sok jel által meg is mutatta, hogy õ él, negyven napon át megjelenvén nékik, és szólván az Isten országára tartozó dolgokról.

Hanem vesztek erõt, minekutána a Szent Lélek eljõ reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végsõ határáig. És mikor ezeket mondotta, az õ láttokra felemelteték, és felhõ fogá el õt szemeik elõl.

És lõn nagy hirtelenséggel az égbõl mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala. És megjelentek elõttük kettõs tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok. Lakoznak vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélõ férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak. Minekutána pedig ez a zúgás lõn, egybegyûle a sokaság és megzavarodék, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá õket szólni.

És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkembõl minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak. És épen az én szolgáimra és az én szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Lelkembõl, és prófétálnak. És tészek csudákat az égben odafenn, és jeleket a földön idelenn, vért, tüzet és füstnek gõzölgését. A nap sötétséggé változik, és a hold vérré, minekelõtte eljõ az Úrnak ama nagy és fényes napja.

Izráelita férfiak, halljátok meg e beszédeket: A názáreti Jézust, azt a férfiút, a ki Istentõl bizonyságot nyert elõttetek erõk, csudatételek és jelek által, melyeket õ általa cselekedett Isten ti köztetek, a mint magatok is tudjátok.

Támada pedig minden lélekben félelem, és az apostolok sok csudát és jelt tesznek vala.

És hoznak vala egy embert, ki az õ anyjának méhétõl fogva sánta vala, kit minden nap le szoktak tenni a templom kapujánál, melyet Ékesnek neveznek, hogy kérjen alamizsnát azoktól, a kik bemennek a temlomba. Ez mikor látta, hogy Péter és János a templomba akarnak bemenni, kére õ tõlük alamizsnát. Péter pedig mikor szemeit reá vetette Jánossal egyben, monda: Nézz mi reánk! Az annakokáért figyelmez vala reájok, remélvén, hogy valamit kap tõlük. Péter pedig monda: Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem a mim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj! És õt jobbkezénél fogva felemelé, és azonnal megerõsödének az õ lábai és bokái. És felszökvén, megálla és jár vala és beméne õ velök a templomba, járkálva és szökdelve és dícsérve az Istent. És látá õt az egész nép, hogy jár és dícséri az Istent: És megismerék õt, hogy õ volt az, a ki alamizsnáért ült a templomnak Ékeskapujában; és megtelének csodálkozással és azon való álmélkodással, a mi történt vala õ vele. Mikor pedig ragaszkodék Péterhez és Jánoshoz az a sánta, a ki meggyógyult, az egész nép álmélkodva összefuta õ hozzájok a tornáczba, mely Salamonénak neveztetik.

Mikor pedig ezt látta Péter, monda a népnek: Izráel férfiai, mit csodálkoztok ezen, vagy mit néztek mi reánk, mintha tulajdon erõnkkel vagy jámborságunkkal míveltük volna azt, hogy az járjon?

És az õ nevében való hit által erõsítette meg az õ neve ezt, a kit láttok és ismertek; és a hit, mely õ általa van, adta néki ezt az épséget mindnyájan a ti szemetek láttára.

Mikor pedig látták Péternek és Jánosnak a szólásban való bátorságukat, és megértették, hogy írástudatlan és közönséges emberek, csodálkoznak vala; meg is ismerék õket, hogy a Jézussal voltak vala. Mikor azonban látták, hogy a mely ember meggyógyult vala, õ velök együtt ott áll, semmit nem bírtak ellenök szólni. Mikor pedig õket a gyûlésbõl kiküldötték, tanácskoztak maguk közt[,] mondván: Mit cselekedjünk ez emberekkel? Mert hogy nyilvánvaló csoda lõn általok, mindazoknak, kik Jeruzsálemben laknak, tudtokra van, és el nem tagadhatjuk.

Most azért, Urunk, tekints az õ fenyegetéseikre: és adjad a te szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal szólják a te beszédedet, A te kezedet kinyújtván gyógyításra; és hogy jelek és csodák történjenek a te szent Fiadnak, a Jézusnak neve által. És minekutána könyörögtek, megmozdula a hely, a hol egybegyûltek; és betelének mindnyájan Szent Lélekkel, és az Isten beszédét bátorsággal szólják vala.

Egy ember azonban, névszerint Anániás, Safirával, az õ feleségével, eladá birtokát. És félre tõn az árából, feleségének is tudtával, és valami részét elvivén, az apostoloknak lábai elé letevé. Monda pedig Péter: Anániás, miért foglalta el a Sátán a te szívedet, hogy megcsald a Szent Lelket, és a mezõnek árából félre tégy? Nemde megmaradva néked maradt volna meg, és eladva a te hatalmadban volt? Miért hogy ezt a dolgot cselekedted szívedben? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek. Hallván pedig Anániás e szavakat, lerogyott és meghala; és mindenekben nagy félelem támada, kik ezeket hallják vala. Az ifjak pedig felkelvén, begöngyölék õt, és kivivén eltemeték. Történt aztán mintegy három órai szünet múlva, hogy az õ felesége, nem tudva, mi történt, beméne. Monda pedig néki Péter: Mondd meg nékem, vajjon ennyiért adtátok-é el a földet? Õ pedig monda: Igen, ennyiért. Péter pedig monda néki: Miért hogy megegyeztetek, hogy az Úrnak lelkét megkísértsétek? Ímé a küszöbön vannak azoknak lábaik, a kik eltemették férjedet, és kivisznek téged. És azonnal összerogyott lábainál, és meghala; bemenvén pedig az ifjak, halva találák õt, és kivivén eltemeték férje mellé. És támada nagy félelem az egész gyülekezetben és mindazokban, kik ezeket hallják vala.

Az apostolok kezei által pedig sok jel és csoda lõn a nép között; és egyakarattal mindnyájan a Salamon tornáczában valának. Egyebek közül pedig senki sem mert közéjük elegyedni: hanem a nép magasztalá õket; Hívõk pedig mindinkább csatlakoztak az Úrhoz, úgy férfiaknak, mint asszonyoknak sokasága. Úgyannyira, hogy az utczákra hozák ki a betegeket, és letevék ágyakon és nyoszolyákon, hogy az arra menõ Péternek csak árnyéka is érje valamelyiket közülök, És a szomszéd városok sokasága is Jeruzsálembe gyûlt, hozva betegeket és tisztátalan lelkektõl gyötretteket: kik mind meggyógyulának.

Hanem az Úrnak angyala éjszaka megnyitá a tömlöcz ajtaját, és kihozván õket, monda: Menjetek el, és felállván, hirdessétek a templomban a népnek ez életnek minden beszédit! Azok pedig [ezt] hallván, bemenének jó reggel a templomba, és tanítának. A fõpap pedig elmenvén és a vele levõk, egybehívák a gyûlést, és Izráel fiainak egész tanácsát, és küldének a tömlöczbe, hogy azokat elõhozzák. Mikor azonban a poroszlók oda mentek, nem találák õket a tömlöczben; visszatérvén tehát, megjelenték, Mondván: A tömlöczöt ugyan nagy erõsen bezárva találtuk, és az õröket kívül az ajtó elõtt állva; mikor azonban kinyitottuk, ott benn senkit sem találánk. A mint pedig hallották e szavakat a pap és a templom felügyelõje és a fõpapok, zavarban voltak azok miatt, mi lehet ez? Eljövén pedig valaki, hírül adá nékik, mondván: Ímé, ama férfiak, kiket a tömlöczbe vetettetek, a templomban állanak és tanítják a népet.

István pedig teljes lévén hittel és erõvel, nagy csodákat és jeleket cselekszik vala a nép között.

És szemeiket reá vetvén a tanácsban ûlõk mindnyájan, [olyannak] láták az õ orczáját, mint egy angyalnak orczáját.

És negyven esztendõ elteltével megjelenék néki a Sínai hegy pusztájában az Úrnak angyala csipkebokornak tüzes lángjában.

Ez hozta ki õket, csodákat és jeleket tévén Égyiptomnak földében és a Verestengeren és a pusztában negyven esztendeig.

A sokaság pedig egy szívvel-lélekkel figyelmeze azokra, a miket Filep mondott, hallván és látván a jeleket, melyeket cselekedék. Mert sokakból, kikben tisztátalan lelkek voltak, nagy hangon kiáltva kimenének; sok gutaütött és sánta pedig meggyógyula. És lõn nagy öröm abban a városban.

És Simon maga is hûn, és megkeresztelkedvén, Fileppel tarta; és látván, hogy jelek és nagy erõk lesznek, álmélkodik vala.

Mikor pedig a vízbõl feljöttek, az Úrnak Lelke elragadá Filepet; és többé nem látta õt a komornyik, mert [tovább] méne az õ útján örömmel. Filep pedig találtaték Azótusban; és széjjeljárva hirdeté az evangyéliomot minden városnak, míglen Czézáreába juta.

És a mint méne, lõn, hogy közelgete Damaskushoz, és nagy hirtelenséggel fény sugárzá õt körül a mennybõl: És õ leesvén a földre, halla szózatot, mely ezt mondja vala néki: Saul, Saul, mit kergetsz engem? És monda: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok Jézus, a kit te kergetsz: nehéz néked az ösztön ellen rúgódoznod. Remegve és ámulva monda: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Az Úr pedig [monda] néki: Kelj fel és menj be a városba, és majd megmondják néked, mit kell cselekedned. A vele utazó férfiak pedig némán álltak, hallva ugyan a szót, de senkit sem látva. Felkele azonban Saulus a földrõl; de mikor felnyitá szemeit, senkit sem láta, azért kézenfogva vezeték be õt Damaskusba. És három napig nem látott, és nem evett és nem ivott.

Elméne azért Ananiás és beméne a házba, és kezeit reá vetvén, monda: Saul atyámfia, az Úr küldött engem, Jézus, a ki megjelent néked az úton, melyen jöttél, hogy szemeid megnyiljanak és beteljesedjél Szent Lélekkel. És azonnal mintegy pikkelyek estek le szemeirõl, és mindjárt visszanyeré látását; és felkelvén, megkeresztelkedék;

Talála pedig ott egy Éneás nevû embert, ki nyolcz esztendõ óta ágyban fekszik vala, ki gutaütött vala. És monda néki Péter: Éneás, gyógyítson meg téged a Jézus Krisztus: kelj föl, vesd meg magad az ágyadat! És azonnal felkele. És láták õt mindnyájan, kik laknak vala Liddában és Sáronban, kik megtérének az Úrhoz.

Lõn pedig azokban a napokban, hogy megbetegedvén, meghala: és miután megmosták õt, kiteríték a felházban. Mivelhogy pedig Lidda Joppéhoz közel vala, a tanítványok meghallván, hogy Péter ott van, küldének két férfiút õ hozzá, kérve, hogy késedelem nélkül menjen át hozzájuk. Felkelvén azért Péter, elméne azokkal. Mihelyt oda ére, felvezeték õt a felházba: és elébe állának néki az özvegyasszonyok mindnyájan sírva és mutogatva a ruhákat és öltözeteket, melyeket Dorkás csinált, míg velük együtt volt. Péter pedig mindenkit kiküldvén, térdre esve imádkozék; és a [holt] testhez fordulván, monda: Tábitha, kelj fel! Az pedig felnyitá szemeit; és meglátván Pétert, felüle. És az kezét nyújtva néki, felemelé õt; és beszólítván a szenteket és az özvegyasszonyokat, eleikbe állatá õt elevenen. És tudtára lõn az egész Joppénak; és sokan hivének az Úrban.

A názáreti Jézust, mint kené fel õt az Isten Szent Lélekkel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak; mert az Isten vala õ vele.

Kit el is fogatván, tömlöczbe veté, átadván négy négyes katonai szakasznak, hogy õrizzék õt; husvét után akarván õt a nép elé vezettetni. Péter azért õrizteték a fogságban; a gyülekezet pedig szüntelen könyörög vala az Istennek õ érette. Mikor pedig Heródes õt elõ akará vezettetni, azon az éjszakán aluszik vala Péter két vitéz között, megkötözve két lánczczal; és õrök õrizék az ajtó elõtt a tömlöczöt. És ímé az Úrnak angyala eljöve, és világosság fénylék a tömlöczben: és meglökvén Péter oldalát, felkölté õt, mondván: Kelj föl hamar! És leesének a lánczok kezeirõl. És monda néki az angyal: Övezd fel magadat, és kösd fel saruidat. És úgy cselekedék. És monda néki: Vedd rád felsõruhádat és kövess engem! És kimenvén, követé õt; és nem tudta, hogy valóság az, a mi történik az angyal által, hanem azt hitte, hogy látást lát. Mikor pedig általmentek az elsõ õrsön és a másodikon, jutának a vaskapuhoz, mely a városba visz; mely magától megnyílék elõttük: és kimenvén, egy utczán elõremenének; és azonnal eltávozék az angyal õ tõle. És Péter magához térve monda: Most tudom igazán, hogy az Úr elbocsátotta az õ angyalát, és megszabadított engem Heródes kezébõl és a zsidók népének egész várakozásától.

Elimás, az ördöngõs azonban (mert így magyaráztatik az õ neve) ellenkezik vala velök, igyekezvén a tiszttartót elfordítani a hittõl. De Saulus, ki Pál is, megtelvén Szent Lélekkel, szemeit reá vetve, Monda: Ó minden álnoksággal és minden gonoszsággal teljes ördögfi, minden igazságnak ellensége, nem szûnöl-é meg az Úrnak igaz útait elfordítani? Most azért ímé az Úrnak keze van ellened, és vak leszel és nem látod a napot egy ideig. És azonnal homály és sötétség szálla reá; és kerengve keres vala vezetõket. Akkor a tiszttartó, mikor látta a történt dolgot, hûn, elálmélkodván az Úrnak tudományán.

Azért sok idõt töltöttek [ott], bátran prédikálva az Úrban, ki bizonyságot tesz vala az õ kegyelmének beszéde mellett, és adja vala, hogy jelek és csodák történjenek az õ kezeik által.

És Listrában ül vala egy lábaival tehetetlen ember, ki az õ anyjának méhétõl fogva sánta volt, és soha nem járt. Ez hallá Pált beszélni: a ki szemeit reá függesztvén, és látván, hogy van hite, hogy meggyógyul, Monda nagy fenszóval: Állj fel lábaidra egyenesen! És felszökött és járt.

Elhallgatott azért az egész sokaság; és hallgatják vala Barnabást és Pált, a mint elbeszélék, mennyi jelt és csudát tett az Isten õ általok a pogányok között.

Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván, énekkel dicsõíték az Istent. A foglyok pedig hallgatják vala õket. És hirtelen nagy földindulás lõn, úgyannyira, hogy megrendülének a tömlöcz fundamentomai; és azonnal megnyílának az ajtók mind, és mindnyájoknak a bilincsei feloldódnak. Fölserkenvén pedig a tömlöcztartó, és látván, hogy nyitva vannak a tömlöcznek ajtai, kivonva fegyverét, meg akará magát ölni, azt gondolván, hogy elszöktek a foglyok.

És nem közönséges csodákat cselekszik vala az Isten Pál keze által: Annyira, hogy a betegekhez is elvivék az õ testérõl a keszkenõket, vagy kötényeket, és eltávozának azoktól a betegségek, és a gonosz lelkek kimenének belõlök.

Egy Eutikhus nevû ifjú pedig ül vala az ablakban, mély álomba merülve: és mivelhogy Pál sok ideig prédikála, elnyomatván az álom által, aláesék a harmadik rend házból, és halva véteték föl. Pál pedig alámenvén, reá borula, és magához ölelve monda: Ne háborogjatok; mert a lelke benne van. Azután fölméne, és megszegé a kenyeret és evék, és sokáig, mind virradatig beszélgetvén, úgy indula el. Felhozák pedig az ifjat elevenen, és felette igen megvigasztalódának.

Mikor pedig Pál nagy sok venyigét szedett és a tûzre tette, egy vipera a melegbõl kimászva, az õ kezére ragada. Mikor pedig látták a barbárok az õ kezérõl függeni a mérges kígyót, mondják vala egymásnak: Nyilván gyilkos ez az ember, kit nem hagya élni a bosszúállás, noha a tengerbõl megszabadult. De néki, minekutána a kígyót lerázta a tûzbe, semmi baja sem lõn. Azok pedig azt várják vala, hogy õ meg fog dagadni, vagy nagyhirtelenséggel halva rogyik le. Mikor azonban sok ideig várták, és látták, hogy semmi baja nem lesz, megváltoztatva értelmöket, istennek mondják vala õt.

Annak a helynek környékén valának pedig a sziget fõemberének, névszerint Publiusnak mezei jószágai, ki befogadván minket, három napig nagy emberségesen vendégül látott. Lõn pedig, hogy a Publius atyja hideglelésben és vérhasban betegen feküvék. Kihez Pál beméne, és minekutána könyörgött, kezeit reá vetve meggyógyítá õt. Minekutána azért ez megtörtént, egyebek is, kik betegek valának a szigeten, õ hozzá jövének és meggyógyulának.

Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten ígéje által.

Jelek és csodák ereje által, az Isten Lelkének ereje által; úgyannyira, hogy én Jeruzsálemtõl és környékétõl fogva Illyriáig betöltöttem a Krisztus evangyéliomát.

Mert egyfelõl a zsidók jelt kívánnak, másfelõl a görögök bölcseséget keresnek. Mi pedig Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet, a zsidóknak ugyan botránkozást, a görögöknek pedig bolondságot; Ámde magoknak a hivatalosoknak, úgy zsidóknak, mint görögöknek Krisztust, Istennek hatalmát és Istennek bölcseségét.

Én is, mikor hozzátok mentem, atyámfiai, nem mentem, hogy nagy ékesszólással, avagy bölcseséggel hirdessem néktek az Isten bizonyságtételét. Mert nem végeztem, hogy egyébrõl tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszítettrõl. És én erõtlenség, félelem és nagy rettegés közt jelentem meg ti köztetek. És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcseségnek hitetõ beszédiben állott, hanem léleknek és erõnek megmutatásában: Hogy a ti hitetek ne emberek bölcseségén, hanem Istennek erején nyugodjék.

Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése. Némelyiknek ugyanis bölcseségnek beszéde adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint; Egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által; Némelyiknek csodatévõ erõknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása; De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, a mint akarja.

És pedig némelyeket rendelt az Isten az anyaszentegyházban elõször apostolokul, másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul; azután csodatévõ erõket, aztán gyógyításnak ajándékait, gyámolokat, kormányokat, nyelvek nemeit. Avagy mindnyájan apostolok-é? Vagy mindnyájan próféták-é? Avagy mindnyájan tanítók-é? Vagy mindnyájan csodatévõ erõk-é? Avagy mindnyájoknak van-é gyógyításra való ajándéka? Vagy mindnyájan szólnak-é nyelveken? Vagy mindnyájan magyaráznak-é? Igyekezzetek pedig a hasznosabb ajándékokra. És ezenfelül még egy kiváltképen való útat mutatok néktek.

Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengõ ércz vagy pengõ czimbalom. És ha jövendõt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökrõl, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.

Kövessétek a szeretetet, kívánjátok a lelki [ajándékokat,] leginkább pedig, hogy prófétáljatok. Mert a ki nyelveken szól, nem embereknek szól, hanem az Istennek; mert senki sem érti, hanem lélekben beszél titkos dolgokat. A ki pedig prófétál, embereknek beszél épülésre, intésre és vígasztalásra. A ki nyelveken szól, magát építi; de a ki prófétál, a gyülekezetet építi. Szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken, de inkább, hogy prófétálnátok; mert nagyobb a próféta, mint nyelveken szóló, kivévén, ha megmagyarázza, hogy a gyülekezet épüljön. Ha már most, atyámfiai, hozzátok megyek, és nyelveken szólok, mit használok néktek, ha vagy kijelentésben, vagy ismeretben, vagy prófétálásban, vagy tanításban nem szólok hozzátok?

A nyelvek tehát jelül vannak, nem a hívõknek, hanem a hitetleneknek; a prófétálás pedig nem a hitetleneknek, hanem a hívõknek. Azért ha az egész gyülekezet egybegyûl és mindnyájan nyelveken szólnak, bemenvén az idegenek vagy hitetlenek, nem azt mondják-é, hogy õrjöngtök? De ha mindnyájan prófétálnak és bemegy egy hitetlen, vagy avatatlan, az mindenektõl megfeddetik, mindenektõl megítéltetik, És ilyen módon az õ szívének titkai nyilvánvalókká lesznek; és így arczra borulva imádja az Istent, hirdetvén, hogy bizonynyal az Isten lakik ti bennetek.

Azért atyámfiai törekedjetek prófétálásra, és a nyelveken szólást se tiltsátok.

Apostolságomnak jelei megbizonyosodtak közöttetek sok tûrésben, jelekben, csodákban és erõkben is.

Annak pedig, a ki véghetetlen bõséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erõ szerint,

Velök együtt bizonyságot tevén arról az Isten, jelekkel meg csodákkal és sokféle erõkkel s a Szent Léleknek közléseivel az õ akarata szerint.

A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyõzõdés.

Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert a ki Isten elé járul, hinnie kell, hogy õ létezik és megjutalmazza azokat, a kik õt keresik.

De kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert a ki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, a melyet a szél hajt és ide s tova hány.

Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén õt olajjal az Úrnak nevében. És a hitbõl való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti õt. És ha bûnt követett is el, megbocsáttatik néki. Valljátok meg bûneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.

Illés ember volt, hozzánk hasonló természetû; és imádsággal kéré, hogy ne legyen esõ, és nem volt esõ a földön három esztendeig és hat hónapig: És ismét imádkozott, és az ég esõt adott, és a föld megtermé az õ gyümölcsét.

Megfordulék azért, hogy lássam a szót, a mely velem beszéle; megfordulván pedig, láték hét arany gyertyatartót; És a hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához, bokáig érõ ruhába öltözve, és mellénél aranyövvel körülövezve. Az õ feje pedig és a haja fehér vala, mint a fehér gyapjú, mint a hó; és a szemei olyanok, mint a tûzláng; És a lábai hasonlók valának az izzó fényû érczhez, mintha kemenczében tüzesedtek volna meg; a szava pedig olyan, mint a sok vizek zúgása. Vala pedig a jobb kezében hét csillag; és a szájából kétélû éles kard jõ vala ki; és az õ orczája, mint a nap [a mikor] fénylik az õ erejében.

Ezután láték új eget és új földet; mert az elsõ ég és az elsõ föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala. És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, a mely az Istentõl szálla alá a mennybõl, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony.